Guberálunk

Salt Lake Valley
Originally uploaded by ribizlifozelek

A kisszobába szerettünk volna még egy könyvespolcot. Sok pénzt nem akartunk rá költeni, ha költözni kell, csak egy újabb lom lesz. Sokat bújtuk az apróhírdetéseket, amíg végre találtunk egyet.
Sok polcról lemaradtunk, a legszebb, lila színűre festettet az orrunk elől vitték el, így nagyon megörültünk, amikor 10 dollárért kínáltak egy 3 rekeszeset. Telefonáltunk, megbeszéltük, hogy megyünk.
Kinéztem a címet, ami Independence Boulevard volt. Bevallom, csak arra figyeltem, hogy Independence. A tulajdonos ráadásul elmondta, hogy az Independence az a Redwood Roadról nyílik. Amit találtam, onnan nyílt.
A Redwood Road egy 2x2, 2x3 sávos autóút, ami nagyjából párhuzamos az I-80/I-15 közös szakaszával. Nagyon gyorsan megtaláltuk róla a letérőt és bekanyarodtunk oda, ahol az Independece-t sejtettük.
Egy "mobil-home"-ból álló lakótelep volt. A "mobile home" igazából előregyártott faház. Vannak igen drágák, szépen kivitelezett, 4 szobás, két fürdőszobásak – ilyent láttunk egy minnesotai vásáron – és vannak lepattantabbak is. A "mobil home", miként a neve is mutatja, mobil: felteszik valami gigászi kamionra, aztán viszik ahova kell. Borzalmas lakótlepeket láttunk Orlandóban pár éve, de Minnesotában is voltunk pár lehangoló, ilyen lakásokból álló helyen.
Ez a mobil home telep kellemesebb volt – lehet a hó miatt. Látszott, mindenki nagyon amerikai, minden autó helyi gyártású volt, mind jó állapotban volt, a lakások tiszták voltak, az utak – eltekintve a fekvőrendőröktől – jók és jegesek.
Az Independence meglett, de nem Boulevard volt, hanem Avenue. Belénkhasított a felismerés, rossz helyen vagyunk. Mentünk azért egy kört és megtaláltuk az Independence Streetet, majd egy sarokkal arrébb az Independence drive-ot. Az egymást metsző körökből és az őket metsző sugárutakból álló telepen alig pár utcanév változott, csak az utótagot cserélték.
Megkérdeztünk egy helybelit, de bevallotta, noha mindig tőle kérnek felvilágosítást, ő aztán nem ismeri itt ki magát. A helybelinek egy négy éves Dodge Neonja, gigantikus feneke és négy foga volt. Mielőtt át(vissza?)változott volna vizilóvá, elmenekültünk.
Megpróbáltunk a Redwood Road másik végpontja fele menni. A polcgazda úgy beszélt az Indepencence-ről, mintha az valami nagy utca lenne, amit mindenki ismer. Ebből arra gondoltunk, hogy valamelyik nagy lámpás kereszteződés lesz. Persze nem az volt. Már vissza akartunk fordulni, amikor Anikó meglátta az utcát, kicsi mellékutca volt.
Behúzódtam középre, hogy visszaorduljunk. Utaban a megfordulás szabájai nagyon liberálisak, szinte mindenütt meg lehet fordulni, ezen a 2x2 sávos, leállósávval ellátott úton is nyugodtan lehetett U-kanyart csinálni. Behúzódtam a középen lévő kanyarodó sávba.
Jobbra néztem, senki, kanyarodok, amikor balról, a forgalommal szemben, megjelent egy terepjáró a szélső sávban. Tolatott, szemben a forgalommal. Fék. A terepjárós lassít és araszolva tolat tovább – nem látott, csak nem akart lemenni az útról. Mi meg álltunk keresztben és vártuk, hogy észre vegyen. Egy hispán volt, aki úgy gondolta, hogy az a legjobb hely tolató gyakorlatra. Mi tolatgattunk, aztán kikerültük és már az Independence-en voltunk. A házat megtaláltuk, leparkoltunk egy hókupacra, becsengettünk.
Egy másik termetes hölgy nyitott ajtót. Abban különbözött a vizilótól, hogy neki minden foga megvolt. Egyől a nappaliba léptünk be. A heverőn egy kisgyerek aludt, vele szemben ment a tévé. A legnagyobb tévé volt, amit életünkben láttunk. Majdnem olyan széles volt, mint amilyen hosszú a szoba. Úgy éreztük, bele zuhanunk. El is kaptuk a fejünket: nem akartunk megvakulni.
A polc az alagsorban volt, tetszett, megragadtuk, kifizettük, elvittük (nem néztünk a tévére). A csomagtartó egyszerűen elnyelte a szekrényt és kongott az ürességtől.