Remélem, szakmájukban picit jobbak, mint helyesírásból vagy dizájnból.
2020. április 30., csütörtök
2020. április 29., szerda
A mankó
Az ember pontosan érkezett a mankóért.
Mivel már nem kell a bokatörés után, apránként eladogatjuk a kecskét, a pótlábat és a mankót is.
Lassan megy, most mindenki otthon van és senki e töri magát össze. De nem kell aggódni, amikor majd enyhítik a korlátozásokat, majd bepótolják.
Attila is a Hungarian name - jelentette ki a vevő.
Yes.
Erre magyarul folytatta.
Misszionárius voltam Magyarországon húsz éve.
Mint kiderült, Kispesten.
Kicsi a világ és sok benne a misszionárius.
2020. április 28., kedd
Madarak a sütőben
- Van pár madár a sparheltben - a fenti mondat nem egy szakácsversenyen hangott el, hanem a farmon az Antilop-szigeten.
Nagymamának volt ilyesféle tűzhelye, úgyhogy érdeklődéssel vizsgáltuk a hombár közepén álló iparművészeti tárgyat. Amiből korábban már kirepült egy madár.
A vízmelegító részben pedig valami mozgott.
Ilyenkor mindenki csörgőkígyóra vár, meg darázsfészekre, esetleg skorpióra. De nem.
Éhező kismadarak tátották ki a szájukat és csipogtak:
- Mami, mami!
Óvatosan visszacsuktuk a fedelet, a madárszülők visszarepültek narancsszájú fiókáikhoz a kék tojás mellé. (Mit ehet a madár, hogy kék a tojása?)
- Dolgozzatok! - szóltam vissza a szülőknek - Van itt egy csomoó légy, etessétek fel a fiatalokkal, mielőtt minket megesznek.
Hely:
Unnamed Road, Utah, USA
2020. április 27., hétfő
Régi lakóautó az Antilope-szigeten
Az Antilop-sziget mindig gyönyörű, kivéve, amikor a harapós legyek (gnat fly) kikelnek és lerágják a húst a gyanutlan látogatókról. Na jó, túlzok. Esetleg kiharapják a szemüket.
Még mindig túlzok.
Ezek a legyek csípnek és valóban véres nyom marad csípésük (harapásuk) helyén. A sziget bejáratánál a légyszezonra tábla figyelmezet: belépőt vissza nem adunk a legyek miatt.
Onnan lehet tudni, hogy eljött a légyszezon, hogy a szabadban levő emberek egy része űrhajósnak öltözött. A másik részük pedig motollaként hadonászik kezeivel és szalad. Esetleg a földön fetreng vagy egy bölényhez dörzsöli magát, úgy vakaródzik. Na jó, megint túlzok. Egy kicsit.
Szerencsére a légyszezon áprilistól júniusig tart, utána vége, a legyek eltünnek és a sziget ismét békés. Most mi elugrottunk a szigetre, hátha tudunk egyet sétálni még a legyek támadása előtt.
A sziget csücskében megbúvó skanzen - az egykori ranch most részelgesen zárva van: be lehet menni, de nincs ott senki, aki elmagyarázza a dolgokat.
A tanya egyik udvarán láttuk meg a sheep wagon-t. A sheep wagon a lakóbusz közvetlen őse, ilyennel jártak a 19. század végén a jórészt baszk pásztorok ki a mezőre a birkákkal és ezekben laktak.
Holmijukat a csomagtartókba tették és kiköltöztek a mezőre.
Ha szükséges volt, ez az átalakított echós szekér szép lassan követte a nyájat a következő legelőre. (Manapság sok cég árul ilyen mobil pászorkunyhót modernizálva, másik pedig ilyen szállásokat üzemeltetnek.)
A pásztor ebben a korai "lakóbuszban" töltötte el a szezont. Teljes kényelemben. Amíg meg nem jöttek a legyek...
