Hunglish - Rögtön jövök

Remélem, az alábbi szöveg fordítója nem a közelben levő Semmibe Nyiló Ajtón keresztül siet vissza.

Libsik és leszbik

Megjegyzés: a fotó illusztráció.



- Csupa libsi jár oda.
- Meg buzi.

Hegyeztem a füleimet. A szomszéd asztalnál két brókernek öltözött ifjú irodista titán beszélgetett.

- Nem illik hallgatózni - mondta V - Főleg úgy nem, hogy nem fordítasz.

Kagylóztam és fordítottam.

- Igazi libsitanya.

- Undorító.

- Ott csókoloznak a "melegek", nem mintha én járnék ilyen helyekre, de láttam.

- Borzalom. Undorító.

- De amikor jönnek a leszbi csajok!

- Ők is csókolóznak?

- Naná!

- Te, én se járok ilyen helyekre, de elviszel egyszer?

Veszprém

Szeretem Veszprém óvárosát.
Egy girbegurba utca tűztoronnyal, palotákkal, templomokkal, kilátóval és kilátással a Bakonyra.



A városháza és az előtte elterülő tér tipikus Monarchia (természetesen jó a kávé).

A girbegurba utca pedig középkor és Monarchia.



Barátságos és szép.



Meg esténként és hétvégente üres.

És a végén tényleg ott a Bakony és István és Gizella. Szerintem a szobrász túl sok fantasy-t olvasott, amikor kikopácsolta őket.



De azért jó szobrok. Az óváros meg gyönyörű és szokás szerint szinte csak a mienk. Ribizlifozelek nem Ribizlifozelek lenne, ha nem tette volna hozzá:

- Mekkora éjszakai életet lehetne ide varázsolni nyáron!

Szerbia - Montenegro - Horvátország térképen

Az alábbi térkép a elmúlt bejegyzéseket jeleníti meg térképen. A pontokra kattintva láthatóvá válnak a kapcsolódó posztok.

Jó olvasást.



View SzMH in a larger map

Balaton

- Azt hittem, Budapestre megyünk...
- Igen, csak megállunk egy pillanatra.
- Hova megyünk?
- Hány éve ismerjük egymást?
- Tizennégy?
- És hova akarsz elmenni tizennégy éve?
- Balaton?
- Igen.



Semmi komoly dologra nem volt időnk.
Átkompoltunk Szántódnál Tihanyba, ahol láttam, modernizálták a parkolást: kirugták a parkolóőröket és automatákat szereltek fel. Persze nem volt aprónk és a ketyere papírpénzből nem adott vissza (még sose adtam gépnek borravalót, a többit tartsa meg felkiáltással). Szerencsére sms-ben is lehetett fizetni, amit egyből ráterheltek a telefonszámlámra. A módszer tetszett, küldök egy sms-t rendszámmal és kóddal, hogy megkezdem a parkolást és amikor befejezem, küldök egy újabb sms-t és megáll a számláló. Persze külföldi telefonról nem működik. És persze két sms árával többe kerül. Smucig alak vagyok, a parkolóőr jobb volt. Meg eggyel több embernek volt munkája.



Tihanyban átvergődtünk a turisztikai szemetet árusító utcán. Minden volt itt, ami a magunkfajtában felébreszti az alvó nyulat és menekülésre kényszerít.

V csalódottan pislogott körbe. Egy tulipános terítő szép és művészet. Tizenötezer tulipános terítő vörös posztó.



Én meglepődtem. Este hatkor alig láttam turistát.

Egy bizonyos helyre jöttem. Reméltem, lesz hely a Rege teraszán. Tizenvalahány éve, amikor rendszeresen jártam ide, nehéz volt jó helyet találni.

Három asztalnál ültek a teraszon.

Letelepedtünk és néztük az alattunk elterülő tavat.

- Gyönyörű - mondta V - Szeretem.

Pénzváltás

- Szerb dínárt? Váltani?

Vajon mit akarhat két, láthatóan nem szláv külföldi egy bankban szerb dínárral? Váltani vagy ledarálni?

Persze az utóbbi könnyebb lett volna, de túl sok szerb pénzünk volt ahhoz, hogy demonstráljunk vele. Eredetileg több időt lettünk volna Szerbiában, de aztán elkezdtünk rögtönözni és végül elindultunk Montenegro, majd Horvátország fele és maradt nálunk egy köteg szerb pénz.

