Kávéscsészék

- Fantasztikusak ezek a kávéscsészék! - amióta Boszniában jártunk, szebbnél szebb csészékben szolgálták fel a kávét.
- Az enyém ráadásul balkezes! - mondtam.

A balkezes csészének úgy csavarodott a füle, hogy jobb kézzel kényelmetlen volt megfogni, a balba viszont tökéletesen belesimult.

- Azért nem semmi a pincér, hogy kifigyelte, balkezes vagyok - mondtam V-nek.
- Ugyan, biztos csak így sikerült.

Napelemek II - A számítások

Az egyetem pár éven belül meg szeretné szüntetni károsanyag-kibocsátását. Mivel azonban a kórház, a laborok, koleszok éjjel-nappal sok energiát használnak, jelenleg nem érné meg teljesen átállni megújuló engergiákra. Az egyetem inkább  csak részben állna át, viszont támogatja lakossági napelemek telepítését és cserébe a sajátjának könyveli el a megspórolt károsanyagkibocsátást. (Ennek van valamilyen szaknyelvi megfogalmazása, amit angolul le is írtam, annyira tetszett, de a cetlit valahol elhagytam.)

Az egyetemi támogatás 20%, amit nem pénzben adnak: mivel a napelemeket az egyetem rendeli, a nagybani tétel miatt a gyártó ekkora kedvezményt ad.

Az egyetemi támogatáshoz jön még a mi esetünkben egy háromezer dolláros szövetségi támogatás és egy kétezer dolláros utahi támogatás.

Egy rendszer nagyjából tízezer dollárba kerül telepítéssel, beüzemeléssel. Ha ebből levonjuk a kedvezményt és az adókedvezményeket, akkor háromezer dollár körüli egy olyan renszer rendszer ára, ami egy átlagháztartás energiaigényének durván kétharmadát fedezi. A mi esetünkben az évi 3,926 kw 80%/-át.

A Ribizlik ekkor kezdtek fülelni. Jó dolog védeni a környezetet, de ha valami esély is van arra, hogy a rendszer előbb-utóbb megtérül, akkor a Ribizlik is jóval környezettudatosabbak lesznek.

Jelentkeztünk is egy további fejtágítóra. Ekkor azonban már a napelemes cég képviselője jött hozzánk.
Hibriddel. Ami tovább javított a cég megítélésén.

Napelemek I

- Az egyetem támogatja napelemek felszerelését.
- Aha.
- Lesz egy előadás.
- Aha.
- Van ingyensüti.
- Ez jól hangzik, megyek!


Süti nem volt sok, de minden várakozásommal ellentétben az előadás érdekes volt, pedig taktikailag rosszul kezdődött: egy - amerikai mércével - is embertelenül nagy házat mutattak, amire több napelem volt felszerelve, mint a Nemzetközi Űrállomásra. A hallgatóság egyemberként röhögött.

Aztán kiderült pár érdekes dolog a telepítésről, a rendszerről és a finanszírozásról. Ekkor már többen jegyzeteltek és senki sem kacarászott.

Külön kiemelték, csak amerikai technológiát és Amerikában gyártott napelemet használnak, nem kínait, ami egyfelől támogatja a hazai ipart, másfelől meg itt szennyez és nem Kínában.

Nem az tetszett, hogy a napelemeken teherautókkal hajtottak végig és teniszlabdákat lőttek ki rájuk demonstrálandó, hogy mennyire strapabíróak, hanem a számítások. Ekkor már mindenki figyelt és fejben számolt.

Az emberek szeme előtt megmentett fák, túlélő esőerdők és dollárjelek lebegtek.

Folyt köv.

Kronológia

Ribizlifozelek Yodával együtt szerencsésen visszaért Salt Lake Citybe és lemaradt a posztírással, mint a borravaló.

Közben felhalmozódtak új amerikai témák, munka, tennivalók és rengeteg mosatlan, ezért egy kortárs íróhoz illő fordulattal megkavarjuk az időrendet: az amerikai jelenről írunk, de közben befejezzük, illetve elmeséljük a nyaralást és a budapesti sétákat, meg a visszautat Prágán át.

Azaz nem arról lesz szó, hogy Ribizli hetente repüli át a Mesterrel az óceánt, hanem, hogy csaponganak.

Vagy Yoda mozgat minket az Erővel.

