2009. május 11., hétfő

City Creek Canyon


City Creek Canyon
Originally uploaded by ribizlifozelek

Sütött a nap. Meleg volt. El akartunk menni valahova sétálni.

A város hét nagy kanyonja közül a legkevésbé a City Creek Canyont ismertük. Minden vendégnek megmutattuk a vápán keresztülvezető utat és a csodás kilátást a Parlamentre.

State Capitol

Az a hihetetlen ebben a kanyonban, hogy szinte egy kőhajításra van a város közepétől.

Az Emigration Canyonból leereszkedő mormonok ennek a pataknak a partján ütöttek tábort. A próféta megtekintette a patakot és kijelentette, mától City Creeknek fogják hívni, mert egy nagyvárost fog valamikor vízzel ellátni.

Az új településen a vizet érdekes módszerrel osztották el: a hatalmas háztömbök körül csatornákat ástak és a hét megfelelő napjain megnyitották a kapukat, így mindig más területet láttak el vízzel. A víz elosztásáért a püspökök, majd maga a próféta felelt.

City Creek Canyon

A mormon teokrácia hanyatlásával a víz az önkormányzat hatáskörébe került. A kanyon vize ma már főleg az Avenues negyedet látja el, de szerencsére jut a belőle a mederbe is elég.

City Creek

Mi nem a patak partján mentünk, hanem elindultunk egyenesen fel a hegyre. Útközben egyre több és egyre kevésbé fitt futót, kerékpárost és kirándulót láttunk.

A peremre felérve láttuk a kanyon másik oldalán terpeszkedő luxusházakat.

City Creek Canyon

Az ösvény az egyik közeli hegycsúcsot célozta meg - mi inkább a visszautat kerestük. Nem hoztunk vizet és ráadásul a Mester is azt mondta, hogy zavart érez az Erőben, úgyhogy inkább ledől egy kicsit pihenni.

It's hot

2 megjegyzés:

Cinkapanka . . . írta...

Köszi a választ a fényképezőre. :) Nagyon szeretek fotózni, de ami most nekünk van az sajnos tönkrement. Valami kicsi és egyszerűt keresek.
Egy Panasonic Lumix DMC-LS85 -ön gondolkodom. De most az Olympus X-845 is nagyon megtetszett. :)

ribizlifozelek írta...

Nekem a pici Fujik jobban tetszenek, de a par idegesito hibaja ellenere az Olympos se rossz. Foleg, hogy tulelt par nagy esest is.

Jo vasarlast!