2011. február 28., hétfő

Kakukkfüves kardhal

Big fish

- Kedveském, nem maga jön - szólt rá a halaskofa a hispán asszonyságra, aki valahogy a semmiből dugta ki a fejét az első sorban, elsöpörve egy ugyancsak tolakodó ázsiai párt.

- Ebből a kardhalból kérek - nagyon profinak éreztem magam, hogy felismertem a kardhalszeletet, pedig nem volt nála kard.

Swordfish with sweet potatoes and squash

Kakukkfüves kardhal

- egy pohár fehérbor
- kardhal
- citromlé
- 5 gerezd fokhagyma
- 2 kanál kakukkfű
- só, bors

1. Beleöntöttem a fehérbort egy lábasba, beleszórtam egy kanál kakukkfüvet, a sót és a borst. Beletettem a kardhalszeleteket. A lábast egy órára betettem a hűtőbe.
2. Összekeverem a olivaolajat, apróra vágott fokhagymát és a citromlét 2:1 arányban és beleszórtam a második kanál kakukkfüvet.
3. A kardhalat kivettem a hűtőből, alufóliába csavartam és közepes hőmérsékletre betettem (351 F fok) a sütőbe húsz percre.
4. A húsz perc elteltével kivettem a sütőből a kardhalat, megkentem a citromos olajos keverékkel és édesburgonyával és squash-sal tálaltam.

Bármiféle vívódás nélkül fogyasztottuk.

7 megjegyzés:

NP írta...

ezt (is) ki fogom próbálni, ugyan még nem tudom, hol teszek szert kardhalra?

ribizlifozelek írta...

A Krimbol nem visznek halat az orszag belsejebe?

Unknown írta...

En ma kiprobalom!!! Gyonyoru kardhalat vettem tegnap Monastirban a piacon!!

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
ribizlifozelek írta...

Jóétvágyat!

torokze írta...

Hova kell a fokhagyma, mert a hozzávalók listájában szerepel de a receptben nem találom a helyét.

ribizlifozelek írta...

Torokze, elnézést!
Az olviaolaj-citromlé keverékbe kerül.

Jó étvágyat!