Kép minimális szöveggel

Vadnyugat.

Pocitelj

Kék folyó. 

Zöld növények. 

Gyönyörû táj.

Napsütés. 

Legkondi az autóban. 

A tenger fele autóztunk, egyre nyitottabb lett a Neretva völgye. 

Optimisták voltunk és jókedvûek.

Egy kanyar után lehúzódtam az útról. 

- De szép! Mi ez?

- Pocsitelj. Még Mátyás király is védte. 

- Nacionalista. 

Pocitelj egy megerôsített középkori falu egy, a Neretva fölé magasodó szirten. 

A hely méltán lehetne a mostari világörökség része. 

Amikor utoljára erre jártam, pár éhezô macskán kívül senkit se láttunk.

A romok mostanra feléledtek. A mecsetet ujjáépítették. Kinyitottak a kávézók. 

- Másszunk fel a toronyhoz és a toronyba?

- Inkább igyunk elôbb valamit. 

Mostar

- Mennyi ember!
- Mit akarsz? Világörökség. Közel van Horvátországhoz. Rengeteg a turista.
- Várj!

Leültünk egy teraszra és előkerestem pár tizenvalahány éves fotómat Mostarról. Nagyjából olyan távolinak tüntek, mint egy Csontváry festmény.

- De hát itt nincs senki! - V tovább nézegette a képeket.
- Nincsenek szuvenírárusok az utcán! - kiáltotta meglepődve.
- Alig van nyitva terasz! - csodálkozott.
- De még a híd sincs újjáéptíve!

Esti parkolás Mostarban

A parkolóórát tanulmányoztam. Arra próbáltam rájönni, meddig fizetôs a parkolás. Este nyolc volt és a horvát nyelvû feliratnszerint vagy tízig vagy kilencig kellett fizetni. A "vagy"-ot egy érthetetlen mondat magyarázta. 

- Ne fizessenek - mondta egy úrinô kinézetû hölgy pici kutyával angolul. 

- Tessék?

- Ilyenkor már a parkolóôrök mind alszanak. 

Megsimogattam a kutyát és fizettünk kilencig. Hátha késôn fekszik a parkolóôr, majd elmentünk pisztrángot enni.

Kolostor a vendéglôk mögött

- Ez olyan, mint Törökország - mondtam és kivételesen nem pozitív összehasonlításról volt szó, hanem arról, hogy a törökök bárhova képesek voltak a szükségesnél több tucattal több vendéglőt telepíteni.

A Buna-folyó forrásához több tucat vendéglôn áthaladva lehetett eljutni. Ha az esti vacsora hagyománya nem lenne kôbevésve, valószíneg ittmaradtunk volna egy késô délutáni estebédre: a folyó mellé és a magára a folyóra telepített teraszokat csodálatosan lehûtötte a sziklából elôtörô víz. 

Alig lehetett lépni a libbenô csadoroktól, de medjugorjei zarándokok is akadtak itt szép számmal. 

Mindenki a derviskolostort és a forrásbarlangot nézte és pisztrángot evett a vendéglôkben. Itt megvalósult a világbéke.

- Az összes fotón ember nélkül látni ezt a helyet. Hogy lehet?

- Hosszú az expoziciós idô? - tippeltem. 

- Biztos lehet valahonnan látni emberek néklül. 

- Keressük meg. 

Ehhez át kellett kelni egy hidon, elhessegetni a vendéglô pisztrànggal csábító személyzetét, ellenállni a kísértésnek és nem feladni a tervet egy pusztrángért cseréba, majd áthaladni egy építési törmelékkel teli sikátoron és felmászni egy meredek ösvényen. És már ott is voltunk. Lihegve, izzadva és boldogan. 

- Együnk itt?
- Nem, majd este Mostarban.

Hogy nem mentünk Lukomirba?

- Ez Bosznia legelszigeteltebb hegyi faluja - mondta V. 

- Az jó?

- Annyira elszigetelt, hogy észre se vették, hogy kitört a második világháború és azt se, hogy vége lett. 

- Akkor ne zavarjuk ôket. Lehet, még azt hiszik, Jugoszláviában élnek. 

- Népviseletben járnak. Szerveznek oda buszos utakat is. 

- Akkor nagyon elszigetelt lehet. 

Ebben maradtunk és nem mentünk Lukomirba. 

