2009. május 19., kedd

Egy érdekes sírkő


Fort Douglas Military Cemetery
Originally uploaded by ribizlifozelek

Kihasználva a jóidőt, megint elmentünk a Fort Douglas katonai temetőbe. Szép volt az idő, minden kizöldült, gondoltuk, elmegyünk megnézzük a temetőt hó nélkül.

A temető mögötti parkoló most hómentes volt és még egy árnyékot is találtunk itt. Yoda úgy döntött, hogy nem jön a temetőbe, inkább a mókusokkal haverkodik.

Hot day

Télen a legtöbb sír hó alatt volt. Most meg tudtam őket nézni. A kerítés melletti második világháborús japán és német katonasírok között egy érdekeset találtam.

Iron Cross

Ez a sírkő már messziről látszott. Nagyobb volt, mint a többi. Először a horogkeresztet láttam meg rajta. A horogkereszt egy vaskeresztet díszített. Nem értek annyira a kitüntetésekhez, hogy megmondjam, Paul Eilert a vaskereszt melyik fokozatát kapta meg.

Paul Eilertről nem sok információt találtam a neten. Katona volt és június 8-án hunyt el.

A háború alatt a vaskereszt első fokozatából több mint négymilliót adományoztak. Persze 1939-ben ezt épeszű ember nem gondolta volna. Mégis, Utahban nem sok vaskeresztes német hadifogoly katona lehetett. Talán ezért is vésték a fel kitüntetését sírkövére. A horogkereszt kicsit bizarrul hat egy amerikai katonai temetőben. Eilert katona volt és valószínűleg így tisztelték meg az ellenséget. Ráadásul a nácizmus bűneiről még lehetett nagyon sokat tudni 1944-ben. Valószínűleg ekkor a horogkeresztet még csak egy katonai szimbólumnak tekinthették.

Fort Douglas Military Cemetery

5 megjegyzés:

Peter Barabas írta...

De jó fej ez a napozó mókus :)

Parmezán írta...

Érdekes. Önkényuralmi szimbólum? Van Heineken sör arrafelé?

ribizlifozelek írta...

Minden mokus jo fej.

Heineken is van es senkit sem zavar.

Ypszi írta...

Izé, lehet, hogy én vagyok a vak, de ezen a sirkőn egy fél horogkeresztet sem látok, csak a vaskeresztet.

De én vaksi bírok lenni :)

ribizlifozelek írta...

Az en hibam, nem tettem fel eleg nagy meretu kepet, illetve, amit feltettem, nem nagyithato.

A horogkereszt a vaskereszt kozepeben van.
Valahogy igy:
http://www.diggerhistory.info/pages-medals/iron_cross2.htm