2008. április 17., csütörtök

Young at Heart

Háttérnek zörgött Jay Leno a tévében. A műsorának mi igazán az elejét szeretjük, amikor ő beszél, A vendégei már általában nem annyira érdekesek. Most azonban történt valami. Először fél szemmel néztünk oda, aztán kettővel.
Egy kórus énekelt. De micsoda kórus. Mint kiderült, a Young at Heart átlagéletkora 80 év. Összesen pedig 2000 évesek. A kórusba egyszerűen lehet belépni: be kell tölteni a hetvenet, utána már minden megy, mint a karikacsapás.
A kórust Massachusettsben alapították egy idősek otthonában 1984-ben. A kórusnak tagja pár - első - világháborús veterán és hadiözvegy. Egyikük még harcolt a Somme-nál is. A kórus hamarosan népszerű lett. A nénik, bácsik főleg rockot énekeltek, néha el-elfulladva, de nagyon lelkesen.
A 90-es években találták ki, hogy különféle zenekarokkal és művészekkel adnak közös műsort. Így turnéztak egy breaktánccsoporttal, punk zenekarral és kambozsai népzenészekkel. 1997 és 2004 között 12 európai, ausztrál és kanadai turnéjuk volt. Léptek fel már börtönben is, ott a kórust a nehézfiúktól egy vizesárok és egy kerítés választotta el.A sok kemény sittes nagyon élvezte az előadást. Talán azért, mert a kórus reményt adott nekik, amikor ilyen korban majd kikerülnek a rácsok mögül, még kezdhetnek magukkal valamit.



Ja, mit énekelnek a fiatalok?
A szám címe, I Wanna Be Sedated és egy Ramones nevű punk rock banda slágere volt a hetvenes években. A dal arról szól, hogy szedáljanak már le egy napra, mert nincs hova menni, nincs mit csinálni. Tegyetek tolószékbe és ültessetek repülőre, mert itt nincs mit csinálni.
A dal érdekes apropóból született: a banda 1977 karácsonyán Londonban volt. London olyan lehet karácsonkor, mint Budapest: minden zárva van. A fiúk csak ültek a szállodai szobában, amerikai filmeket néztek és unatkoztak. Ekkor született ez a dal.
Egy brit tévécsatorna készített róluk egy dokumentumfilmet, ennek apropóján kerültek bele Leno műsorába. A dokumentumfilmet már hozzátettük a Netflix várólistánkhoz.
Az élet mégis szép.

2 megjegyzés:

ribizlifozelek írta...

A szam szovege:

"I Wanna Be Sedated"

Twenty-twenty-twenty four hours to go I wanna be sedated
Nothin' to do and no where to go-o-oh I wanna be sedated
Just get me to the airport put me on a plane
Hurry hurry hurry before I go insane
I can't control my fingers I can't control my brain
Oh no no no no no
Twenty-twenty-twenty four hours to go....
Just put me in a wheelchair, get me on a plane
Hurry hurry hurry before I go insane
I can't control my fingers I can't control my brain
Oh no no no no no
Twenty-twenty-twenty four hours to go I wanna be sedated
Nothin' to do and no where to go-o-o I wanna be sedated
Just put me in a wheelchair get me to the show
Hurry hurry hurry before I go loco
I can't control my fingers I can't control my toes
Oh no no no no no
Twenty-twenty-twenty four hours to go...
Just put me in a wheelchair...
Ba-ba-bamp-ba ba-ba-ba-bamp-ba I wanna be sedated
Ba-ba-bamp-ba ba-ba-ba-bamp-ba I wanna be sedated
Ba-ba-bamp-ba ba-ba-ba-bamp-ba I wanna be sedated
Ba-ba-bamp-ba ba-ba-ba-bamp-ba I wanna be sedated

ribizlifozelek írta...

A linkelt Youtube video nem mar beagyazhato, de tovabbra is nezheto - hallgathato:

http://www.youtube.com/watch?v=de2vnEkFZM8