Szarajevói anekdotak

- Megváltozott? - kérdezte V. 

- Régen nem volt ennyi zöld zászló és lefátyolozott nô. Gavrilo Principnek se volt szobra. 

Még tizenvalahány éve mesélték el nekünk a Hardaga család történetét. 

A muszlim család üldözött zsidókat bújtatott a második világhâború alatt. 

Szarajevó 1994-es ostromakor a családot a város zsidó lakosságának zömével együtt menekítették Izraelbe. 




- Amikor kedvenc festôd, Csontváry erre járt, ez az egzotikus kelet volt, nem?

- Most nem az?

A szefárd zsinagóga

- Nagyon jó - mondta V, amikor megálltunk Szarajevó legrégebbi, szefárd zsinagógájában.
- És érdekes - tette hozzá.
- Mire gondolsz?
- Több tucat askenázi zsinagógába hurcoltál már el.
- Ez nem igaz. Nem volt több tucat.



- De.
- És?
- Ez az első szefárdi.
- Egyszer mindent el kell kezdeni.
- Arra gondolok, hogy egy csomó askenázi, német zsidó zsinagóga úgy nézett ki, mint ahogy egy kívülálló spanyol elképzel egy zsinagógát: keleti dekoráció, orientalista építészeti elemek. Aztán elmegyünk egy szefárd, egy igazi spanyol zsidó templomba és ennél puritánabb dolgot New Englandben sem találhatnál.



- A Monarchia ilyennek képzelte el a Keletet.
- Igen. Még a városháza is keletibbre sikerült minden másnál.

Euróval Boszniában

- Fizethetünk Euróban?

Teljesen költôinek szántuk a kérdést.
Eddig a travniki múzeumok kivétével mindenütt Euróval fizettünk Bosniában. A Szarajevói Múzeumban és az Alagútmúzeumban azért fizettünk helyi pénzzel, hogy fogyjon.
Arra a pénzezés kôzben jöttünk rá, hogu a Boszniai Szerb Köztársaság konvertibilis márkáján elôbb van a ciril, aztán meg a latin felirat, a bosnyák és horvát területeken pedig fordítva.

Most a helyi pénzt, a konvertibilis márkát tartalmazó erszényt V és Ribizli a szállodában felejtették: ott jó helyen van; nem költjük el.

- Sajnos csak márkában lehet fizetni - mondta a hölgy.

A legeldugottabb faluban sem volt gond az Euróval, Visegrádon eleve Euróban adták meg pár dolog árát, pedig rajtunk kívül nem sok külföldi turista volt ott, ezért is lepett meg minket, hogy Szarajevó közepén, pár lépésre a volt/jövendô városházától kellett a márka.

Egy Euró az 1.95 konvertibilis márka. Általában egy Euróért adtak két márkát és esetleg picit kerekítettek a végén. A különbség annyi volt, hogy egyes helyek elfogadtak Euró pénzérméket, mások nem.



- Egyél valami sütit, én elmegyek váltani - mondta V - közben találd ki, hogy még mit nézzünk meg! Több pénzt váltok, hátha csak azzal lehet fizetni ezután.

Én ettem egy szelet tortát, V beváltott egy kazal Eurót, amibôl aztán valamit költöttünk Szarajevóban belépôkre a zsinagógában, a Szépmûvészetiben meg késôbb vacsorára, a többit meg Mostarban eltankoltuk: Szarajevót leszámítva mindenhol jó volt az Euró.

Két múzeum - két évszázad

Az utcasarok, ahol véget ért a 19. század - olvastam a Szarajevo Múzeum kiállításának címét, majd megkerestük a helyet, ahol Gavrilo Princip állt, amikor lelôtte Ferenc Ferdinándot.

A hely, ahol véget a 20. század - olvastuk a kiállítás címét a szarajevói alagút múzeumában. A közel nyolcszáz méter hosszú alagúton át (is) jutott be sok létfontosságú segély- és fegyverszállítmány Szarajevóba az ostrom alatt.

- Lehet, tudok egy jobb címet mindkettôre: A hely ahol Európa elvesztette ártatlanságát.

Szarajevói Nemzeti Könyvár

A Nemzeti Könyvtár városházának épült a Monarchia alatt és 1945 után könyvtár lett belőle.

Láttam kiégve. Láttam felújítás alatt.



Olvastam az igazgató visszaemlékezését a könyvtárt elemésztő támadásról és tűzről.

