South Temple
Originally uploaded by ribizlifozelek
(A fényképek illusztrációk, nem a One World Cafét és ételeit ábrázolják!)
Parmezán írt a tegnapi blogbejegyzés kapcsán G. Dénes Györgyről, aki annyit fizetett ebédjéért, amennyit az szerinte ér.
A költő szerintem jól érezné magát a One World Caféban, Salt Lake Cityben. A 2003-ban megnyílt kávézó-vendéglő valószínűleg az első a maga nevében: a vendégek annyit vesznek a pultra kitett ételből, amennyire szükségük van. Távozáskor annyit fizetnek, amennyit szerintük az étel ért. Ha nincs pénzük ételre, akkor is ehetnek, csak valami munkát el kell végezniük a vendéglőben: mosogatni kell, takarítani vagy akár lepakolni a teherautót az áruval. Esetleg főzni. Ha esetleg az önkéntes belelendül a munkába és többet dolgozik, akkor utalványt kap az étterembe. Egy utalvánnyal egy felnőtt és nyolc évnél fiatalabb gyermeke étkezhet.
Az egész éttermet Denise Carreta nyitotta. Ő találta ki az üzleti modellt is. Nemcsak árak sincsenek, hanem menü sincs. Az elérhető organikus alapanyagokból a szakácsok hangulatuknak, az évszaknak vagy az alapanyagoknak megfelelően főznek valami organikus ételt.
Denise szerint enni mindenkinek kell. Mindenkinek joga van jóminőségű, egészséges alapanyagokból főzött ételhez. Az étkezés, az élelem elkészítése és elfogyasztása közösségi tevékenység. Enni mindenkinek kell - ezért is ad lehetőséget a kávézó arra, hogy az is ehessen, akinek nincs rá pénze. Cserébe csak egy közösségi munkát vár el.
Étlap nincs, de pár dolog mindig kinn van az asztalon: leves, házikenyér, quiche, rizs, hús, kávé, tea. Néha pizza van, néha pestós csirke. Az élelmiszert lehetőség szerint helyi farmerektől veszi az étterem. Minden ami az asztalra kerül, organikus és friss.
A szakma, a bankok, az elemzők amikor megismerkedtek Denise ötletével, először a mentőknek telefonáltak volna. Aztán arra gondoltak, hogy egy demokráciában mindenkinek alanyi joga hülyének lenni és elkölteni egy élet megtakarítását egy ökörségre.
Amerikában az újonnan nyílt vendéglők fele a nyitás évében tönkremegy. A vendéglősök szerint egy One World Cafének ennyi sem kellett volna a csődhöz. Denisenek sosem volt vendéglője. Vállalkozása sem. Meg pénze se nagyon.
A vendéglő azonban siker volt. Napi 150-200 ember ebédel itt. Vannak köztük hajléktalanok, csúcsmenedzserek, egyetemi tanárok, hivatalnokok, háziasszonyok, diákok. A vendéglő sokaknak megnyerte a tetszését. Az egyik vendég, aki civilben burkoló volt, ingyen kicsempézte a konyhát és a WC-ket. Egy jómodú látogató egy kertet adományozott a One Worldnek, hogy megtermeljék saját zöldségük egy részét. Egy másik egy víztakarékos öntözőrendszert telepített bele. Volt aki új tányérokat vett.
Az első évben a segítségnek köszönhetően a vendéglő nem ment csődbe. A második évben már nyereséges volt. A harmadikban annyi pénzt hozott, mint egy rendes vendéglő.
Denise már nem dolgozik itt: egy alapítványt hozott létre és hasonló üzleti modellt alkalmazó vendéglők megnyitásában segít. Denverben, Bostonban, Spokanéban - tehát viszonylag kisebb városokban - már létezik ilyen kávézó. New Yorkban az ötlet megbukott, ott túl sokan ettek ingyen. Máshol a modell bevált. Elvégre enni mindenkinek kell.
4 megjegyzés:
Ez nagyon jóóó :) Hol van ez, egyszer megnézném. :) Beállnék palacsintát sütni :)
Ez tetszik! Szivesen foznek nekik cserebe az ebedert. :-))
Hát ez nagyon tetszik. Kár, hogy itthon nagyon gyorsan megbukna... Sőt, 1 nap után rászállna az APEH, mondván mi az hogy ételt kap a munkáért az ember, és hol van az adózás? :)
Off: Ribizlifőzelék, tényleg főztél/láttál/ettél már ribizlifőzeléket? :)
Bee, ribizlifozeleket egyelore (egyelore!) nem csinaltunk, de ami kesik, nem mulik.
Rantottribizliben viszont a csalad egyes tagjai profik.
Az APEH-hal kapcsolatban igazad van :(
Christine, Pyry, nekem is vannak hasonlo otleteim.
Pyry, nagyon kozel van:
41 South 300 East
Megjegyzés küldése