- Majd beváltjuk valahol.

Lassan a nyaralást is befejeztük és még mindig ott lapult a zsebünkben egy gigantikus köteg szerb pénzt.

- Ez hihetetlen! - mondta a főportás, aki egy elegáns hölgy volt, akinek kiejtésén érződött, hogy más kultúrában szocializálódott. Azonnal telefonálni is kezdett. Amikor a harmadik bankban csodálkoztak, hogy miért akar szerb dínárt váltani, látszott, az ügy a személyes kereszteshadjárata lett.

- Menjetek csak sétálni - mondta -, addig kitalálok valamit.

Nekünk ezt nem kellett többször mondani, mentünk sétálni. Mire visszajöttünk, megvolt a bank neve, ahol valóban tudták mi a szerb dínár és tudták is, mire való. (Nem darálni.)

Már csak arra kellett vigyázni, hogy túl sok horvát kuna ne maradjon nálunk.

Séta Zágrábban

- Zágráb olyan, mint Budapest! - mondta V.

- Csak egy-két emelettel alacsonyabb.



- De tagadhatatlanul Monarchia.

- És szép.



- Néha olyan, mint a Várnegyed.

- Habsburg barokk...



- Közép-Európa.

- Itthon vagyunk.



- Otthonos.

- Szeretjük.



- Már csak egy kérdés maradt...

- Hol váltunk szerb dínárt.

Caravaggio Zágrábban

- Ott egy Caravaggio! - mondta V.

- Én csak egy múzeumot látok - feleltem.

- De van benne egy Caravaggio. Az olaszok adták kölcsön Horvátország EU-csatlakozása alkalmából.



Az impozáns Nemzeti Szinházat akartuk megnézni és akkor jött szembe Caravaggio.

- Te milyen okos vagy! - mondtam elismerően.

- Fenét, a recepción volt egy prospektus.

- Úgy könnyű...



A kiállítás jó volt és meglepően olcsó. A legjobban az lepett meg minket, hogy a személyzet főleg fiatalokból állt.

A sötét teremben az Emmausi vacsora Milánóban őrzött változatát lehetett megcsodálni. A londonit láttam, a milánói kimaradt és nem hittem volna, hogy pont Zágrábban fogom megnézni.

Két dolgot felejtettünk el megkérdezni: miért pont ezt a képet adták az olaszok kölcsön Horvátországnak és, hogy hol lehet szerb dínárt váltani.



Forrás: az Emmausi vacsora fotója a Wikipédiáról származik.

Jelasics szobra

- Ki ez?
- Jellasics.
- Ki volt Jellasics?
- A gyáva - vágtam rá, automatikusan, aztán vettem egy levegôt - A legnagyobb magyar romantikus költô azt mondta róla, hogy gyáva, miután visszavonult a Pákozdi csata után. Ez volt az egyetlen horvát-magyar háború az elmúlt 1000 évben. Azaz ez sem volt egészen az, mert amikor belépett magyar területre, szépen eltette a nemzeti lobogókat és a katonái a birodalmi fekete-sárga zászlókat követték Pákozdig, aztán Bécsig.

- És miért fontos?
- Ő volt a horvát Kossuth.
- Ő is megdézsmálta a pénztárat?
- Nem, majdnem ugyanazt követelte a horvátoknak, mint Kossuth a magyaroknak.
- Aha. Azt olvastam, hogy eredetileg Budapest fele nézett, de a polgárháború után megfordították és most Belgrád fele mutat.

Sóhajtottam. Az újságírók hajlamosak minden ökörséget összeírni.



- Merre néz a szobor? Az iPhone-ban van iránytű.
- Délre.
- Merre van Belgrád?
- Keletre.
- Akkor vajon mit mutat a kardjával?
- Hogy ilyen melegben minenkinek a tengerpartra kell mennie.
- Vagy hogy hol lehet szerb dínárt váltani.

Zágrábi este

I.

- Itt jobbra.
- Nem.
- De itt kell jobbra fordulni.
- Lehet, de ez egy egyirányú utca.
- Erôsebbre állíthatom a légkondit? Nagyon meleg van. Mindenkit sajnálok, aki nem a tengerparton van.

Jót nevettünk - a tengerrôl jöttünk, hogy megnézzük Zágrábot.  Akkor még nem tudtuk, hogy a szállodánk légkondija az utolsókat rugja.





