Grillezett croissant

- Megmelegíthetem?

A meleg, olvadt sajtot körbeölelô croissant gondolatára megkordult a gyomrom.

- Persze! - feleltem.

A kissé szétszórtnak tûnô pultoslány zavartan vihorászott, miközben a rendelésemmel küzdött, bár egy croissant, egy presszókávé és egy narancslé azért nem annyira bonyolult.

Leültem egy szabad asztalhoz és belemélyedtem a sajtóba. Két asztallal arrébb ült egy alanyi költô, akinek valószínûleg ez a kávézó a bejelentett lakcíme. A költô laptopján dolgozik, könyvet olvas és egy fekete, keményfedeles füzetbe jegyzetelés néha meglebbenti szakállát.

A költô mindig egy nagy bögre tejeskávét iszik ésvalami meleget eszik hozzá.

Alug olvastam bele az újságba, jött a hippi-kinézetû pultos és letette a rendelésemet a költô elé.

- Ezt ô szokta rendelni - bökött rám a költô.

A pultos zavaros szemekkel körülnézett. Meglengettem mellsô végtagomat.

Észrevett, bólintott és letette a szomszéd asztalra a rendelést.

Magam elé húztam a holmikat és rámeredtem a croissantra. Olyan volt, mintha elmenekült volna a felszolgálás elôl és közben belresett volna a grillezôbe.

Néztem a laposra és csíkosra grillezett croissant és a mellé mûvészien elhelyezett majonézes kecsöpszószt.

Kettévagtam a ropogóssá tett süteményt, amibôl lávaként folyt elô a csokoládé. Vagy a fekete sajt.

- Vad buli lehetett... - sóhajtottam és visszatemetkeztem az újságba.

Tautológia

Amíg Yoda megjelölte, én elolvastam: α 6 alpha.

Azt hiszem, ismét találtunk egy jó kis tautológiát. Bár a "Bird aviary"-t ez sem múlja felül.

Grönland felett

- Hamarosan Grönland felett fogunk repülni - mondta be a kapitány.

Kinéztem az ablakon és fázni kezdtem.

A jeges tengerből havas hegyek és fagyott folyóvölgyek emelkedtek ki.

Úgy éreztem, megnéztem Grönlandot.

Ortodox zsinagóga - Kazincy utca

Huszonvalahány éve lehetett, hogy a zsidónegyedben bolyongva egy ködös estén belebotlottam a Kazincy utcai zsinagógába. A lámpák sápadtan világították meg az utcát és a épület és az udvara sejtelems halvány fénybe burkolózott. Kivülről akkor is gyönyörű volt, belülről szomorú. A ködben végig azt vártam, hogy egy sarkon beleütközöm a Gólembe - de nem ütköztem.



Minden külföldi ismerősömet elhoztam ide, a gyönyörű szecessziós pompa és a pusztulás kontrasztja lenyűgöző volt.



Aztán változtak az idők és egy nyáron észrevettem, hogy az épület megújult és visszanyerte eredeti szépségét és - szerintem - lekörözte a sokkal ismertebb neológ testvérét, a Dohányt.



Azóta minden évben, ha tehetem, benézek ide.



Rengeteg minden eltünt a zsidónegyedben, a tovatűnő épületekkel együtt szerencsére a Kazinczy dekadens bája is a múlté - a zsinagóga ragyog és gyönyörű.



Mindig szinte teljesen egyedül vagyunk itt. Jönnek, jövögetnek a turisták, de a legtöbben beérik a Dohánnyal, ide jóval kevesebben jutnak el, pedig itt sokkal inkább érezni, mit jelentett a 19-20 században Budapestnek a szecesszió.



Egy múló pillanatra itt közel kerülünk annak felismeréséhez, hogy Budapest akkor kozmopolitább város volt mint manapság, hogy kultúrálisan sokkal összetettebb volt, hogy akkor egy igazi olvasztótégely volt ez a város, ami talán gyorsabban követte akkor a korszellemet, mint ma.



Ugyanakkor érezni, a zsidónegyeddel együtt talán Budapest is kultúrális reneszánszát éli - legalábbis szeretem ezt hinni.

Georgia Palota

Épp valaki ment be. Vagy jött ki, besurrantunk utána és máris egy Bauhaus múzeumban jártunk. Csak ez az épület nem múzeum volt, hanem egy hús-vér, azaz beton és cement lakóház.



A Georgia-palotába már rég szerettem volna beosonni. Most az Astoriánál álló épület újabbik, 1940 körüli, szerényebb részébe jutottunk be. A központi, Barát és Novák tervezte részt a nagy órával és a kerek tetőterasszal szebbnek mondják, de a Hültl Dezső tervezte rész se volt semmi.



Ahogy felfele mentünk a lépcsőházban, kincseket találtunk. A legnagyobb kincs egy folyosón árválkodó Wertheim páncélszekrény volt. Legszívesebben zsebretettem volna, hogy elvigyem Salt Lake Citybe, de ekkora és ilyen teherbírású zsebe manapság csak vezető politikusnak van, úgyhogy kizavartam a fejemből a kósza gondolatot és Werheim szekrény nélkül maradtam.



A ház gyünyörű állapotban volt, az elmúlt nyolcvan év nem sok nyomott hagyott rajta. Azaz egyet: a régi lift eltünt, csak a gombja helye maradt meg.



Legközelebb majd megpróbálunk bejutni a másik szárnyba is. Engem az a rész azért is érdekel, mert a tetőteraszon forgatták a Spygame című film pár jelenetét mostani "szomszédunkkal", Robert Redforddal.

Óbudai fonódás II

A Katyn-emlékmű után egy sétálóutcát találtunk. Itt focizott Puskás pár szájtáti gyerek körében, mint egy híres fotóján.

Valahol azt olvastam, hogy ez a világ első, egészalakos Puskás-szobra. Nem tudom, miért pont itt szobrozik Öcsi bácsi, de ez van olyan jó hely, mint bármelyik másik.



A sétálóutca szép volt, bár túl sok régire hajazó modern házat építettek ide, a valódi, tényleg régi házak pedig jórészt lepusztulva várták, hogy valaki vasbetonra cserélje őket.



Volt azonban pár, ami valóban jól sikerült (ha új, azért, ha helyreállított, azért).



A következő fotóba szerencsésen becsilingelt egy villamos.



Esteledett és mi rendületlenül sétáltunk tovább.



Találtunk még pár szépen helyreállított házat.



Aztán már csak egy ugrás volt maga a fonodó, ahol dugóban fonódnak össze a bekanyarodni nem tudó villamosok. Picit néztük a villamosdugót, aztán megcsodáltuk Budapest legszebb kilátással rendelkező Toi-toi vécéjét.