Lakóbusz futógéppel

Az teljesen érthető, hogy valaki lakóbusszal utazik.

Az már kevésbé érthető, hogy miért köt utána egy meglehetősen nehéz futógépet. Azt onnan leszedni az már súlyemelés.

Goodman pueblo

Goodman egy rég eltünt falu lehetett errefele. Vagy egy jóember, akit Goodmannak hívtak. Esetleg mindkettő.



Goodman pueblo az egyik elsô védett régészeti terület az USA-ban. Ehhez képest megtalálni se egyszerû. Ugyanúgy, mint a Cave Towers-nél, tudni kell, hova megyünk. Itt nincs kerítés, csak egy jelzetlen letérő az útról egy jelzetlen parkolóba, ahonnan egy jelzetlen csapás indul el. A csapáson kell menni egy darabig és akkor ott a trail register, egy kis füzet, amit miden látogató alá kell írjon. Ez egyfajta statisztika is és jelenléti ív is. A trail register dobozában van egy ismerető is a Goodman pueblóról.



Jó, hogy ott van, mert noha vala Goodman pueblo egy virágzó, több száz lakosú telepöpés volt, ma csak pár törtmelékkhalom.



Tájékoztató táblák nincsenek, azaz csak olyan táblák vannak, amig elmyagyarázzák, mi a büntetése a vandáloknak. Mindenki magának értelmezi a kőhalmokat.



Azt látni, hogy a kőhalmok között utcák és közössé terek voltak, de az ősvény rövid ahhoz, hogy megértsúk, mi mi lehetett. Ennyiben tényleg jó hely Goodman pueblo: elősegíti a gondolkodást és -valljuk be - Goodman Pueblo nem tartozik a leglátogatottabb műemkékek közé.

Lakópark a mezőn

Suhantunk az erdők, tanyák és mezők között, néztük a hegyeket a távolban, amikor egy jegyárusító bódét láttunk meg az út szélén.



Nem jegyáruító bódé volt, hanem egy eljövendő bejárata egy eljövendő lakóparknak, háttérben a Sleeping Ute heggyel.



- Vajon ha minden mezőt beépítünk, mit fogunk enni? - néztem a Mesterre, de őt más izgatta.

- Azt, azt a házat, azt hadd jelöljem meg!

A Barlangszurdok tornyai

A hangzatos cím után maradjunk annyiban, hogy a Barlang-szurdok az Cave Canyon. Tudom, tudom, helyneveket nem fordítunk le, de most így sokkal jobban hangzott. Végül is mindegy, a helyszínen úgysincs kiírva semmi az országúton.



A tornyok alig egy kilométerre vannak a parkolótól egy útnak nevezett valami mellett. Ez az út olyan, hogy szerintem maximum légpárnással vagy helikopterrel járható és követni is elég nehéz: gyakran a sziklafelszínen folytatódik és mivel a szikla az száz méterekre terjed ki minden irányba, nem igazán látni, hogy hol van az "út". Nagyjából dél fel kell menni. A szurdok meg elég nagy, nehéz eltéveszteni.



Ez a Cave Canyon, ami a Mule Canyon egyik leágazása. Elvileg pont látótávolságban kell legyünk a Mule canyon falujától és tornyától.



A romokat körbekerítették, nehogy a véletlenül errejáró szarvasok vakaródzanak rajtuk és ledöntsék a még álló tornyokat. Komolyan. A romokat sose restaurálták és állagmegóvást is utoljára kilenczász éve végeztek rajtuk.



A szilkás felszínen itt-ott még látszott, hova építettek pici gátakat (szaknyelven: check dam), hogy az esővizet összegyújtsék a természetes mélyedésekben és ezzel öntözzék a földeket. Ennek a rendszernek meglepő módon vagy egy magyar megfelelője. Ha jól emlékszem, kálistának hívták az agyagos mélyedésekben mesterségesen összegyűjtött vizet, amivel az állatokat itatták. Talán a Dunántúlon. De erre már nem vennék mérget.



Hét torony őrizte a szurdokvölgy elején, az üvernél levő barlangban fakadó forrást. Legalábbis úgy tűnik, a tornyok ott épültek a peremen, ahol egy életbiztosítás aláírása után le lehetett jutni a szurdokvölgy fenekére.



A kanyon falaiban újabb és újabb romokat fedeztünk fel. Mivel a madárfelszerelést otthonhagytuk, most nem vállaltuk be a leereszkedést. Csak élveztük a csendet, a meleg napsütést.