Címkék:
Amerikai Egyesült Államok,
Antelope Island,
Antilop-sziget,
baszkok,
birka,
Lakóbusz,
pásztorok,
Utah
Hely:
Unnamed Road, Utah, USA
2020. április 24., péntek
Tavasz
2020. április 22., szerda
Görög étterem - csak 18 éven felülieknek
2020. április 19., vasárnap
Változó világ - koronavírus
Régen, ha valakit megláttam volna maszkban az erkélyen, sikítva hívtam volna a rendőrséget. Ma mosolygok, mert megjött a csomagom.
Címkék:
Amerikai Egyesült Államok,
csomag,
koronavírus,
maszk
2020. április 18., szombat
Porcelánfarkasok
Gyakran vádolják azzal a mai tech cégeket, hogy olyan dolgokat találnak ki, amikről az emberek nem is sejtik, hogy szükségük lehet rájuk. Ez igaz is, de ez nem egy új jelenség.
Ilyenek ezek a porcelán farkasok, akiknek gondos gazdáik külön szekrényt is tartottak. Jónevű gyártó készítette a falkát Angliában és a vadállatok áthajóztak az Óceánon az Újvilágba és kikötöttek Utahban.
Nem az én világom ez a dekor, amit külön spéci szekrényekben tartottak. Gondolom, időnként játszottak nekik egy kis mongol metálzenét is.
2020. április 17., péntek
Magnai humor - USA, koronavírus, földrengés és mosómedvék
A földrengés epicentruma Magnában volt. Helyesebben az elmúlt hónapot felrázó 5.7-es, 5.3-as, 4.2-es és 4.2-es erősséű földrengések epicentruma volt Magnában.
Erre mondták a helybeliek, hogy a koronavírus azt hitte, uralja Salt Lake Cityt. De aztán a földrengés rászólt, hogy tartsd csak a koronádat!
Még el se ültek az utórengések, amikor a magnaiak megviselt idegeit újabb hír borzolta fel. Egy mosómedvecsaládot találtak a város víztározójában, akik úgy döntöttek, hogy ott fognak lakni.
A helybeliek elkezdték forralni a vizet és kínjukban kitaláltak egy pólót összegzi kisvárosuk helyzetét.
A vízről idővel kiderült, hogy tiszta, a mosómedvék csak gyümölcsöt moshattak benne. De a póló azért maradt.
Címkék:
Amerikai Egyesült Államok,
Földrengés,
koronavírus,
Magna,
Utah
Hely:
Magna, UT, USA
2020. április 13., hétfő
Véletlenek
A folyópartin sétáltunk, mert még a megyén belül ki lehet mozdulni és amíg lehet, a szabályokat betartva kimozdulunk. Azért vannak előnyei, ha valaki egy 2.3 magyrországnyi államban él, aminek a népessége harmada a magyarnak.
- Látod - mondtam Yodának - milyen szép tavaszi idő van!
Yoda bólogatott és az egyik közelben sétáló felkapta a fejét.
- Sziasztok, magyarok vagytok!
Bevallottuk, hogy igen. Azaz Yoda amerikai, de ez más kérdés.
- Milyen kicsi az esélye - mondta a fickó -, hogy két magyar pont itt találkozzon?
Ekkor egy kutyáját a közelben sétáltató fehér pólós nő felnézett és azt mondta:
- Sziasztok!
2020. április 11., szombat
Vírusos locsolóvers
Blokádon át törtem
Gázmaszkban lázt mértem
Zöld erdőben jártam
Vírust nem találtam
Kék ibolyát láttam
El akart hervadni
Gumikesztyűben
Klóros fertőtlenítővel
Szájmaszkban
szabad e-locsolni?
Címkék:
húsvét,
koronavírus,
locsolóvers
2020. április 10., péntek
Az ingatlanos és a kapu
Szomszédunk, E árulja házát. (Sajnos. Házat lehet venni, jószomszédot nem.) Már ki is költözött - erről bővebben később - és a ház most eladó és üres. E meg is kért, hogy figyeljünk rá. Nincs nagy mozgás, néha jön egy-egy vevő, de valahogy egy világjárvány-pánik közepén az emberek nem tolonganak házat venni.