Az egész várost beborították a megégett papírlapok, törékeny szürke hamu hullott mocskos fekete hóként. Az elkapott lapokon érződött a tűz melege és egy pillanatra el lehetett olvasni egy furcsa fekete és szürke szövegnegatívot, amíg a hő porrá nem emésztette a kezedben porrá omló papírt.



A könyvtárból ismét városháza lesz és lassan befejeződik a helyreállítása. Az épület gyönyörű lett.



A helyreállítás költségeit az Európai Unió és az Unió három tagállama fedezte. A Spanyol Királyság. Az Osztrák Köztársaság és a Magyar Köztársaság.

- Jó helyre került az adónk - mondtuk V-vel és kicsit meg is hatódtunk.

Kusturica két faluja II - Kürstendorf

Tavaly nagy kitérő lett volna elmenni Emir Kusturica falujába. Számoltunk, számoltunk és nem mentünk.

- Alig pár kilométer - mondta V - Megnéztük Andricgrádot, most megnézzük Kürstendorfot.

- Van egy 13. századi kolostor is arrafele.
- Menjünk el a kolostorig... - adtam be a derekam. Tavaly én is nagyon szerettem volna elmenni Kürstendorfba. Egy filmekhez, díszletnek épített falu izgalmas dolog lehet.

A szerb határon negyedóra alatt átjutottunk.




- Ez lenne az? - néztük a több őserdőnyi faanyagot felhasználó házakat.

Nem  falu volt, hanem a vasútállomás szállodával.

Megcsodáltam a vasutat, amit még a Monarchia épített Boszniában, aztán mentünk a faluba, ami nemcsak falu és díszlet volt, hanem hotel is, ahova belépőjegy ellenében lehetett bemenni szájat tátani.



Parkolóhely alig volt hozzá, de Ribizli ilyeneken már alig akad fenn.

- Már megérte jönni - mondta V és vadul fotózta a falu börtönében ülő Javier Solana NATO főtitkárt és George Busht.



- Vajon Chomsky tudja, hogy itt elneveztek róla egy színházat? - kérdeztem a térképet tanulmányozva.
- Nem tudom, én a WC-t keresem - mondta V.



Amikor megtlálta már kevésbé volt lelkes.

- Szerintem menjünk, - mondta - majd inkább máshol.

Mentünk és továbbra se értettük Kürstendorfot, a független filmes centrumba oltott luxusszállodát, amit egy őshonos szerb falunak álcáznak.

- Ha tavaly megtesszük a kitérőt, megüt a guta - mondta V.
- De nem tettük meg. Idén viszont pont jó volt.
- Jó lesz, ha megállsz egy WC-nél.

Kusturica két faluja I. - Andricgrad

Ortodox templom.
Modern és jól kinézô, barokk épületre hajazó lakóház.
Török han.
Szerb erôd.
Sok bolt.
Még több kávéház.



Ez volt Andricgrad, Kusturica álomfaluja, amit a Drina egy félszigetére épített Visegrádon és tett egy Ivo Andric szobrot a közepére.

Nem tudom, ez Ivo Andricnak tetszene-e. Szerintem nem. De a falu kétségkivül jól volt megcsinálva. Jó anyagokból, minôségi munkával rakták össze.

A fôutcát, aminek tengelyében Andric szobra állt, Mlada Bosna utcának hívták. Ez picit érzékenyen érintette a Monarchiát gyászoló szentinementális énemet.
A Gavrilo Princip mozaik a színházon már erôsebb volt - az összhatást viszont nagyban enyhítette egy, a koncepcióból kilógó szarv: a kép hátterében egy tehénszerû bika rabolta el a dúskeblû Európát.



- Ezért hagyta ott Kusturica a filmezést? - csodálkoztam és nem a tehénre vagy a dúskeblû menyecskére gondoltam.
- Nem ezért. Az Kürstendorf volt és a határ másik oldalán van. Szerbiábam. Ide pár kilométer. Alig pár kilométer.

És V úgy nézett, mintha célozna valamire.
- Célzol valamire?
- Tavaly nem néztük meg, mert nagy kitérô lett volna. Most itt van a sarkon, 15 km.
- Szerbiában.
- 15 km.

Bosnyák reggeli

- Kértél nekem is reggelit? - derült fel V arca.
- Nem. Ez az enyém.
- Két reggelit kértél?
- Dehogy, csak a rántottát kértem, a többit hozták.
- Sajtot és felvágottat és desszertet?
- Meg a rántottát.

Híd a Drinán

- Ott van!

Mindketten láttuk, de csak az én kezem rebbent meg a kormányon. A kanyar után egyszercsak ott volt a híd. Ragyogott a napfényben.

Nem álltam meg az út és a hajtûkanyar közepén, hogy jobban megnézzem a hidat. Nagyobb kísértés volt, mint egy bezárt szobában együtt lenni egy krémessel és egy villával valamint a szigorú utasítással: krémest enni tilos.

Huszonvalahány éve olvastam a Híd a Drinánt. Azóta szeretem Ivo Andricot. Azóta szeretnék eljönni ide és megnézni a hidat.

Most sikerült és nem csalódtam.

Féltem, a híd kicsi lesz. Nem lesz elég szép. Nem lesz eléggé lenyûgözô. Nem olyan lesz, mint amilyennek a könyv alapján elképzeltem.

De olyan volt.
Vagy még szebb.

Átsétáltunk a hidon. Teljes nevén a Szokolovics Mehmet hidon. Leültünk a közepén a kôpadokra, ahogy a regényben ülnek le a helybeliek és néztük az embereket.

Visegegrád ma is, mint sok évszázadon át, a hídból él, csak nem a kereskedelembôl, hanem a hidat meglátogatókból.

Szinte csak szerb és bosnyák rendszámú autókat láttunk, meg egy Jeep-et Ontarioból.

Egy, a hídranézô teraszon ültünk és kávéztunk. Ekkor láttuk meg a híd körül rajzó csónakokat. Nem hagyhattuk ki.

- Két fôre öt Euró - mondta a kapitány, aki úgy nézett ki, mint Fülig Jimmy.

A folyóról még szebb volt a híd. Körbehajóztuk a pilléreket, megkerestem azt a hármat, amit felrobbantottak az elsô világháborúban.

Mimar Szinán, a török építészzseni egy fantasztikus hidat épített. Csak jó húszperc hajókázás után vettük észre, hogy a híd nem szimmetrikus - amitôl talán még szebb.

Fülig kapitány eltávodott a hídtól és egy modern, de historizáló épületekkel teli félsziget fele kanyarodott.

- Andricgrad - mondta.

A Monarchia gyilkosának szobra

Lakótelep. 
Színes, vidám házak. 
Fák nimcsenek. 
Fû se nagyon. 

- Itt kell legyen... 
- Azt mondták, egy nagy parkban van - mondta V. 
- Szerinted az itteniek park definiciója egyezik a tieddel?

Szisztematikusan köröztem a lakótelepen. Építkezés, fôutca, udvar, építkezés, fôutca, udvar. 

- Benzin van? - kérdezte V. 
- Félig van a tank. 

- Ott lesz! - a távolban megláttam három historizáló kandelábert. 

A parkban fa nem nôtt a díszkövön. A pici odeont deszkások használják esténként. 
A hirdetôtáblán a Hôs arcképe mellett a Transformers plakát beszélt a változó idôkrôl. 

A szobor friss rózsával a kezében kicsit szomorúan nézte a lakótelepet. A Monarchia valószínûleg Gavrilo Princip nélkül is összeomlott volna, de ettôl még nem ô a kedvencem és skkor még finom voltam. 

Se a horvátok, se a bosnyákok nem alartak szobrot Principnek, de a szerek saját városrészükben így is felállították a szobrot, ami most ott olvadozik a napon. 

- No es mi principe - mondta V és elmentünk. 

Találkozás a rendôrrel

- Dober dan! Dokument! - mondta a rendôr. Odaadtam. Ha az ember mögött egy szirénázó rendôrautó jön, akkor az ilyesmit illik odaadni.

A nagyhasú rendôr megnézte a papírokat.
- Ribizli?
Bólogattam.
Egy fiatal rendôr lépett az ajtóhoz.
- English?
Elôször arra gondoltam, azt mondom, nem, magyar, de megôrizten komyságom.
- Igen.
A nagyhasú mondott valamit.
- 12 km-re arrébb a városban az egyenesen menô sávból kanyarodott balra.
Mondjuk a fene se emlékszik, hogy mit csinált 12 km-rel arrébb, mi vagyok én, fekete doboz, de speciel tudtam, Szarajevóból jól jöttem ki: tudtam, melyik sávba kell menni. Azóta meg nem váltottam sávot.
De ha a közrend pocakos ôre úgy gondolka...
- Külföldi vagyok és biztos késôn vettem észre.
- Ez komoly szabálytalanság. Ez 50-150 eurós büntetést von maga után. Bevonjuk a jogosítványát és hétfôn kiválthatja a kapitányságon.

Befele ekkor már röhögtem és láttam, már V is kezdi a dolgot kellô távolságtartással kezelni.

Mindenesetre automatikusan felvettem a szerepet:
- De nekünk tovább kell utaznunk. Mit csináljak?
- Szálljon ki a kocsiból.

Komoly pofával szálltam ki és igyekeztem úgy nézni, mint Yoda, aki bûnbánó képpel várja a letolást, miután ellopott egy szelet kolbásszal töltött karajt.

- Hétfôn kell fizetni a büntetést - mondta a tanoncrendôr.
- Nem fizethetem esetleg itt ki? - kérdeztem és Rejtôre gondoltam.
- Nem.
- Mit tehetünk? - néztem az égre.
- A fônök jó ember - fordított a rendôr - visszaadja a dokumentumokat, de szeret ajándékot kapni.
- Mennyi ajándékot kell adni?
- 50-150 Eur között van a büntetés.
- 20 Euro jó lesz?
- Igen.

Fizettem és rengô vállal beszálltam az autóba. V-vel azóta is csak röhögünk.

Travnik

Travnikba kedvenc íróm, Ivo Andric miatt jöttünk.
Megnéztük szülôházát, ami olyan volt, mint az összes Híres Író szülôháza: fotók, idézetek és könyvek sok-sok nyelven.

Aztán felmentünk a várba (kocsival, mert meredek volt és Ribizli lusta).

Idilli volt.
Napsütés
Vakító fehér kôfak.
Minaret.
Dzsámi.
Nagydarab szerb, aki barátságosan kösönt a muszlim vallási könyveket áruló turbánosnak:
- Szalem alejkum, hadzsi.
Kávé a vár fokán.
Kilátás.
Galambok.
Müezzin.

Aztán egy házfalon felirat: Never forget Srebrenica.

Jajce

Tizenpárévvel ezelôtt Jajce egész másként nézett ki.

Akkor ott álltunk a romos város elôtt, ahol a mûemlékek már nyitva voltak - csak az volt a kérdés, hogy mikor. Hát, amikor ott
voltunk, épp zárva volt minden. Szinte egyedül voltunk a városban. Helybelit se nagyon láttunk.



Szerencsére minden megváltozott. Ahol régen egyedül árválkodott az autónk, most egy teli és fizetôs parkolót találtunk. A fôutcán hömpölygött a helybeliekbôl álló tömeg, akik valószínûleg ülôhelyet kerestek a számtalan terasz egyikén, hogy aztán nézhessék a hömpölygô tömeget. Itt találkoztunk először kedvenc boszniai kávéscsészéinkkel is.



Minden nyitva volt, mindenhol kézségesen segítettek és most még a Mithrasz-szentélyt is sikerült megnézni. Megtalálni nem - a helybeliek vezettek oda.



A pici, második századi szentély két családiház között lapul egy zsákutca végén. Ha a kertész és a talicskás ember nem olyan kedves, még mindig megyünk.



Ez történt a vizimalmoknál is. Ribizlifozelek boldogan ment a gyönyörû úton, kanyart kanyar után véve, élvezve a napsütést, a fényeket, aztán V elrontotta a hangulatot:
- Ez már a boszniai szerb federáció. A malmok a horvát részen vannak.
- Miért kell mindig ünneprontónak lenni?



De azért visszafordultunk és némi kérdezôsködés után megtaláltuk a malmokat.

Fura volt, hogy minden egyes család efy malmot épített magának - a víz elosztàsa és a csatornák építése ugyanakkor közösségi feladat lehetett.



A malmok körül kutyások sétáltak, szerelmespárok andalogtak, fiatalok húst grilleztek, méghozzá olyan jól, hogy legszívesebben bevetettem volna a Yodától tanult éhezôtrükköket.

Ehelyett inkább csorgó nyállal elindultunk tovább, Travnikba.