Út a romokhoz

Ezeket az itt szétszórt romokat szigorúan védi a törvény. Az elméleti védelmet viszont nehéz a gyakorlatba átültetni, ezért a romokat meglehetősen különös módon igyekeznek megóvni: nem nagyon beszélnek róluk. Az izoláció a legjobb védelem számukra.

Mi a Mule canyon tornyaihoz igyekeztünk és tudtuk, hogy hol kell lekanyarodni a főútról. A pici mellékutat semmi se jelölte. Egyszercsak ott volt és rá kellett kanyarodni.



Ha meglett a jelöletlen mellékút, akkor azonnal meg kellett állni a lánccal bezárt kapunál. A láncot le kellett akasztani, átvezetni, a kaput bcskni, majd jött egy földút.

Utahban a romokhoz és egyéb féleeső helyre vezető utaknak van egy alapaszabályuk: az első pár száz méternek köze sincs az utolsóhoz. Sőt az első 99%-nak sincs köze a többihez.

Miután átzötyögtünk pár óriási lyukon, amit Polsi Fiatokkal lehetett volna betömni, egyszercsak egy parkolóba értünk. Innen lehetett tovább menni gyalog a tornyokat megnézni.

Mule Canyon

A Mule Canyonban már voltunk egyszer. Olyan régen, hogy a blogban alig találtam meg őket. (Talán azért, mert a blogger keresője valamiért notóriusan rosszul működik.)



Szóval, 2009-ben voltunk.

Most azért álltunk meg itt a Butler Wash meglátogatása után, hogy csináljunk egy kávét és felkészüljünk a következő túrára, azaz elolvassuk, mit írnak az információs táblák a helyről.



Ez egy pici falu lehetett, tizenhat szoba, egy kiva és egy torony.



A leírások szerint ezt a torony több másik, ide pár kilométerre levő toronyra nézett. Most ezeket akartuk megnézni. Átbámultunk a torony alapjain, át a messzeségbe, és tudtuk, ott tornyoknak kell lenniük.

Elindultunk.

Romok a Fry Canyon mellett

Fry Canyon repterét (kifutópályát lásd a fenti és az alanti fotón) semmi sem jelzi. Valószínűleg a német bicajos se találta volna meg a repteret, ha nem tudja, hol kell keresni. Autóval ez egyszerű, ha elérünk az elhagyott Fry Canyon motelhez, akkor túlmentünk és lehet visszafordulni. Ha valaki hajlandó folyamatosan az ablakon az útra merőlegesen nézve vezetni, akkor észreveheti egy pillanatra a szélzsákot a bokrok mögött. Na, ott a leszállópálya.



A közepesen járhatatlan út keresztezi a kifutópályát, majd ereszkedni kezd a kanyon fele. Itt pár táborhely is megbújik a borókásban.



Az út innen kezdve a szurdok peremét követi és egyre közelebb kerül a mélységhez. Ha már az utasülésből is le bámulni a szakadék fenekéig, akkor megérkeztünk. Mondjuk ezt a horrormutatványt nem próbáltuk ki: a reptérnél leparkoltunk és onnan gyalogoltunk ide. (Az alábbi fotón az út látható.)



Pont szemben ott volt a sziklaalkóv és ott voltak benne a romok.



Ránézve erre a falura meg lehet érteni a navahókat, akik szerint az anasazik tudtak repülni. Másképp nem lehet megérteni, hogy jutottak be a házakba.

A flickr-t szerelik

Posztolnék én, most, hogy van lefedettség, de a flickr nem működik. Ahogy írták korábban, május 22-én pár órára karbantartásra lekapcsolják. Már lassan két napja nem megy.

Ezek a szerelések (általában minden szerelés) mindig tovább tartanak, mint ahogy várjuk. Tudom, a Youtube-on fenn van, hogy kell húsz perc alatt megszerelni egy atomerőművet és tíz perc alatt megtanulni landolni egy utasszállítóval, de legalábbis nekem, minden ilyesmi tovább tart, mint ahogy a szakértők elképzelik és én kiszámolom.

Szóval miért nem mondják azt a szakértők, hogy a flickr három napig nem fog működni, amikor egy pár órás javítást várnak? Ha kész van pár óra alatt, mindenki örül, ha két nap alatt van kész, akkor is mindenki boldog, hogy előbb lett flickr. Ha azonban a javítás két napot húzódik és mindenki pár órát várt, akkor a felhsználók dühösek lesznek.

Nem?