Ezért is örültünk, amikor felbukkant egy fickó. Szürkés zakó, sötétkék ing, sárga nyakkendő, olyan élesre vasalt nadrág, hogy azzal elefántok lábát lehetne amputálni, fekete cipő, amiben tükröződtek a házunk elött virágzó fák, arany Rolex, fekete keretes szemüveg. A ruhája értékéből mi autót szoktunk venni.
Markáns arc. Fodrász által mikromiliméterre vágott haj.
Olyan volt, mintha épp kisétált volna valami divatlapból. Vagy divatbemutatóból.
És ott állt a kétlábon járó divatkatalógus és enyhán őrült tekintettel rázta a kerítést. Mint egy őrült, ki letépte láncát. És rázta, mint brazil táncosnő a fenekét karneválkor. És enyhén habzó szájjal tépte a kerítést, mint akit egy pitbull szocializált. E mesélte, hogy az ingatlanosát Pitbullnak hívják. Mert olyan eltökélten adja el a házakart.
Vagy, mert rágja a kerítést.
Néztam az ablakból és azon gondolkodtam, veszett-e.
A tökéletes csomóra között nyakkendő meglazult, mikor a fickó elszabadult Mr Universe-ként leemelte az egyik kapuszárnyat a zsanérról. A Toldi-prdukció értékét alig rontotta, hogy ekkor hátralépve megbotlott és a kapuszárny maga alá temette nyakkendőstül és nadrágostul. A kapuszárny lógott a középső záron és a fickó orrán. De emberünk nem jött zavarba, fekve kinyomta a kapuszárnyat és talpraállt. Ekkorra már mindannyian néztük az ablakból.
- Én vagyok az ingatlanos! Be van zárva a kapu! - mondta.
Én életemben több százezer bezárt kaput láttam, de sose éreztem késztetést, hogy kitépjem őket a helyükből vagy, hogy befeküdjek alájuk. (Oké, oké, nem is vagyok ingatlanos.) Különben is, az a kapu nincs is bezárva.
- Nincs bezárva! - feleltem legkedvesebb oktondi szomszéd hangomon.
- De, be van! - válaszolta a kapuszárnyba kapaszkodva.
- Kinyitom! - mondtam, mielőtt még a kerítésünket is kitépi a helyéből a másik kapuszárnnyel együtt. Nehogy már E kapujával játszon "szeretnemszeret"-et.
Kisiettem a házból átt a szomszédba. Közben a fickó állt a kezében a kapuszárnnyal. Az jutott eszembe, hogy ovodában biztos Botondnak szólították és buzogány lehetett a jele.
- Vigyázni kell az ilyenekkel - mondtam Yodának - virágszirmok letépésével kezdik, aztán kapuszárnyakkal folytatják.
- Mondom, hogy zárva van - felelte a Kékszakáll miközben odaértem.
- Nyitva van - közöltem magabiztosan mosolyogva.
- Ez a szárny igen, de a másik nem! - tudtam, valamelyikünk orbitálisan pofára fog esni és reméltem, hogy az ingatlanos kapuszárnnyal bemutatott salto mortaléja csak az előjáték a többihez képest.
- Ott a lakat! - mutatta a lakatot, amit titánium kábel rögzített leszedhetetlenül. Még Archimédesz se tudná kimozdítani egy biztos pontról. Erre már nem mondtam semmit, csak odaléptem a bezárt kapuszárnyhoz, miközben a nyakkendős tartotta a másik kapuszárnyat a kezében.
Felpattintottam a kapuszárnyra szerelt villát, ami összekötötte a két szárnyat, majd elfordítottam és felhúztam a "bezárt" kapuszárnyat a földöz rögzítő hosszú rudat és egy ujjal megpöcköltem a kapuszárnyat, ami kinyilt.
