Nevada
Originally uploaded by ribizlifozelek
Elybe részben a szénégető kemencék miatt mentünk. Azt olvastuk, hogy pár régi, elhagyott kemencét helyreállítottak. A környékük szép, a kemencék szokatlanok. Bevettük őket az utitervbe.
Az első tervek szerint ott is laktunk volna a kemencék melletti új kempingben. Mivel oda földút vezetett, mi meg többfele el akartunk innen menni, inkább egy közeli tó partján egy földimókus mellett ütöttünk tábort. Aztán elindultunk megkeresni a kemencéket.
A kemencékhez vezető letérőket tábla jelölte. Elindultunk a jóminőségű földúton. A tájékoztató szerint a kemencék tíz mérföldre voltak. Hat mérfőld után újabb táblát találtunk, felmutatott a hegyre, az Egan Range irányába. További öt mérföld után találtunk egy működő bányát. A kilátás csodás volt és az út rossz. Visszafordultunk. Láttunk pár elhagyott bányát, de a működő bányáknál kevésbé csak az elhagyott bányákat akartuk megtalálni. Egy száz éve elhagyott bányába még a barlangi mentők se mennek le szívesen, inkább előre kiállítják a holttá nyilvánításhoz szükséges papírokat - a száz éves bányafák meg annyira korhadtak lehetnek, hogy sokszor temetéssel sem kell foglalkozni.
Minket csak a kemencék érdekeltek.
Visszafele láttunk egy elágazást, amit felfele nem vettünk észre. Igazából nagyon nem szerettük az Egan Range lejtőit. Az egész tele volt jelöletlen jobb, rosszabb földutakkal, elhagyott gödrökkel. Kemencéknek meg nyoma sem volt.
Aztán észrevettünk egy bokor mögött megbúvó táblát: WARD CEMETERY.
A temetőt jó száz éve hagyták el. A sírok egy részéből nyolcvan-kilencven éve ették ki a prérifarkasok az ehetőt. A kisebb sírokat elmosta a víz, a kemény tél, a hó, a jég és az idő. Pár sírkövet helyreállították, néhány sír köré kerítést emeltek - talán ötven éve. A kerítésekhez valószínűleg az elhagyott városban megmaradt ágyakat használhatták fel. A temetőt pedig pár éve egy múltkutatási kampány jegyében körbekerítették és kiírták, ne vigyük haza a sírköveket.
Csak pár nagy sírkő dacolt az elemekkel. A legdíszesebb sír kovácsoltvas kerítése rozsdával itatta át a köveket.
A legtöbb megmaradt sírkő huszonéves fiatalemberek végső nyughelyét jelölte. Még elhervadt művirágot sem találtunk, ellentétben például Mercurral. Rég elfeledték ezeket az embereket, talán már leszármazottaik sincsenek. Vagy nem tudják, hol nyugszik az ükapó.
A temető felszította lanyhuló lelkesedésünket: ha itt vannak a sírok, a város és az ipartelep sem lehetnek messze. Még másztunk felfele - aztán meglett a város helye is. Ward volt az igazi vadnyugat. Kétezer ember lakott e hegyoldalon földbevájt kunyhókban, teljes nyomorban, vacogva a hat-hét hónapos télben 2200 méter magasan. Volt egy postájuk, egy boltjuk, pár kocsmájuk. Templomot nem építettek. Időnként havonta egyszer, az embereknek felment az agyvizük, ilyenkor az úri közönség verekedett, valakit megöltek. Seriff nem volt, ha megtalálták a gyilkost -vagy azt, akit annak tartottak, gyorsan felkötötték.
Wardból szinte semmi sem látszott. Kétezer ember hajlékát elnyelte a bozót, elhordta a bányatársaság, elemésztette az idő. Egy épület falai álltak, vagy a bolt volt, vagy a posta. Kocsmának kicsi volt, bár rossz emberből is elfér sok kis helyen. Inkább a posta lehetett, a városka elhagyása után a posta még majd egy évtizedet üzemelt.
A városhely tele volt elhagyott vasdarabbal, konzervdobozzal, százéves porladó olajoskannával, porcelán- és üvegdarabokkal. Az üvegcserepeket átlátszatlanná csiszolta a homok és az idő. Ha valaki régi vasdarabokat keres, itt a helye. Mi a kemencéket kerestük. Felettünk azonban csak újabb bánya feküdt.
A szűkszavú információstáblából kiderült, a kemencék délre vannak. Persze köztünk és a déli irány között egy meredek völgy volt. Egy keresztútnál azonban csak sikerült átvergődni rajta - ekkor az elhagyott temetőnél is szürreálisabb helyre jutottunk. A válság előtt szétkokainozott agyú ingatlanosok lakóparkot álmodtak a hegyoldalba. Utcákat nyitottak, földkábelben áramot hoztak, parcelláztak.
Nem tudom, mit szívhattak - de biztos sokat és károsat. Ki jönne a négyezer lakosú, haldokló Ely mellé egy Isten háta mögötti hegyoldalba, ahol télen iszonyú hideg van, nyáron iszonyú meleg, és még síelni és úszni sem lehet. Csak verítékben.
Jött a válság és csak az ingatlanosok tábláit lebegtette a szél. Az erősáramú kábelek a földben maradtak, az egyik csúcson elhagyottan állt a bemutatóház. Sikerült a száz éve elhagyott halott város mellé egy újabbat rittyenteni. Ahogy összevissza bolyongtunk a tervezett utcák labirintusába, egymás szavába vágva terveztük meg a települést:
- Itt lesz a városháza.
- A kaktusz mellett a bolt.
- Szemben a bank!
- A dombon a templom!
A helynek a kilátáson kívül egy előnye volt: rendelkezett egy temetővel.
Továbbmentünk, vissza a főutig. Már feladtuk a kemencéket. Két órája csak varjakat és keselyűket meg bányászsírokat láttunk. Fáradtak voltunk, éhesek és tele volt a hócipőnk a poros mellékutakkal és azzal, hogy a portól nem lehetett látni semmit a visszapillantó tükrökben - igaz, úgyse jött arra senki.
Aztán egy kanyar után hirtelen megláttuk a kemencéket.
2 megjegyzés:
De most komolyan, ki visz haza emlékbe sírkövet???
Te tudod mennyit erhet egy gyujtonek egy joallapotu sirko?
Kulonben is, Halloween-kor remekul mutat a kertben.
Megjegyzés küldése