A német és a kutyája

Korán ébredtünk és indultunk. Meleg nap volt, már hétkor is, amikor elindultunk. Ahogy suhantunk a néptelen úton, egyszercsak a semmiből egy biciklis bukkant ki kutyával, kerékpáros utánfutóval, amint kétségbeesetten integetett.

Még jó, hogy jóval a megengedett sebesség alatt haladtunk, mert hát a tájat kell ilyenkor nézni.

Leálltunk úgy, hogy a bicaj elöttünk legyen, nehogy valaki elcsapja, amíg beszélünk és ne derüljön ki, hogy mit akar.

- VIZET! - hörögte.

Az ajtóból elővettem két félliteres palackot. Az egyiket kitöltötte a kutyának, a másikat felemelte és nyelt egyet, majd visszaadta az üres üveget.

- Van még?

Adtam neki még egyet, majd gondosan eltettem az újabb üres üveget és a csomagtartóból előhalásztam egy négyliteres kannát és átadtam neki. A fickó erős német akcentussal megszólalt:

- Az alkalmazás a telefonomban azt mondja, itt vannak kempingek, azt hittem, a kempingben van víz. De nem volt. Már csak egy üveg vizem van a Coloradóból - és rámutatott egy kannára, amiben valami zavaros izé volt, fele sár, fele baktérium, a többi víz. Attól hasmenés környékezett, hogy ránéztem.

- Honnan jössz és hova mész?

- Bejárom az USÁ-t kerékpárral, Bostonba megyek, Hanksvilleből jöttem, a kutyámnak megsérült a lába és nem tudok felfele tekerni, ha az utánfutóban van. Most Fry Canyonba megyek, az alkalmazás a telefonomban azt mondja, hogy ott van egy motel és egy repülőtér. De nagyon messze van.

Fry Canyonban van egy bezárt motel és egy bozóttal benőtt leszállópálya, ami mellett van pár rom, amit meg szerettünk volna nézni. Mondjuk víz az nincs... A német kicsit el volt tévedve és teljesen el volt készülve az erejével.



- Kérsz egy joghurtot?

Nagyjából úgy nézett rám, mintha Fort Knox kulcsát kínáltam volna neki. Mikor visszaadta az üres joghurtosedényt, eszembe jutott valami.

- Figyelj, itt van Hite Marina elöttünk.

- Nem, az mögöttünk van. Ott aludtam.

- Nem, nem, Hite Marina a Colorado bal partján van, mi a jobb parton vagyunk - láttam, el akarja mondani, hogy a telefonján levő app szerint ez nem így van, de aztán inkább csendben maradt.

- A marinában van egy bolt és ott van zuhany, ott pihenhetsz, szerintem nincs tíz kilométer.

Ebben maradtunk, elköszöntem és elindultam. Közel negyven percet beszélgettünk, az alatt egy autó se haladt el az úton.

Nem hagyott nyugodni a lelkiismeretem. Bekanyarodtam a marinához és megvártam a fickót.

- Ott vannak az ingyenes zuhanyok - mutattam neki az épületet - arca felderült, úgy nézett rám, mintha a Mennyek kulcsát nyújtottam volna át neki. Adtam egy kis házi rizseshúst a kutyának Yoda készleteiből, közben Yoda elmagyarázta a nála tízszer nagyobb kutyának, hogy ki is a főnök. Még megmutattam a németnek a vízcsapot és a vízöblítéses wc-t, majd elköszöntem.

- Várj, ide jön távolsági busz?

- Nem, nem hiszem - feleltem és azon gondolkodtam, hol lehet a legközelebbi buszmegálló. Azt hiszem, Green Riverben, ide 185 km-re. Vagy Corezben, 265-re.

- Ezt megtarthatom? - mutatta az üres négyliteres kannát - Ha igen, megöltöm és még iszom egy kicsit.

Esti és reggeli kilátás

A Coloradónál aludtunk Hitével szemben a kilátó közelében.

Ha tehetjük, mindig megállunk itt, hogy lenézhessünk a vízre és megnézzük, van-e víz a folyóban és a Lake Powellben. (Most úgy tűnik, sokkal kevesebb van benne, mint 2017-ben, de a hóólvadás még csak most kezdődött és időn ez pozitívan fog változni.) Különben most látom, hogy a 2018-as hitei megállónkat még meg se írtam. Majd pótolom. Ennyit a kronológiáról.



Most is a szokott hely közelében álltunk meg éjszakázni és megnéztük, milyen innen a napnyugta és milyen innen a napkelte.

Szép.

A királynô - Moqui Queen

A magas sziklagalak összezáródtak. A North Wash összeszûkült és mi ott álltunk egy sziklaalkóv mellett.



Onnan nézett le ránk a királynô.

A patak vidáman csörgedezett. Más hangot nem is nagyon lehetett hallani.

A North Wash egy évezredes, természetes útvonal a Colorado fele. Mi is erre mentünk most és megálltunk, hogy tiszeletünket tegyük őfelségénél és pihenjünk Hog Springsnél.



Úgy bámultam a királynőt, hogy nem is figyeltem arra, hova lépek, úgyhogy amikor Yoda rántott rajtam, hogy menjünk már, fenéken csúsztam a patak fele ès egy kis felesleges bőrt ott is hagytam.

A királynő mindezt nyugodtan nézte.



Van, aki azt mondja, nem is királynő, de szerintem igen; annyira tiszteltek, hogy felfestettek a kanyon falara, hogy megállítsa az idegeneket és védje a népét. Ezt mind én találtam ki, de meg vagyok róla győződve, hogy ez így van.

Az viszont tény, hogy a királynő koronaja tengeri kagylóból van. Gazdag lehetett. Talán az erre járó kereskedők adóztak neki kagylóban.

A kutyája meg kockaalakú, annyi falatkát kapott és látni, mennyire szeretik egymást.

Van olyan régész, aki az állatot pulykának látja, de ki festené fel a kedvenc pulykáját? És a kutyát? Na ugye!

Hog springs

- Picit hosszabb, mint vártam és nehol kicsit sáros és a végén úgy néz ki, nem lehet tovább menni, de kell. Ott a tó. 

Ezt magyarázta a svájci fickó, akivel találkoztunk az ösvény kezdeténél.

A svejci kerékpárral ment körbe az USÁ-n és Kanadán. 

A leírások fél mérföldrôl szóltak. Az ismertető helyben másfélről. A gps-em szerint 3 mérföld, 4.5 km volt az egész. 

Ebben benne van a bokáig sárban tocsogás, majd a bokáig homokban gázolás és a féllábon ugrálás, hogy ez mind kijöjjön a szandálból. 

Benne van a fenéken lecsúszás a homokdombon 4-5 métert, amikor Yoda sietett és elrántott. Vele van az Erő, na. 

Az ösvény mellé gondos kezek mindenhova tettek jelzést, ahol egyértelmű volt, merre kell menni. 

De ahol kétes volt, ott magunkra voltunk utalva. 

Láttunk egy érdekes barlangot, de arra most nem jutott idő, a tóhoz is csak épp időben értünk oda. 

Magas peremről hullott a viz csobogva a tóba és dús, oázis nőtt körülötte. 

Olyan volt, mint a filmeken, csak nimfák nem úsztak benne. Viszont volt egy valódi királynője.

Gazdag mormon feleséget keres

Mormon milliomos keresi párját - olvasni a reklámtáblán. Még jó, hogy nem volt a számban kávé, másképp leköptem volna a szélvédőt a meglepetéstől.

A milliomosról kiderült, hogy jóképű, harmincöt-negyven körüli, száznyolcvan feletti, dolgozott republikánus (ez fontos szerinte) elnök alatt a Fehérházban és milliomos és várja a lelkes mormon lányok leveleit és a jelentkezők közül (már több, mint háromszáz van) kiválaszt harmincat, akikkel egy háromórás randin találkozik (egyszerre) és mindegyikükkel minőségi hat percet tölt el, majd néggyel elvonul beszélgetni és közülük választ egy szerencséset. Vagy, teszem hozzá, ha nagyon konzervatív mormon, akkor négyet.

A jelentkezőknek szinte semmit se kell tenniük, csak elküldeni egy CV-t, egy motivációs levelet (nem így hívja, hanem úgy, hogy mit vársz el egy házasságtól, de szerintem ez így fordítható szaknyelvre), fotót és részletesen leírni a korábbi kapcsolatokat. Ja, és kell egy templomi ajánlás és egy ismertető a kétéves misszióról. Ugye volt?

Ezek után a boldog ara-jelöltek végre megláthatják a Milliomos arcát a randin.

A reklámtábkák beborítják Utahot, de jutott belőlük az autópályák mellé innen Kaliforniáig. Szóval a fickó biztosra megy.

Csak azt nem értem, ha valaki harmincas, jóképű és még sármos is, az miért a pénztárcájával keres feleséget?

Folyt köv.