II.

- Ôk azok, akiket kijelölt a fônökük, hogy maradjanak itt.
- Nyáron.
- A legnagyobb melegben.
- Zágrábban.
- Szegények.

Akkor még nem tudtuk, hogy egyikünk égvehagyta a villanyt, miközben az ablakok tágra nyitva voltak.

Talán ezért se láttunk egy bogarat se este Zágrábban. Mindegyik a szobánkban táncolt.

Hal, hal, hal

Pont ebédidô volt. 

Nekünk. 

Délután öt. 

A teraszt már délelôtt kinéztük.  Sétáltunk az utcán és belenéztünk mások tányérjába. De csak diszkréten, mert ezt nem illik. Így kiválasztottuk a legfrissebbnek és legjobbnak látszó halast. 

Most csak le kellett ülni, rendelni és enni. 

Enni. 

Enni. 

Enni. 

Miután kiettük az utolsó halat és rákot és kagylót és polipot is a tengerbôl, elégedetten hátradôltünk. 

- Bemenjünk még abba a bankba megkérdezni a dínárt?

- Ne. Majd Zágrábban. 

Sibenik

Sibeniktől féltem.
Féltem, mert annyira jó emlékeim voltak a városról, hogy attól tartottam, az elmúlt évtized valamit nagyon megszépített.



Aztán amikor leparkoltunk a kikötőben és felnéztünk a városra, elmúlt a félelem.

Elindultunk és csak sétáltunk, tátottuk a szánkat és nem tudtunk betelni Sibenikkel.




- Ez az egyetlen horvát alapítású város - mondtam V-nek.

- De hogy egy időben elolaszosodtak, az biztos - tette hozzá.



- Van itt egy fellegvár is... - mondtam csendesen.

- Magasan van. A neve is ezt mutatja.

- Meleg is van - ebben maradtunk, inkább leültünk a székesegyházban és néztük a pár betévedő turistát, meg a templomot védő oroszlánt.



- Két sűrgős tennivalónk van - mondta V könyörtelenül.

- Tudom.



Feldobtunk egy pénzt, hogy kit gyilkoljon le vasvillatekintettel a pultos a bankban, majd összeszedtük bátorságunkat és beléptünk:

- Szerb dínárt váltanak? - kérdeztük nem törődve a vasvillatekintettel.

- NEM.

- Köszönjük.



Ekkor már csak nevettünk a dolgon.

- Erre enni kell - mondtuk és mentünk enni.

Krka

- Fizethetek szerb dínárral? - kérdezte V, csak hogy hű legyen a tradiciókhoz.

- Tessék?

- Semmi - felelte kicsit rezignáltan - majd az utitársam fizet kártyával.

Így is történt. Fizettem kártyával.



Az volt a terv, hogy kora reggel érkezünk Krkára, amihez engem gyönyörű és legalább 15 éves emlékek fűznek. Tizenöt év alatt megváltoznak a dolgok, de arra emlékszem, akkor speciel tömeg volt, így jobb volt most is korán érkezni.



Balkáni útjainkon régebben inkább Plitvicére jöttünk - ha volt velünk újonc, sokkal egyszerűbb volt azt a nemzeti parkot megmutatni. Krka kicsit kiesett és nehezebben is bejárható. Most én nosztalgiázni szerettem volna és az új autópálya miatt Plitvice kicsit kiesett (volna) az útból. V-nek meg mindegy, milyen vízesést lát.



A vízesések alapvetően egy kaptafára készültek a Földön. Fentről hullik a víz lefele.

- Akkor Krka? - kérdezte V, miután előző este ismertettem vele a lehetőségeket - Plitvice nem szebb?

- Ott voltam vagy tízszer. Krkában csak egyszer.



Ez az utolsó érv döntőnek bizonyult és (önmagunkhoz képest) korán reggel már ott álltunk több tucat másik turista között és vártuk a buszt.

A busz meg jött.

Mivel kivételesen nem voltunk időmilliomosok - sűrgős dolgunk volt Sibenikben -, egy viszonylag rövid programot választottunk.



Mentünk egy kört és megnéztük a leghíresebb vízesést, majd a többit eltettük máskorra.

A séta végeztével elegünk is lett a tömegből és a sarkunkon taposókból.

- Hajózni is lehet...

- Majd legközelebb. Menjünk Sibenikbe.

Mentünk.