2008. január 30., szerda

Hol vagyok?


iPhon
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár napja az IKEÁ-ba mentünk venni fekvőalkalmatosságot pár frissen Salt Lake Citybe költözött ismerősünknek. Kicsit szorított az idő: este vendégségbe voltunk hivatalosak, így ötre vissza kellett érnünka városba. Nem tudtam pontosan, mennyi idő alatt érünk el a boltba. Tudtam, hogy az épp nálam levő iPhoneban van térkép (Google Map).
Kipróbáltam. Nem tudtam pontosan, hol is van az új lakásuk és az autóból nem is láttam egy utcatáblát se. De próbálkozni sose árt. Bepötyögtem az érintőképernyő billentyűzetén a kulcsszavakat: IKEA, Salt Lake City, Utah és vártam a csodát. A csoda be is következett, mert észrevettem egy másik "gombot" is az érintőképernyőn: "az aktuális tartózkodási helyről". Hozzáérintettem az ujjbegyemet.
Megjelent az útvonal, a távolság és a becsült idő. Ugyanúgy, mint a rendes számítógép képernyőjén. Nem. Nem GPS van benne. A Nagy Testvér tudja, hol vagyunk: a cellainformációk alapján az iPhone kitalálja, hol is lehetünk. És tényleg ott vagyunk! Egy dolog azonban tudni valamit és egy dolog látni, hogy valami ilyen jól működik.
Van természetesen egyszerűbb megoldás is. Erdélyben láttam, hogy sok város felett - a hegyre kiírták a város nevét. Tiszta Hollywood. Akármilyen részeg is az utazó, csak felnéz és – ha még tud olvasni – és látja, hol is van.

Hollywood Sign

Nincsenek megjegyzések: