2008. június 30., hétfő

Egy számitógép halála


Killing Tools
Originally uploaded by ribizlifozelek

Öreg, hat éves asztali gépünk egyszer csak kikapcsolt. Magától. Csak úgy. Leállt és nem volt hajlandó elindulni.
Elvittük szegénykét szerelőhöz, egy kis műhelybe.
Szeretem ezeket a kis műhelyeket, ahol nagy halom bontott alkatrész közepén ül a guru és mindent megbuherál, amit lehet. Amerikában az egész gépet kidobnák. Mi arra gondotunk, nézzék meg, mi baja, aztán, amit lehet, megmentünk belőle.
A guru meglátása szerint valamitől meghalt a tápegység, ami magával rántotta a pusztulásba az alaplapot és a proceszort. A winchester érintetlen maradt. Ez utóbbit el is kértem, egyfelől, hogy lementegessük az esetleg nem elmentett anyagokat, másfelől meg, idegen guruk ne keresgéljenek a holmijaim között. Meg hát ezáltal elsüthettem az olcsó poént a merevlemez felmutatása közben:
- Ennyi maradt a gépből...
A mestert -aki történetesen hölgy-, megkértük, vegye új alaplapot, tápot, RAM-ot, aztán rajka össze az egészet. Mi majd beüzemeljük.
Összerakta. Elkezdtük beüzemelni.
Persze nem működött.
Nálamnál okosabb emberekhez fordultam, hogy nem indul. Mondták, húzzam le a szalagkábelről a CD-t. Lehúztam. Ekkor elindult. Aztán megállt. A Linuxot látta, de nem inditotta el, a windowst látta, de meg se próbálta elinditani. A szakemberek azt mondák, újra kell rakni a winchestert. Persze aztán a Linuxba életet lehelltek, a Windows meg csak pislogott és nem indult.
A régi vincseszteren minden megvolt és jól. Sikerült a Linux segitsgével megnézni, mi is van rajta. Minden rajta volt épen, egészben.
Felvetettem, mi lenne, ha beszerelnénk egy másik vinyót, azon lenne az oprendszer, arról indulna. Az ötlet jó volt de nem igazán akartam még pénzt költeni a gépre.
Azt többen elmondták, a Windows XP ilyenkor nem tud mit kezdeni az alaplappal és nem is fog. Lehet babrálni, de ezzel leginkább csak az adatokat lehet letörölni és elvesziteni. Nem nyugodtam. Elkezdtem a fórumokat bújni és végre találtam egy jónak tűnő megoldást. A Linux-buherátorok segitségével leftp-ztem minden fontosat a gépről, majd belevágtam a kisérletbe
Betettem a telepito lemezt. Nem engedtem, hogy javitson. Kiválasztottam a telepitő funkciót, majd miután megtalálta a windowst a gépen, a javitót. Elkezdett dolgozni és telepiteni. A rendszer ekkor valamennyire újra rakta magát. Pár újrainditás következett, majd meg kellett adni a Windows kódját. Még jó, hogy egy fiók mélyén ott lapult a lemez és a kód...
Aztán minden elindult. És minden ment, mint a karikacsapás. Semmi sem veszett el. A gép megy. remélem, még legalább újabb hat évig.

2008. június 29., vasárnap

Yoda ikertestvére


Yoda's twin
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár napja a Dózsa György úton sétáltam és megláttam egy kutyát. Szakasztott úgy nézett ki, mint Yoda. Még az ősz tincs is hasonló volt a fején.
Megkértem a gazdáját, hadd fotózzam le.
Megengedte.
Ugyanolyan kretén kutya, mint Yoda: állandóan azon ügyeskedett, hogy értelmesebb felét forditsa felém. De aztán sikerült róla portrét csinálni.
Yoda viszont szerintem okosabb. Ő jutalomfalatkát is kért volna a fotóért.
Lehet, hogy anyagias a kutyánk?

2008. június 28., szombat

Reggeli sikoly


Paty
Originally uploaded by ribizlifozelek

Vasárnap reggel viszonylag korán keltem, el akartam vinni Yodát egy jó hosszú reggeli sétára.
Vasárnap reggel hatkor még a Budapest környéki falvak is csendesek. A séta első részében még más kutyákkal sem találkoztunk, csak a madarak üvöltöztek emelt hangon egymással.
Béke volt, nyugalom, reggel.
Yoda boldogan szaglászott, szaladgált.
Jó húsz perc után találkoztunk az első Homo Sapienssel. Egy hölgy locsolgatott virágokat az erkélyen.
- Jóreggelt!
- Jóreggelt!
Ennyiben maradtunk és sétáltunk tovább. Negyed óra múlva újabb emberi lénybe botlottunk
Egy nagy kopasz férfi állt ki Audijával a kertből.
- Jóreggelt kivánok! - köszöntöttem.
- Jóreggelt és legyen kellemes napja! - felelte.
(Lehet, a magyar Tony Sopranóval találkoztam?)
Bandukoltunk tovább, Yoda találkozott kedvenc haverjával, egy mókushangokat hallató pici fehér kutyával.
Közben újabb ember tünt fel szemből, egy fehér ruhába öltözött lány. Fura volt az alvó falu környékén a hófehérbe öltözött lány. Mintha egy UFO-ból szállt volna ki.
- Jóreggelt!
Semmi választ. Csak ment előre. Tovább mentem, pár lépést tehettem csak meg, amikor éles sikolyt hallottam.
A Hófehérke sikoltott. Hátranéztem, zavartan rámnézett és szó nélkül ment tovább.
Mi is.

Bérlet


Stadionok Metro Station
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megvettem idei második bérletemet.
A Homáron és a sajtóban horrortörténetek keringenek arról, hogy a pénztárosok megröviditik az utasokat és alig jobbak, mint a pesti népnyelvben csak orkoknak becézett ellenőrök.
A sajtónak rég nem hiszek, napok óta azt olvasom nyomtatott és elektronikus médiában, hallom a rádióban, hogy a meggy mindenütt 500 Ft. Kiloja persze. Ehhez képest az elmúlt napokban 300 volt a legdrágább, amit láttam. Ma a Csarnokban meg 160-at kértek valamiért, ami piros volt és gömbölyű (meggy vagy cseresznye).
Tehát, megvettem a bérletet, eltettem és elindultam. Pár pillanat múlva valaki megérintett hátulról és lihegett. Megijedtem: részeg szórólaposztók támadására számitottam, de a bérletpénztáros volt:
- Elnézést, rossz időpontot bélyegeztem a bérletére.
Visszametünk a kuckójába, megkaptam a jó szelvényt. Az élet szép.

2008. június 27., péntek

Krémes és bugyborékos viz


Budapest
Originally uploaded by ribizlifozelek

Nyaranta sokat vagyok a Várban. Ilyenkor szeretek beülni a Ruswurmba, picit beszélgetni, enni valamit, ami finom és édes.
Pár éve rászoktam a krémesre, mert Budapesten szerintem az egyik legfinomabb krémest a Ruswurmban adják. Kérek egy bugyborékos ásványvizet és egy Ruswurm krémest. Azt hiszem, 1999 óta.
Tavaly csak kétszer-háromszor tudtam súlyomat krémessel gyarapitani. Most, amint lehetett, első utam ide vezetett. Tömeg volt benn, kinn, de azért valahogy beszoritottam magam az egyik asztalkához. Egy mosolygós lány jött oda hozzám.
- Mit hozhatok? - vettem egy nagy levegőt és mondtam volna. Ekkor azonban belémfojtotta a szót:
- Ruswurm krémes szénsavas ásványvizzel?
Úgy éreztemm, hazaértem.
Vagy azért ismert fel, mert nagyon ronda vagyok.

Yoda allergiás


Yoda and the Tiger
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yoda bal hátsó lábáról kis foltban eltünt a szőr. Rémisztő, ha egy szőrös lény nem a megfelelő helyeken kopaszodik. Mi is azonnal mentünk a dokihoz.
Szerencsére az utca végén Kispesten van is állatorvos. Persze, nem olyan, mint a jóságos dr. Petersen három fős személyzetével és két műtőjével, raktáraival.
Egy régi üzlethelyiség két szobácskájából az egyiket váróvá, a másikat rendelővé alakitották. A rendelőben lehetett operálni, állatot vizsgálni, adminisztrálni és kávét főzni, meg ebédet melegiteni a mikróban.
Nem kellett bejelentkezni sem.
Szerencsésen pont akkor érkeztünk, amikor az előző páciens távozott. Hetven kilo izom törekedett kifele a rendelőből, hatalmas, ebihalnevelésre alkalmas nyáltócsákat hagyva maga után.
Elmondtuk a tüneteket, mire a doki megnézte a kutyát. Yodának Jedi érzékei már megsúgták, baj van, a kutya a nyakamba mászott és átölelt két mancsával. Ekkor a doki egy csomag wécépapirból letépett egy darabot, majd se szó, se beszéd, kinyomta a kutya bűzmirigyét.
Fél éve takaritotta ki a kozmetikus. Indulás előtt mentünk volna megint, de Yoda inkább beteg lett, csak ne kelljen elmennie a groomingra. Hát, volt mit kitakaritani.
Ezek után a doki elővett egy injekciós tűt, felszivott valami folyadékot.
- Mi az?
- Injekció.
Puff, már benn is volt.
Utóbb bőven elmagyarázta, mi volt ez, mi azért jobban szeretjük, ha előre megmondják, mi fog történni és miért. Szerencséje volt a dokinak, hogy Yodánál nem volt éppen lézerkard.
Kiderült, a kutya allergiás valamire.
Bármire allergiás lehet. Más a levegő (büdös). Más a viz. Más a bogyó. Mások a virágok. Mások a virágporok.
A szuritól valószinűleg helyrejön. Remélem, legközelebb nem áll bosszút a dokin. Bár a Jedik türelmesek. Persze, akkor is, ha bosszúról van szó...

2008. június 26., csütörtök

Szabad péntek, szabad szombat, szabad vasárnap


Unlucky church of St Stephen
Originally uploaded by ribizlifozelek

Olvasom a KDNP kezdeményezését, legyen a vasárnap szabad. Ne dolgozzunk vasárnap. Ne legyenek nyitva a boltok vasárnap. Rendeljük el törvényben, vasárnap minden legyen zárva, kivéve, ami társadalmilag hasznos.
Nem akarok demagóg lenni, és értelmezni a jelszót:
Szabad vasárnapot, térdre, imához!
(A mondat második felét még Viktor mondta egykoron, de mindegy.)
Elolvastam a KDNP weblapját a szabad vasárnapról. Figyelem, aki gyűlöli a felugró (pop up), egész képernyőt eltakaró izéket, rá ne kattintson az alábbi linkre ezek blokkolása nélkül!

http://www.szabadvasarnap.hu/

Fenti mondatomhoz hasonlóan az oldal tömény demagógia.

A vasárnapi munka tönkreteszi a családi és társas életet, ellehetetleníti a kikapcsolódást, a feltöltődést. A vasárnap is munkát végzőknél mérhetően lényegesen rosszabbak az egészségügyi statisztikák.

Tehát, a vasárnapi munka hibás a válások magas számáért, a magyarországi népbetegségekért. Szerintem a magas UV sugárzásért is. Az, hogy mindezek a tünetek a kádárista Magyarországon is megvoltak, senkit sem zavar az oldal szerői közül. Pedig akkor a boltok már szombat délben bezártak.

Igen, az emberek túlhajtszoltak és sokat dolgoznak. Azért, mert meg akanak élni. Mert jobban akarnak élni. A vasárnapi munka egy tünet. Reszket a parkonson kórós keze. Kötözzük le!

A vasárnapi munkaszünetnek komoly környezetvédelmi vonatkozása is van. Vasárnaponként a városokból kitisztulhat a szmog, országszerte jelentősen csökkenhet a zajterhelés. A környezetünknek is szüksége van hetente egy napra, hogy regenerálódhasson.

Ez is szép.
Ki ellen kel ki a KDNP? A multik ellen.

A multik el akarják hitetni velünk, hogy mindenkinek jobb, ha vasánaponként is dolgozunk.

Hol vannak a multik nagy boltjai? A választ megtanulhattuk a katekizmusból: Budapestet szovjet tankokként veszik körbe a bevásárlóközponok.
A vasárnapi bevásárlások környezeti terhelése nem a kimélni akart belvárosban csapódik le. A belváros hétvégente üres.

De tegyük fel, bezárják a boltokat. Mit csinának akkor a népek? Békésen ülnek otthon? Szerintem inkább elmennek valahova. Azaz áthelyezik máshova a környezeti terhelést. Miként ez egyébként is történik.

Jelenleg a kereskedelemben 20-25%-al dolgoznak többet az alkalmazottak hetente, mint azt az egyébként igen liberális Munka Törvénykönyve lehetővé tenné. A vasárnapi nyitvatartás korlátozásával csak a törvényes állapothoz közeledne a jelenlegi munkapiaci helyzet.

Igen, ez tetszik. Ott az állam, tartassa be saját törvényeit. Ellenőrizze a blokkolóórákat, nyilvántartásokat és büntesse meg jó vastagon azt a munkaadót, aki ilyemire vetemedik. Egy kereskedelmi egység - bolt - úgyse fogja azt mondani, hogy a magas magyar bérköltségek miatt átköltözik az újgur pusztákra. Gazdaságos? Nyitva van vasárnap. Nem éri meg? Bezár vasárnap.

Sajnos sok multinál valóban olyan alacsony a bér, hogy a munkavállalók rákényszerülnek arra, hogy vasárnap is dolgozzanak. A vasárnapi pótlék egy bolti alkalmazottnál átlagosan 1800 forint. Ennyit kap cserébe a munkavállaló azért, hogy nem lehet vasárnap a családjával.

Ez persze az állami szektorra is igaz. Mennyire is túlterheltek a magyar orvosok? Megint arról van szó. tartassa be az állam a saját törvényeit. Saját magával is.

Mindezek fényében el kívánjuk érni, hogy a vasárnap ismét valódi általános pihenőnap legyen, és csak azoknak kelljen vasárnap is dolgozniuk, akiknek a munkájára ténylegesen alapvető társadalmi szükséglet mutatkozik. Fel kívánunk lépni annak érdekében, hogy a vasárnapi munkát a társadalmilag feltétlenül szükséges mértékre szorítsuk vissza.

Mi az, ami társadalmilag feltétlenül szükséges?
Kellenek a vendéglők? És a kocsmák, ahol a vasárnapi asszonyverésre lehet előkészülni? A vonatok? A benzinkutak?

Én gyűlölök vásárolni. Utálok boltba járni. Nemcsak vasárnap, bármikor. Viszont néha kell. Ha megfizetik ezért az alkalmazottat, akkor miért ne menjen egy-egy vasárnap dolgozni, ha máskor kap pihenőnanpot?

Persze egy előnye lenne a vasárnapi zárvatartásnak. Többen lennének a Budapest Parádén és többen mehetnének el a Meleg Büszkeség Napjára is.


Gondoljuk végig, mit javasol a KDNP?

2008. június 24., kedd

Mad Max földjén


Open air torch
Originally uploaded by ribizlifozelek

Nagyjából véletlenül elkeveredtem a Szoborparkba. Megmutogattam a parkot, a szobrokat. integettem Osztyapetyának és Steimetznek, majd elindultunk vissza. Mivel nem nagyon láttam be a régi balatoni utat, amit manapság néha 7-esnek, néha 70-esnek hivnak, inkább kifele fordultam. Tudtam, van valahol egy átkötő út Törökbálint fele.
Meg is találtam, be is fordultam.
Aztán eltátottam a szám.
Nem a Kamaraerdő szépségét csodáltam, hanem Kamaraerdő szépeit. Minden egyes kanyarban egy "lány" kellette "bájait". Idézőjelet használok, annyira nem is voltak lányok, bájaik meg akkor lehettek, amikor még Evita kicsi volt. Össze se lehetett őket hasonlitani a Budakeszi szélén az erdő mellett álló lánykákkal, akik valószinűleg diákmunka keretében állnak 16-18 évesen egy szál bikiniben az út szélén. Lehet, hogy forgalomszámlálók. Remélem, na.
Nem a lányok jelenléte sokkolt igazán, hanem a körülöttük elterülő roncstelep. Elhagyott Wartburg vázak között, égő olajoshordók mellett álltak.
Az egész inkább emlékeztetett egy Mad Max jelenetre, mint Budapestre. Csak kapaszkodtam a kormányba és azon töprengtem, tényleg kitört-e az atomháború.

2008. június 23., hétfő

Bankolunk


Hungarian National Bank
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pénteken mentünk bankba. Még indulás előtt kinéztük a fiókot és meglepődve konstatáltuk, 15:30-kor a bank zár.
Megnéztük a többi fiókot, azok is zártak 15:30-kor.
Nosztalgiával gondoltunk a Wells Fargos béna bankárokra. A Velsz Faragó kinyit reggel 8-kor és bezár 5-kor. De hatig még lehet autóból bankolni, a szolgáltatás teljeskörű. Szombaton a bank 9-től délután 2-ig van nyitva. Nyitva van szombaton. A bank. Persze csak Ámerikában, itt nem, Itt tessék odaérni 15:30-ra.
15:20-ra odaértünk. Fogadtak. Tényleg nagyon kedvesek és korrektek voltak. Intéztük az intéznivalót, majdnem 4-ig. Kellett egy bankkártya is. 3500 Ft évente. Most nem akarok azzal jönni, hogy a Chase bank 100 dollárt adott azért, amiért nyitottunk nála számlát. Persze, emellett még kaptunk két kártyát, két csekkfüzetet és egy ingyenes számlacsomagot.
Tudom, Magyarországon csökken a bankszektor nyeresége. Remélem, az ügyfelekből -belőlünk- szerzett nyeresége tovább csökken, a befektetésből származó meg nő. Azt is remélem, hogy ebből a nyereségből futja arra is, hogy esetleg kicsit tovább legyenek nyitva. Nagy kérés, tudom és tudom, óriási kiszúrás az alkalmazottakkal. Bevallom azonban, amikor rohanok, hogy 15:30-ra beessek a bankba, nem tudom sajnálni őket.

Világvége


Barns
Originally uploaded by ribizlifozelek

A pokoli melegre való tekintettel elmentem a sarki boltba. Azaz inkább le. (Nem a képen látható CBA-ba mentem, hanem a pátyiba. De arról nincs fotóm.)
Szóval, lementem a nem a képen látható CBA-ba és málnaszörpöt akartam venni. A régi málnaszőrmárkákat nem találtam. Nem jöttem zavarba, bodza szörpre gondoltam. Összefutott a számban a nyál. Bodzaszörp. Hideg. Finom.
Keresni kezdtem a bodzaszörpöt. Nem találtam. Megkértem egy dolgozót, aki készségesen keresett nekem bodzaszörpöt. De nem talált. Egy üveggel sem.
Szerencsém volt, mert ugyanő azért megtalálta nekem az utolsó doboz félliteres joghurotot.
Kaprot nem talált. Az egész boltban nem volt kapor. Se száritva, se konzevben, se dobozban se zölden.
Hová jutottunk?

2008. június 22., vasárnap

Európa agya


Stata
Originally uploaded by ribizlifozelek

Európa agyának European Institute of Innovation and Technology-t, az EIT-et nevezik. Az újsághirek szerint ez lenne az MIT (Masssachusetts Institute of Technology) európai megfelelője.
Rettenetesen örülök, hogy Európa agya Budapesten lesz. Igaz, az EU-nak utóbb még lesz két agya, de ennél a szervezetnél ez nem meglepő. Elvégre szive is több van. Az is igaz, hogy az EIT-et a MIT-tel kicsit fura összehasonlitani. Igaz, hogy a mozaikszóban két-két betű egyezik, de azért ez még nem elég az üdvösséghez.
Az EU intézmény célja, hogy koordinálja és támogassa a kutatóműhelyeket. Nem egy egyetem, mert az EU tagországok képtelenek lennének megegyezni arról, hova kerüljön az Unió új szuperegyeteme. (Semleges helyszinként javaslom nekik az antarktiszi Erebusz vulkán kráterét.)
Nem akarom azt mondani, hogy az EU egy újabb vizfejet csinál, de azért belegondolnék a következőkbe.
Az EU technikai lemaradását csökkenteni hivatott intézmény olyan akar lenni, mint az MIT. Az MIT egy egyetem. A Európa agya nem egy egyetem. Az MIT egy magánkézben lévő részvénytársaság, aminek nyereséget és tudást kell termelnie. Az agy egy állami - sőt, ami még rosszabb - egy összeurópai intézmény.
Az MIT épitészetileg egy innovativ hely. A budapesti inforparkról inkább ne beszéljünk.
Az EU-s intézmény éves költségvetése 77 millió Euró. Ennek egy része, úgy harmada megy személyi kiadásokra. Lusta voltam megkeresni az MIT éves költségvetését. Az MIT-nak adományozott vagyon értékére azonban emlékszem. Az durván 10 milliárd dollár. Tudom, ne hasonlitgassak egy egyetemet egy koordináló agyhoz, de nem én kezdtem az összehasonlitgatást.
A legnagyobb különbség azonban nem ez. Ettől még az EU-s izé működhet. Viszont olvastam, hogy Magyarország Magyar Bálintot delegálja. Valószinűleg ez egy politikai tisztség. Minden tiszteletem mellett megjegyzem, Magyar Bálint bölcsész. Ha jól emlékszem, szociológus-történész. Valószinűleg a többi delegált is politikai alapokon kerül oda.
A MIT-en, emlékeim szerint szakértők dolgoztak, szakértők kutattatak és tanitott, dolgozott ott összesen vagy 70 Nobel-dijas alak. És az ember dolgozhatott. Kutathatott.
Itt meg lesz 22 bürokrata, akinek majd aktákat tologatnak. Hát, nem is tudom...

2008. június 21., szombat

Füstölgés


No smoking
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megbotrankoztatom a T. olvasót, barátokat, ismeretlent.
Budapesten büdös van.
E megállapitásban nincs semmi értékitélet, nacionalizmus, magyarellenesség, politika. Ténymegállapitás. Budapest büdös.
Nem a hajlétalanokra, szemétre, Dunára gondolok. A levegőre. A budapesti levegő politikamentesen büdös. A budapesti levegőbe juttatott égéstermékek büdösek.
Nem tudom, pontosan ennek mi az oka. Az autók már nem annyira öregek. Talán sok az öreg diesel. Talán valami van a benzinben. Bécs például nem büdös. Zürich sem. Madrid és Barcelona meg Belgrád se. A szmogriadó ellenére Salt Lake City se az. Budapest igen. Ezért gondolok a benzinre. Az országban elpöfögött összes üzemanyag a MOL finomitóiból csepeg. Lehet, onnen van a szag.
Meg a bagóból.
Magyarországon az emberek jó része bagózik. Az, hogy Spanyolországban még többen bagóznak, nem vigasz. Az se vigasztal, hogy Calcutta külvárosai is iszonyú büdösek lehetnek. Jelenleg Budapesten élek és itt van büdös. Ez a hazám és a hazám büdös. Lehet, hazaszeretetből ezt nem illene kimondani, de sajnálom. Az orrom mást mond, mint a szivem. Bárhol ülök, a városi szmogon átszivárog a cigi bűze.
A dohányosok érveit ismerem: joguk van dohányozni. Szegényeket amúgy is kitiltották a vendéglőkből, most én a teraszokról is el akarom űzni őket. De ha egyszer az emberiség egy részét zavarja, miért ne? Dohányozzanak utcán, dohányozzanak olyan vendéglőkben, amik csak dohányzók (tessék módositani a törvényt), dohányozzanak otthon, az autójukban. Ne ott, ahol másokat zavarnak vele. Az egyéni szabadság a többi egyén intimszférájáig terjed. Igya focilabda méretűre a máját. Lője szét a vénáját. Cigizze rákosra a gégéjét. Joga van hozzá. Az ő teste, lelke, élete. Engem ne zavarjon vele, az én testem, az én életem.
A benzinbe meg tessék mást keverni.
Mindjárt kellemesebb lenne a város.

Yoda hangoskodik


Making friends
Originally uploaded by ribizlifozelek

Szokásos délutáni sétánkra indultunk Yodával. Yoda imádja ezeket a sétákat, minden útbaeső fűszálat megszimatolhat és minden póznát lepisilhet. Közben vidáman futkározik, füleit kitárja a végtelenbe és boldog.
Néha találkozik új kutyákkal, azok vagy megugatjak vagy haverkodnak vele. Yoda vagy úgy pozicionálja magát, hogy közte és a mérges kutya között legyek, vagy odamegy és lelkesen elkezdenek haverkodni.
Az egyik ház előtt két kutya istentelenül megugatott minket. Majd egyikük átóvakodott a keritésen. A másik követte. Innentől kezdve nem lehetett eldönteni, a három kutya közül melyik fél jobban a másiktól. Yoda óvatos volt, de ott voltam mellette, az idegen kutyák, noha nagyok voltak, féltek Yodától. (Sose kezdj ki egy Jedi mesterrel, ugyebár.) A kutyák gazdaja is előkerült és érdeklődve nézte az ismerkedést.
Végül az állatok nagy farokcsóválás közben elköszöntek egymástól, én meg, megelőzendú a napszúrást, tovább indultam. Egy háznyit, mert hát ott is izgalmas szagokat lehetett érezni. Yoda a fűszálakat tanulmányozta.
A házból, karjában egy csecsemővel, egy hölgy sietett elő és megállt a kapuban. Nézett jobbra, nézett balra. Mivel ez egy kis falu, meg amúgy is, ott álltam a háza előtt, köszöntem, majd tovább néztem, hogy szaglálódik az eb.
Az eb szaglálódott tovabb, rámosolyogtam a hölgyre, ls megjegyeztem:
- Nagyon érdekesek azok a fűszálak.
A hölgy morcosnak látszott és a karonülőhoz beszélt:
- Azok a csúnya kutyák nem akarják, hogy a baba aludjon.
Több minden futott át az agyamon. Yoda nem ugat, de hát most ezt felesleges magyarázni. Ha gyűlölnek, akkor gyűlölnek. Pont. Az élet ugyebár szar, van, akit felébresztenek. (Life sucks, ahogy a művelt külföldi mondja.) Ha valaki csendet akar, akkor meg miért egy faluba megy? Menjen egy olyan közösségbe, ahol nem lehet állatot tartani. A "csendes falu" egy olyan urbanus mitosz, mint a "bűnös város" toposz. Az más kérdés, a kutyákat lehet úgy nevelni, hogy ne ugassanak állandóan teli torokból, de ez Magyarországon annyira nem divat.
Most magyarázzam mindezt el, miközben vasvillaszemek döfnek keresztül? Miközben a hölgy egész délutánja arra ment rá, hogy a gyerek elaludjon? Erre a szomszéd kutyája ugatni mer. Jaj.
Ránéztem Yodára és rászóltam:
- Ne szagolgasd olyan hangosan a fűszálakat.

2008. június 20., péntek

Flash és intro


Tired of work
Originally uploaded by ribizlifozelek

Meg szerettem volna nézni, mi is jelent meg az ünnepi könyvhétre. (Tudom, az én bajom, minek olvasok annyit.) Ajándékba is szerettünk volna könyvheti könyvet venni. (Azért könyvhetit, mert az majdnem biztos, hogy új és nincs meg.)
Rákerestem az ünnepi könyvhétre. Egyből megtaláltam az oldalát. Egyből rákattintottam. Egyből lefagyott a gép.
Tudni kell, nem cseréljük le évente informatikai eszközeinket. A családi géppark egyik legrégibb egységét, egy hétéves Fujitsu laptopot rendszeresen használunk. Ha extrém helyre utazunk, egy ősrégi, kilencéves Compaq jön velünk. A jelen bejegyzést egy hatéves, másfél kilós Fujitsun vetem képernyőre. Mindannyian köszönik, jól vannak. A rájuk telepitett programok futnak, időnként frissülnek, teszik a dolgukat. Nagynéha kipucoljuk a gépeket, kiszedjük belőlük az e-szemetet, aztán gürcölnek tovább. Az akkuk már nem tökéletesek, a hétéves Fujitsu még elvonszolja magát egy órán át, a fiatalabbik takarékos üzemmódban másfél órára van hitelesitve. A Compaq akkuja pár éve egyszerűen elhunyt. (Egy éve nyáron egy konferencialátogatás alatt ezen a Compaqon fordítottam le egy fél könyvet egy bukaresti bérelt apartmanban.)
A gépek működnek. Szöveget szerkesztünk rajtuk, zenét hallgatunk, néha filmet nézünk, sokat netezünk.
Ilyenkor ér néha egy-egy kellemetlen meglepetés. Főleg kelet-európai webdesignerek úgy gondolják, hogy a legjobb honlap tele van flash-sel, forgó-morgó csili vili alkalmazással, felugró ablakkal, filmmel. Ezeket ők saját szellemi gyermekeiknek tartják és sokszor esélyt se adnak az egyszerű, mezei júzernek (lúzernek?), hogy lelőjék (skip flash vagy skip intro). Nem, ezt tessék végignézni. A régi böngészők, gépek, esetleg nem windowsos alkalmazások meg ilyenkor egy halk sóhajjal fagynak. Állnak le. Halnak ki. Főleg, ha közben mást is nézünk.
Sok oldal -főleg az ilyenek- a legmodernebb programra készül. (Lásd a kormányszóvivő csodás oldalát, ami még az Explorer régebbi verzióját se tolerálja.)
Az unnepikonyvhet.hu nem egy weboldal. Egy állatorvosi ló. Először lefagyott az intro. Aztán lefagyott a felugró lista. Aztén többet nem fagyott le, mert máshol megkerestem a listát.
Általában, ha ilyen oldalakba botlom, nem erőltetem tovább a dolgot. Legtöbbször ugyanis vásárolnék tőlük valamit. Nem tudom megnézni? Nem veszem meg. Legalábbis nem ott. Valamiért az Amazon.com mindenről elérhető és működik. Venni is majdnem mindent lehet rajta.

2008. június 18., szerda

Posta


Bratislava
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az okmányok elintézése után a szakadó esőben elcuppogtam a postára.
Az önkormányzat közelében volt egy postahivatal. Valamikor szocreál épület volt, a legrosszabb fajtából: hiányzott belőle a győztes eszme önbizalma és büszkesége. Egyerűen csak sivár volt és csúf.
Most meglepődtem: az épületet megcsináltál. Szépen lefestették és azt hiszem, kihozták belőle a lehető legjobbat.. A bejáratot áthelyezték, épült mozgáskorlátozott rámpa. De nem ám olyan, mint a Bazilikánál. Ezt lehetett használni.
Amint beléptem az automata ajtón, egy palotában találtam magam. Az épületben alig lézengett valaki, így odamentem az első ablakhoz.
Kiderült, sorszámot kellett volna húzni, mint a bankban. De azért kiszolgáltak.
230 Ft volt a levelem Spanyolországba.
225 Ft-om volt. Sóhajtva eltettem az aprót és elővettem egy 500-ast. Mire a postáskisasszony rámszólt:
- Hagyja csak, öt forinton ne múljék!
Úgy éreztem, álmodom.
Először az önkormányzat, most a posta. Azt hiszem, egy darabig nem olvasok Tékozló Homárt.

Okmányok


Kispest
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ki kellett cserélnem a vállalkozói igazolványomat. Nem jószántamból és nem azért, mert a Vásárcsarnokban rajta ettem meg a libatepertőt lilahagymával. Azért kellett az okmányt öt (5) év után lecserélni, mert a misztikus statisztikai számok konstellációja megváltozott. Eme rejtélyes esemény az Uniós csatlakozás miatt következett be. (Azt persze nem értem, amikor 5 éve le kellett cserélni az igazolványokat, miért nem harmonizálódhattunk egy füst alatt, de mindegy.)
A sajtóban rémtörténetek keringtek a nehézségekről. Hosszú riportok foglalkoztak azzal, hogy már nincs hely a júniusi határidőig. A vállalkozók meg anarchikus állapotok között McDonaldsos műanyag késekkel vivnak első vérig tartó párbajokat, hogy bejuthassanak a sorszám osztó gépig. Hogy már csak decemberre van időpont. Hogy ha van időpont, se lehet elintézni, mert az embereknek be kell mutatni összes bizonyitványukat. Ha pedig valaki nem intézi el a cserét, akkor az APEH majd elkapja, fél millára megbünteti, kerékbetöri és maradványait a dunai pontyok elé veti.
Kiderült, a kispesti önkormányzatnál nem kell időpontot kérni. Csak odamenni. Gondosan begyűjtöttem összes iratomat. Általánosiskolait nem találtam, de reméltem, elhiszik, hoty tuok hejen ini.
Reggel 8-ra érkeztem. Nyoma se volt az igazolványokra váró feldühödött hordáknak. Hatodik voltam. Kinn szakadt az eső.
Egy hölgy kedvesen szólt, hogy legyen elől a személyink, lakcimkártyánk, vállalkozóink. 8.15kor sorra kerültem. Senki se próbált meg megelőzni, s ami még szomorúbb, senki se ajánlott fel százezreket a helyemért.
Bementem.
Kedvesek voltak.
A számitógép megmondta, hogy mit csinálok. Hogy az miként változik. Értsd, bonyolódik. Kiválasztottam az engem érdeklő tevékenységet. Kinyomtatták az új igazolványt. 10 perc volt. Elköszöntem.
8.25 volt.
Mentem a postára. De ez már egy másik történet.

2008. június 17., kedd

Vásárcsarnok


Central Market Hall
Originally uploaded by ribizlifozelek

hús, hús, hús, egyél húst
a zöldségektől leszel olyan mélabús
hús, hús, hús, megint hús
a növényektől hamarosan elbutulsz
hús, hús, hús, csakis hús
nekem így jó, hogyha fehérje dús
hús, hús, hús


Belga

Pár napja elvittük Steve-t a Vásárcsarnokba. A pultokat nézve jöttem rá, mi hiányzik nagyon Salt Lake Cityben. Egy ilyen, disznóságokkal teli piac a farmer's market mellé. Steve-t először felvittük az emeletre, hogy csipegessen egy kicsit. Kolbászt, hurkát már kapott, most jött a lángos.
Imádta. De annyira, hogy beszélgetni kezdett a lángosos hölggyel és addig ostromolta, amig nem csináltak édes kettesben egy lángost. Steve-vel madarat lehetett volna fogatni, miközben arcába helyezte az általa rettenetesen foghagymásra készitett inyencséget.
A következő kis kifőzdében töltöttkáposztát, majd, hogy lenyomja, egy icipici paprikáskrumplit evett, ez utóbbit Brian táljából.
Az az igazság, hogy lángost egy kétnapos intenziv lakásszellőztetést megelőzően csináltam Salt Lake Cityben és paprikáskrumpliban sem szenvedünk hiányt. A csarnok azonban újabb csodákat tartogatott.
A földszinten megmutattuk Steve-nek a pacalt. (Pacalt is csináltunk már SLC-ben, de azért egy releváció erejével hatott látni a sok-sok friss, csillogó fehér, bélboholyokkal ékitett finomságot.)
Brian kevésbé volt lelkes. Steve megvizsgálta a pacalt. Aztán szembesült a szalonnákkal.
Nem igazán tetszettek neki, de mennyiségük, minőségük lenyűgözte. Zsirszalonna. Kolozsvári szalonna. Abált szalonna. Tokaszalonna. Paprikás szalonna. Erdélyi szalonna. Kenyérszalonna. Bacon. Néhányat megkóstolt, aztán találkozott a töpörtyűkkel. Libatepertő. Sertéstepertő.
Mindegyiket megkóstoltuk, aztán meglátta a zsirokat. Libamájat. Marhamájat. Vesét.
Áhitattal néztük a kolbászokat, szalámikat. Kóstolgattuk is őket, csakúgy, mint a vecsési káposztákat és savanyúságokat. Csodálatosak voltak.
Kéne egy ilyen piac Salt Lake-be is.

További olvasmány: zsir.lap.hu

2008. június 16., hétfő

Ingyér


Budapest
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ma megint kaptam egy levelet a flickr belső levelezőjén. Pár napon belül ez volt a sokadik.
Igyóka-bigyóka online magazin - mint nálunk az index.hu - szeretné pár fotómat egy cikkhez. Természetesen ingyen.
Pár napon belül sokadszor felment a pumpa. Adva van egy rendes újság (már ha van ilyen egyáltalán), ami rendes szerkesztőt, rendes ujsagirót, lektort, webmestert alkalmaz. Fotóst nem akar. A nemzetközi adatbázisokbol nem akar pénzért fotót venni. Inkább az iró körülnéz a flickr-n és szépen elkezd kunyerálni. A legutóbbi kérte, mondjak már le javukra meghatározatlan időre a szerzői jogokrol. Ha már vagyok olyan kedves.
Természetesen ezeknek az újságoknak az alkalmazottai bizonyára ingyen irják cikkeiket, a szerkesztő imádja ujjbegyein érezni a billentyűzet simogató érintését, ezért dolgozik a lapnak, a webmester pedig pusztán hobbiból buherálja nekik napi 10 órában a bitet.
A folyamat a Birdirbir cimű török gyermekújsággal kezdődött. Aztán jöttek szépen sorjában a többiek. Ezeknek az online újságok a képek további felhasználásának jogát is kérik. Természetesen mindannyian ingyen kérnek mindent. Esetleg dicsőséget kinálnak. Volt olyan, aki felajánlotta, hogy küld egy tiszteletpéldányt. Mástól kedvezményes áron lehetett megvenni a lapot. Volt, aki ezt se ajánlotta fel.
Néha az a gyanúm, ezek a cégek a fotós helyett egy olyan embert alkalmaznak, aki a flickr fényképtengerében keresgél.
Ingyen az én fotóimra nem számithatnak.

2008. június 15., vasárnap

New York, New York


Spoon Me
Originally uploaded by ribizlifozelek

A helyeknek szellemuk van. Vannak baljoslatu helyek. Vannak vidam helyek. Vannak helyek, amik akarmit tesznek, magukba szivnak egy hangulatot. Egy erzelmet es minden tatarozas, reform ellenere nem valtoznak. Mintha valamifele helykarakterologia lenne.
A New York kavehazban tahok a pincerek es utaljak a vendeget.
Ezt a mondatot, ha lett volna akkor blogom, mar 1998-ban leirhattam volna. Akkor nehany enyhen alkoholista fej nezett felsobbrenduen a turistakra. Voltak nem-alkoholista fejek is. De nem ok voltak tobbsegben. Ereztettek szegeny turistaval, hogy o itt egy fejostehen. Egye meg gyorsan a szaraz sutemenyt es menjen.
Aztan kitakaritottak a New Yorkot. Lemostak, helyreallitottak, elneveztek New York Boscolonak. A regi embereket elkuldtek, talan elvitte oket a majuk. Nem tudom. Ujak kerultek ide, fiatalok, lelkesek, profik.
Es tovabbra is lekezeloek a turistaval.
Sok-sok turistaval beszelek budapesti elmenyeirol. Mindegyik el van ajulva a New Yorktol. Mindegyik szereti. Csodas epulet. Aztan megjegyzik, hogy azert nem bantak veluk szepen. Azert, rosszul esett nekik, hogy...
A sutemeny nem szaraz mar, de a modor meg az.
Vedik is oket, sok a turista, nem tudnak viselkedni. Ez igaz. De azert gondoljunk bele, a New Yorkba foleg turistak jarnak. Az irodalmi lapok koltsegvetesebe mar nem fer bele se a galeria, se a melyviz. Es mar ingyen kave, pohar viz es papir se jar az alanyi koltoknek. Nem kell csodalkozni, a New Yorkba turistak jarnak. (Ha valaki sebesz, nyiszabalnia kell. Ha valaki cukrasz, edessegeket kell csinaljon, ha valaki utcano, nos igen, akkor ize. Ha meg a New Yorkban dolgozik, ott turistak lesznek.)
Erdekes, a Greshamrol, Centralrol, Royalrol nem mondanak ilyent. Csak a New Yorkrol.
Persze tudjak, akarmit tesznek, amig nem kezdenek turistafejet szervirozni almaval a szajaban, petrezselyemmel a fule mogott, a vendegek csodulni fognak. Meg rosszul viselkedni.
Azert vannak. A szemelyzet meg megrokonyodik.
Mintha a kurtizan csodalkozna:
- Maga? Engem? Penzert?

2008. június 14., szombat

New Eyes 2


U of U
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egy hetig kuszkodtunk a Project New Eyes-szal.
Vegtelen hosszusagu Excel tablakat csinaltuk, statisztikakat neztunk, iskolakat kerestunk. Meg Utahban elkeszult egy hosszu lista a szobajoheto varosokrol. Jo ha van egy kis ketnyelvuseg, jo ha, nincsenek tobben 12000-nel, jo, ha lelkesek.
A tablaba telefonszamok, emil cimek kerultek, izzottak a telefondrotok, vegtelen mennyisegben szaltak az emilek a vegtelenbe.
Kezdetben kiabrandito volt a dolog, senki se akart uj szemekkel nezni a vilagba. Gondoltam is, hogy tul jo a magyar oktatasi rendszer. Nem kellenek az anyanyelviek. Meg maskent beszelnek, aztan baj lesz belole.
Voltak lelkes helyek is. Meg kevesbe lelkesek. Volt, aki megengedte, ha megszervezunk mindent, ha masok fogadjak az amerikaiakat, es kitalaljuk a tantervet, kuldhetunk az iskolaba amerikait.
Aztan megtortent a csoda.
Nem azt kerdeztek, mit keresunk itt, hanem, hogy mit kell tenni, hogy menjenek a dolgok.
Ennyit kellett tenni. Nem sirankozni (jaj, ez Amerikaban olyan konnyu), hanem megprobalni.
Szoval, lesznek uj szemek is Magyarorszagon.
SIKERULT!

2008. június 12., csütörtök

Réteskirály


Retes
Originally uploaded by ribizlifozelek

Setaltunk a Varban. A Varban jo setalni, a setalo mindig valami erdekeset talal.
Enni altalaban nem eszunk ott, mert a legtobb hely draga, esetleg draga es rossz. Ennek klasszikus peldaja a Korona, ahova lassan tizenvalahany eve jarok. A Koronaban utalnak minket, rosszul bannak velunk es dragak.
A Ruswurm jo, de kicsi. Viszont ott kapni a vilag legjobb kremeset.
Most megalltunk a retesboltnal. Regota ajanlom ezt a helyet a ismeroseimnek. Egy hamisitatlan vari kapualjban, a Balta kozben bujik meg, kozel Hadik Andras lovanak fenylo golyoihoz. Tiszta, kicsi, vilagos. Mint most raadasul kiderult, finom is.
Meselte a pultnal allo ficko, akirol kiderult, hogy o bizony a tulajdonos, hogy hamarosan kurtoskalacs is lesz.
Ket vevo kozott meg buszken azt is elmondta, hogy volt egy amerikai vendege, aki tobb napon at jart hozza es ette a retest. A vegen meg bevallotta, hogy a Frommersnek dolgozik es beletette a boltot a vendeglobe. Azota egy csomoan jonnek konyvvel a kezukben es eszik a retest.
En csak a blogomba irom bele, de remelem, azert sokan megkostoljak, bloggal a kezukben.

2008. június 10., kedd

Yoda a piperkoc


Yoda
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yodanak Budapesten is oriasi sikere van. Forditva ez nem teljesen igaz: nem szereti a zajt, latni, kicsit ideges. De amikor egy kerekparos lany megall, ranez a kutyara, leszall a drotszamarrol es azt mondja:
- De szep kutyus - Yoda hiu noi szive megdobban.
Igaz, aztan jobban vegignezett allatunkon es javitotta magat:
- Ize... annyira aranyos...
Igy meg jobban esett.
Yodarol kozben az is kiderult, igazi no. Szereti a nyakaban csilingelo kis tablacskakat. Amikor pedig felcsatolom ra hercig kis piros bolhanyakorvet, egyszeruen repes a boldogsagtol.
A noi (kutya) szivhez kis piros pantlikaval es vereshurkadarabkakkal vezet az ut.

2008. június 8., vasárnap

Uj ketyere


Piggy
Originally uploaded by ribizlifozelek

Regota keresunk valamit, amivel barhol tudjuk tolteni a rengeteg elektromos ketyerenket.
Mar sok mindent beszereztunk, hogy aramot csiholjunk. A beszerzesek nemelyike hasznalhatatlan szemetnek bizonyult. Masok azonban remekul mukodtek.
Meg Bostonban vettunk egy napelemes toltot, ami a magyarazat szerint villanyfenynel is tolt. (Termeszetesen keves annal pazarlobb dolgot tudok elkepzelni, hogy egetek egy villanyt, hogy annak fenyebol aramot csinaljak, de mi a napbol arado csodas fenyre gondoltunk es megvettuk a toltot.) A tolto csodasan toltott. Kezdetben egy baja volt csak: a begyujtott villanyt nem volt hajlando a ketyereinkbe atcsepegtetni. Aztan egy nap kinn maradt a napon es a hotol szetesett. Szerencsere a gyarto szonelkul visszavette es visszaadta az arat.
Kesobb keritettunk egy kulteri hosszabbitonk, amivel a kemping aramet be tudjuk vinni a satorba. Termeszetesen a 14 meter hosszu kabel vizhatlan. A sator oldalan pedig termeszetesen van egy kis tepozaras zseb, ahol be tud jonni az aram.
Sajnos az akkumulatorok nem mindig a kempingben szaradnak ki. Az elet pedig mobiltelefon(ok), PALM(ok), fenykepezogep(ek) es laptop(ok) nelkul siralmas. Lemerult PALM-okkal, fotomasinakkal, telefonokkal es laptopokkal pedig meg siralmasabb. Nezegettuk az osember tuzgyujto technologiajat idezo tekero aramfejlesztoket, de ezek meg a mobiltelefonokkal sem nyujtottak meggyozo teljesitmenyt. Vettunk viszont szivargyujtoba dughato atalakitot. Menet kozben a szivargyujtobol a kutyu segitsegevel rendes 110 V folyt. Csodas szerkezet volt, csak egyszerre csak egy valamit lehetett bedugni, masfelol pedig a nagyobb toltok fekezeskor kirantottak a jo 40 centi hosszu szerelvenyt a SAAB szivargyujtojabol. A DODGE-ban mar aramforras volt, ide picit jobban be lehetett dugni az atalakitot, de meg mindig nem volt tokeletes, csakugy, mint a Fordban. (Ekkor kezdtunk azokba az autokban gondolkodni, amikbe a gyarto normalis konnektort szerelt.)
Sok helyre azonban az ember nem tud se autot, se aramot vinni magaval. Egy ismerosunk az oserdobe, terepmunkara rendelt maganak egy hordozhato akkumulatort, amit halozatrol toltott es amivel a laptopjat eletben tartotta a dzsungelben. Ilyen akkut kerestunk. A legtobb sajnos olyan volt, hogy a laptop kiszedett akkujat kellett racsatlakoztatni. Ilyent nem akartunk venni, mert akkor a beruhazast egy laptopakkuval is meg kell fejelelni. Kulonben is a tagabb csalad tulajdonaban osszesen het laptop van. Noha ezek 3 gyartotol szarmaznak, nincs bennuk ket egyforma akku.
Az Alma-bolt nem tudott semmirol. Az Amazon nem kinalt alternativat. Aztan New Yorkban a repteren veletlenul meglattuk a Rofit. Ronda disznokepe van, 100-240 voltrol toltheto es - adapterrel - europai es amerikai dugot lehet BELEDUGNI. Raadasul van rajta ket USB kimenet is, amirol iPodot, PALM-ot lehet tolteni. Motorola okostelefont nem, mert annak a programozoja nem volt okos es nem gondolt arra, hogy csinalmanyat valaki nem szamitogepbe, hanem egy hordozhato akkuba dugja be. Amikor valamihez csatlakoztatjak, a Motorola kiabal:
- HalloMoto, en Motorola vagyok, ki vagy?
Ilyenkor egy szamitogep felel, aztan lehet tolteni, adatot mozgatni, stb/ A Rofi csak aramot ad, mire Moto sertodotten bezarkozik.
Ennek ellenere zsenialis a ketyere es nagyon szeretjuk. A Motorola meg fulladjon meg.

2008. június 7., szombat

Temporarily out of order since 2002


Unlucky church of St Stephen
Originally uploaded by ribizlifozelek

The St Stephen's Basilica was made accessible during the reconstruction of 1983-2003. The elevator was opened in April, 2002. The Hungarian Government funded the construction of the elevator to provide access to the main gate. The total cost of the elevator was 7.6 million Hungarian Forint (30400 EUR or 47500 USD). The sponsors' names were recorded on a commemorative bronze plaque on the upper end of the elevator.

The elevator had an "ignition key" to turn it on. The church guards had the key. They were upstairs. No bell was installed. There was no indication on how to use it.

Since October, 2002 the elevator has been out of order. (An expensive part broke, the church representative said in April, 2004.) An "out of order" sign was placed on the elevator in 2008, it was put on the upper end of the elevator.

The plaque with the sponsors' name disappeared.

(I'm always surprised why the elevator was installed to give access to the main gate, because this is the largest staircase of the building. Using one of the side entrances, builders could have made the building accessible by short ramps instead.)

Ideiglenesen üzemen kívül - 2002 óta


Since 2002
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár hónapig Magyarországon leszünk. Ez alatt az idô alatt Utah helyett arról írunk, milyen itthon. Mi tetszik es mi nem. Mi lepett meg és mi nem. Tudom, Kelet-Európa alapszabálya, semmin sem szabad meglepôdni, és mindent el kell fogadni úgy, ahogy az Úristen megteremtette és/vagy a Turul kitojta, de akkor is fenn szeretném tartani magunknak a morgáshoz való jogot.


Benéztem a Bazilikába. A Bazilikát a turistaprospektusok mindennek elmondják. Milyen szép. Milyen szépen helyre van állítva. Ráadásul milyen modern: kerekesszékkel is megközelíthetô.

És mennyire magyar - teszem én hozzá.

A mozgáskorlátozott liftet az utolsó 1983-2003-as helyreallítás alatt szerelték be és 2002-ben nyitották meg. A liftet a magyar állam szponzorálta. (Már meg nem mondom, melyik állami szerv fizetett 7.6 millát azért, hogy megépüljön ez a csoda, de mindegy.)

Aztán ott állt a Bazilika, végre az egyházé volt és végre volt liftje. Mondom 2002 áprilisa volt.

Persze a drága liftet nem merték holmi "nyomorékra" bízni, ezért szólni kellett, hogy jöjjön a kulcsos ember. Nem Szent Péter, hanem az az ôr/templomszolga, akinél a kulcs van. Természetesen a kulcsos ember - Szent Péterhez hasonlóan - fennt volt. Ha nem is a Mennyekben, hanem a lépcsôsor tetején. Ha jön (izé, gurul) a mozgáskolátozott, ugorjon már fel a lépcsôsor tetejére, szóljon, hogy hozza már le valaki a liftet és vigye ôt fel.
Csengetni a lelekért szoktak és nem a liftért.
A templomszolga morgott, de jött. Egezen 2002 decemberéig, amikor elromlott a lift.
Megdöglött.
Persze, erôol nem szóltak, csak ha valami oktondi rokkant valahogy be akart menni.
A szóvivô (vagy ki) asszondta, hiányzik egy drága alkatrész, sokba van a lift, többe került a javítása, mint a felszerelése.

Közben eltünt a réztàbla a kapu alól. Az a kis táblácska, ahol elmondták, melyik állami szerv fizette a lift felszerelését. Valamikor 2007-2008-ban elhelyezték a fenti cetlit a liften. Természetesen fenn, hogy a potenciális használók véletlenül se láthassák. Reménykedjenek. Csorgassák a nyálukat. Talán meg is gyógyulnak, mire leér a lift. Viszont ha ez bekövetkezne, ne feledjék a csodás gygóyulást megköszönni a Bazlilikának.

2008. június 4., szerda

Szomjan halt a Mikszath teren - Kultursokk 3


Budapest
Originally uploaded by ribizlifozelek

Par honapig Magyarorszagon leszunkk. Ez alatt az ido alatt Utah helyett arrol irunk, milyen itthon. Mi tetszik es mi nem. Mi lepett meg es mi nem. Tudom, Kelet-Europa alapszabalya, semmin sem szabad meglepodni, es mindent el kell fogadni ugy, ahogy az Uristen megteremtette es/vagy a Turul kitojta, de akkor is fenn szeretnem tartani magunknak a morgashoz valo jogot.

Amikor hosszu ido utan hazajovok, mindig azt kerdezem magamtol, kollegaktol, baratoktol, mi valtozott itthon. Altalaban azt mondjak, semmi. En mindig tamaskodom, egy majd' ketmillios varos 8 honap alatt rengeteget kell valtozzon. Errol, madj ha jobban korulneztem, jo sokat fogok irni.

Tegnap este viszont talaltunk valamit, ami biztos nem valtozott.

Egyik kedvenc belvarosi terem a Mikszath ter, foleg, amiota megcsinaltak a kornyezo utcakat es es a Szabo Ervint is a vilag egyik legkellemesebb konyvtarava restauraltak. A Mikszath ter szep. Kutyaval is le lehet ulni a teraszokra. Idealis osszefutni a baratokkal.

A teraszokat magukat nem szeretjuk: tavaly orakat kellett varni, hogy eszrevegyenek minket. Most a kezdet sokkal biztatobb volt: zaros idon belul eszrevettek minket (10 perc - nem vagyunk hamari nepek), ki is hoztak mindent viszonylag gyorsan. Aztan uldogeltunk, beszelgettunk. Yoda tarhalni probalt, mi beszelgettunk es parizerrel tomtuk az allatot.

Aztan bovult a tarsasag. Tobben lettunk. A pincer nem jott. A pincerlany sem jott. Beszelgettunk tovabb. Multak a percek, az orak, es nem jott senki. Pedig penzt akartunk kolteni. Penzt akartunk adni nekik. De semmi sem tortent. Ultunk, beszelgettunk, elmeseltuk eletunket, ujabb baratok jottek, paran elmentek, nehanyan veletlenul lattak meg minket. A pincerrel ez meg veletlenul sem fordult elo.

Aztan veletlenul, par ora mulva, megkerdezte, hozhat-e valamit. Rendeltunk meg. Aztan beszelgettunk, beszelgettunk es vegul mentunk volna haza. Kertuk a szamlat.
Aztan beszelgettunk, beszelgettunk, beszelgettunk. Es nem tortent semmi. Fel ora mulva kiszamoltuk, pontosan mivel tartozunk, aztan eljottunk.

Tenyleg nem valtozott semmi.

2008. június 3., kedd

BKV - Kultursokk II


San Francisco
Originally uploaded by ribizlifozelek

Par honapig Magyarorszagon leszunkk. Ez alatt az ido alatt Utah helyett arrol irunk, milyen itthon. Mi tetszik es mi nem. Mi lepett meg es mi nem. Tudom, Kelet-Europa alapszabalya, semmin sem szabad meglepodni, es mindent el kell fogadni ugy, ahogy az Uristen megteremtette es/vagy a Turul kitojta, de akkor is fenn szeretnem tartani magunknak a morgashoz valo jogot.


A kulonbozo hazai hireket, blogokat olvasva az a benyomasom tamadt, hogy a BKV ellenorok egy vadallatok. Koszones helyett lekopik a tisztesseges utast, aztan bicskaval megnyuzzak es egyenkent huzgaljak ki a fogait, majd fogokval fosztjak meg elsodleges nemi szerveitol. Ehhez ugyan felajanlanak erzestelenitest, de azt is oda adjak, meghozza fel meteres, rozsdas tuvel.

Aggodva is pislogtam a kallerokra a Deakon. Ram neztek. Megigazitottam a kezemben az ernyom, ha tamadnak, bedugom a fenekukbe es kihuzom a szajukon. (Forditva ez nem annyira higenikus.) A frissen vett berlet (8250 HUF) is a kezemben volt. Azzal huztam volna ki a szajukbol a nyelenel fogva az ernyot.

Ram neztek. Lapos, hullopislogasuk volt. Harman voltak.

- Jonapot kivanok - mondtak.
- Jonapot - feleltem es elokeszitettem a berletet. Meg fel sem emeltem, amikor ismet megszolaltak.
- Kellemes utazast es tovabbi jo hetveget.

2008. június 2., hétfő

Hunglish - Kultursokk I


'Watch your step' in Hunglish
Originally uploaded by ribizlifozelek

Par honapig Magyarorszagon leszek. Ez alatt az ido alatt Utah helyett arrol irok, milyen itthon. Mi tetszik es mi nem. Mi lepett meg es mi nem. Tudom, Kelet-Europa alapszabalya, semmin sem szabad meglepodni, es mindent el kell fogadni ugy, ahogy az Uristen megteremtette es/vagy a Turul kitojta, de akkor is fenn szeretnem tartani magamnak a morgashoz valo jogot.

A minap a Kalvin teri Mercure Korona szalloban volt dolgom. (Nem a WC-t hasznaltam.) Az elso emeleti vendeglobol felefe pillantottam meg egy figyelemfelhivo tablat.

Csodalkoztam. Nem azon, hogy valaki, aki nem tud angolul, tablakat ir angolul. Mar azt is megszoktam, hogy felnott emberek elhiszik, hogy kepesek nyelvtudas nelkul dolgokat leforditani:

F1 "Free rooms"

De konyorgom, a Korona egy 4*-os szalloda. Nem tudom elhinni, hogy senki se tudjon ott angolul, senkinek se szurjon szemet, hogy ezt nem igy mondjak, hogy senki se emlitse meg a recepciosnak, hogy ize, ez igy rossz. Vagy muris. Vagy fura.

Ennek ellenkezojebe sem merek belegondolni: hogy szoltak. Hogy emlitettek. Csak nem csinalnak semmit. Jo ez igy, az emberek ugyis megertik...

2008. június 1., vasárnap

Yoda Budapesten


Budapest
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az oceani ut kellemes volt. Yoda neha asott. A legorvenyekben sirdogalt. De altalaban optimistan aludt.
A ferihegyi leszallast par nyusztetessel megusztuk. Yoda ekkor 18 oraja nem pisilt.
Hogy konnyitsek rajta, egyol letamadtam az elso financot:
- Van egy kutyam!
- Az jo.
- De mit kell csinalni vele?
- Ha kerdeznek valamit, mutassa meg a papirokat.
Erre fapovaval es Yodaval a honunk alatt egyszeruen kisetaltunk a repterrol. Senkit se erdekelt, hogy elo allatot hozunk be. Yoda miatt orultem a dolognak. Masfelol kicsit ijeszto, hogy az ember azt hoz be, amit akar.
Ez tenyleg egy szabad orszag.