Az összes ilyen utahi út egy kaptafára készült: először egy csomót megy felfele. Aztán gyönyörű lesz a kilátás és még többet kell felfele menni és még szebb lesz a kilátás. Aztán elérünk a hóhatárra - még júliusban is - és még lehet felfele menni egy kicsit. Aztán ugyanez történik lefele.
Közben időnként szarvasok kacsintanak ki a bokrokból. Meg tehenek a völgyből. Időnként Marlboro embernek öltözött lovasok bukkannak fel.
Ötven kilométer alatt láttunk egy tucat embert. Falvat egyet, de az háromezerpárszáz méterrel alattunk volt. Amikor sétáltunk, megállapítottuk, harapni lehetne a csendet. Ha csenddel jól lehetne lakni, rég abszolút túlsúlyosak lennénk.
Rejtélyes táblák irányítanak fura tavakhoz, ahol közel háromezer méter magasan most is lehet kempingezni. És kempingeznek is. Nem tudom, mi a csodálatosabb, az hogy a tó nem fagy be, illetve, hogy a kempingezők feneke nem teszi ezt.
Időnként még van valami hab a tortán. Tavak, érdekes sziklaformák, kilátók.
Megérte eljönni - már keressük a következő ilyen hegyiutat.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
2 megjegyzés:
Ó, milyen gyönyörüséges helyeken jártok ti is! Mindig "irigykedem" akkor is, amikor Pyry rak fel képeket a kirándulásaikról, csodaszép helyen laktok!
Igen, nagyon szep.
Koszi a latogatast.
Megjegyzés küldése