Skype ajánlat

Kaptam egy emilt a Skype-tól.
Arra kérnek, töltsek ki egy kérdőívet arról, mit gondolok róluk.

A kérdőív kitöltése húsz percet vesz igénybe. (Ez általában azt jelenti, ha elolvasom a kérdéseket, van az harmminc is.)

Ribizlifőzelékék sokat telefonálnak spkye-on, a fizetős verzión is.

Innen a dilemmám.

Áldozzak fél órát az időmből, hogy a cégnek jó legyen? Méghozzá egy olyan szolgáltatással kapcsolatban, amiért fizetek? Hogy olyan dolgokat tudjon meg telefonálási szokásaimról, amit nálam és nála csak az NSA tud jobban?

Vajon csak én érzem úgy, hogy ez nem kerek?

Ston

Több éve csorgó nyállal bámultam a városfalakat, de sose álltunk meg a kisvárosban. Általában nem volt rá idő. Most sikerült.



A falak eddig is lenyűgöztek. Nem tudom, mitől rémülhettek meg ennyire a helybeliek, de alaposan berezelhettek és elkezdtek falakat és falakat építeni. Kövük aztán volt hozzá.



A falak és erődök közelről még döbbenetesebbek voltak.



A városka maga pedig csendes, békés és szép.
Valahogy így képzeltem el az elmúlt tizensok év alatt, amíg állandóan csorgó nyállal gondoltam az elmaradt látogatásra.




Miután lelkesen végigsétáltunk a középkori utcákat és elfogyasztottuk a jelenkori kávét, még betértünk a bankba:

- Szerb dínárt váltanak?

- Nem.

De legalább nem tették hozzá, hogy a város többi bankjában sem váltanak - talán mert csak egy volt.

Megint bordély

- Már megint egy bordélyban lakunk.
- Miből gondolod?
- Emlékszel arra a párra, akik akkor jöttek, amikor mi?
- Igen.
- Húsz perccel később elmentek.
- De gyorsak voltak.


Míg ezt tárgyaltuk a szálloda teraszán ülve, egy bikinis nő lépett ki a hotel ajtaján, beült egy autóba és eltünt az éjszakában.

- Negyed órája jött - mondta V, aki figyel a részletekre.
- Sietős népek ezek - legyintettem, aztán hozzátettem -, mi leszünk talán az egyedüli vendégek, akik reggelig alszunk.

(Banán) Split

Ültünk a teraszon, néztük a kikötőt, a tengert, a hajókat és ettük a banánsplitet.

- Splitben ezt kell enni - mondta V és elégedetten hátradőlt - Jó helyre hoztál.




Amikor V meglátta Diocletianus palotáját, ami köré a középkori város épült, lehajolt és elkezdte állát keresgélni.

- Ez jobb, mint Dubrovnik - mondta és csak nézett.



- És sokkal barátságosabb. Ez nem egy kirakat. Itt valódi emberek élnek. És a turisták vagy jobban eloszlanak vagy kevesebben vannak. Vagy nem tudom.



Össze vissza kanyarogtunk a sikátorokban.
Megnéztük kedvenc Mestrovic szobromat. Kedvenc átjáróimat.



A római falakat.

A római falakra épült középkori házakat.



A római erődítésekbe épült házakat.

- Ez valami hitetetlen.



Aztán bementünk egy bankbs:

- Váltanak szerb dínárt? - úgy néztek ránk, mintha vinni akartuk volna a pénzt és nem hozni.

- NEM. Ebben a városban senki se vált ilyet.

- Nem baj - nevetett V - Együnk még egy banánsplitet!

A pénznek van szaga

- Szerb dínárt szeretnék váltani.

A bankos úgy nézett ránk, mintha mi romboltuk volna le Vukovárt. Vagy mi lúttük volna a hegyekből az óvárost. Vagy, mintha azok a szerbek lennénk, akiket ő kergetett el és akiknek a házában lakik. (Mert persze a horvátok is doktorálhattak volna az etnikai tisztogatásnak nevezett tárgyból.)

- Nem váltunk szerb dínárt.

- Valahol lehet váltani?

- Egész Dubrovnikban nem lehet szerb pénzt váltani.


Megjegyzés: a cseheknek meglehetősen sok oka van utálni a "ruszkikat" és azt hiszem, ez velünk magyarokkal is így van. Ennek ellenére Karlovy Varyban például úgy állnak bosszút az oroszokon, hogy mindent megtesznek kényelmükért, cserében pedig a turisták otthagyják a pénzüket.

Dubrovnik

- Jaj - mondta V - véletlenül csak egy óra parkolást fizettem!

- Majd visszajövünk és bedobunk még pénzt - legyintettem -, ha egyáltalán maradunk addig.

V méltatlankodva nézett rám, de én ismertem magunkat. Ötven perccel később már kifele igyekeztünk a parkolóból.

Dubrovnik gyönyörű. Dubrovnik (bocsánat, Raguza) csodálatos. És tele van turistával.



Én szinte mindig holtszezonban voltam itt és akkor miénk volt a város. Meg pár tengerjáró hajó pár száz utasáé. De akkor is jó idő volt.



Most csak lépésben tudtunk közlekedni az utcán, a csoportok mindig szembe jöttek velünk és az volt az érzésünk, a városfalak kidurrannak a tömeg nyomásától.



- Visszatértünk a civilizációba - állapítottuk meg és volt pár pillanat, amikor fontolóra vettük, hogy visszameneküljünk-e Kotorba.



Én sokszor voltam már itt és elég jól ismertem a várost. Az elmúlt tíz évben sokat felejtettem, de azért egész jól körbementünk. Megmutattam V-nek kedvenc helyeimet.



Megcsodáltuk kedvenc faragványaimat és oszlopfőimet.



- Menjünk - mondta V, amikor harmadszor is rálépett valaki a lábára.

- Menjünk - bólintottam.

- De előtte menjünk bankba - csapott homlokára V és ezzel egy olyan hagyomány vette kezdetét, ami jelentőségében csak az esti sétáinkhoz és sörözéshez, meg a vacsorához volt mérhető.

Programajánló - Egy fogadalmi ajándék

Nagycenki Nemes Tompa István gróf Széchenyi Béla számadó juhász volt. Meg kocsmáros. Szabadidejében fafaragó.



Leghíresebb munkája Mariacelli bazilika múzeumában őrzött fogadalmi képkeret 1888-ból, amit leszármazottai restauráltattak.



A restaurálás olyan jól sikerült, hogy a képkeretet, Tompa egy másik faragványával, egy juhászkampóval együtt kiállítja a Néprajzi Múzeum.

A képkeret múzeum előcsarnokában tekinthető meg, szeptember 21 és 22-én díjtalanul.

Jó szórakozást.