Azt hittem, elejti a másik kapuszárnyat, miközben kék ingéhez és sárga nyakkendőjéhez egy vörös arc is társult.
- Tartsd, kérlek - és beigazítottam a másik kapuszárnyat a zsanérokhoz és visszaakasztottam és kedvesen elköszöntem.
2020. április 8., szerda
2020. április 7., kedd
Soknyelvűség
2020. április 5., vasárnap
Régen és most - Black Rock
Pár napja írtam a Nagy-Sós-tó partján egykor álló fürdőhelyről.
Most találtam pár fotót arról, hogy mennyire megváltozott a világ azóta, hogy a negyvenes évek elején bezárt a kisebb-nagyobb megszakításokkal 1875 óta működő strand.
Mert hát a régi szép időkben gőzhajó is kikötött itt vonattal is ki lehetett jönni.
2020. április 2., csütörtök
A Nagy-Sós-tó partján
A Nagy-Sós-tó most is úgy nézett ki, mint egy végtelen tenger. Ilyenkor nem csodálkozom azon, hogy az ide érkező európaiak hosszú hónapokon át keresték az átjárót az óceánhoz (bármelyikhez) és hosszú éveken át a tóban rejtőző szörnyet.
Egyiket se találták meg.
Átjáró biztos nincs egy óceánhoz se.
Szörnyben nem vagyok biztos.
Az Marinából indultunk.
Gyorsan magunk mögött hagytuk a hajókat és a mólón elindultunk a strand fele.
Ez volt a Sunset Beach, a Marina nagyobbik strandja.
Üres volt.
Csak a homokba mélyedő nyomok mutatták, hogy nem mi vagyunk itt az első felfedezők.
Manapság nem sikk kijönni a tóhoz. A tó büdös és nem szép és az uszoda tisztább. Különben is a nagy és sós is.
A hatvanas évekig az emberek imádták a tavat. A parton egymást érték a fürdőhelyek.
Ahol most voltunk, az volt a Garfield.
A belvárosból villamos döcögött a fürdőkhöz és az emberek napoztak (és nem hallottak az UV-sugárzásról), fürdötek, hajóztak, ettek és mulattak.
A Saltair volt a leghíresebb és legdrágább fürdőhely, de picit messzebb a várostól ott volt az olcsóbb alternatíva is, a Black Rock.
A Black Rock ott magasodott a közelben, úgy nézett ki, egy kisebb iramodással ott is leszünk.
Mondjuk iramodás nem lett belőle, mert kerülgetni kellett a tóba folyó patatkokat és tavacskákat, de ütemesen haladtunk Yodával.
A Mester különben felháborodott. Szerinte a partról hiányoztak a pálmafák. Yoda szerint fák nélkül egy sétának nincs sok értelme.
Egy sziklás félszigeten -ahol valószínűleg a régi villamosvégállomás volt- átvergődve végre Yoda is talált jelölnivaló.
És egy akadályt. A hirtelen felbukkant öblöt is meg kellett kerülni. De már egész jól látszott a Black Rock.
tt
Egy földnyelv végéig mentünk, erre vitt a logikusabbnak tűnő út.
Itt már látszott az egykori fürdőhely molójának a maradványa.
Annyiban számoltuk el magunkat, hogy innen gázolni kellett a partig.
De szerencsére (a tó szempontkából sajnos) nem volt mély a víz.
A vizet ráztuk le a lábunkról, amikor a Black Rock lábánál megláttuk a fürdőhely csekély maradványait. Maradjunk annyiban, hogy tízezer éves épületekből több szokott maradni.
Yoda nagyon nem tünt lelkesnek, így nem másztunk fel a Fekete Szirtre.
Mivel nem akartam megint tapicskolni, inkább a nádas szélén kanyargó régi úton mentünk vissza. Gyorsabban lehetett haladni, bár sokkal kevésbé volt érdekes.
De cserébe hosszabb is volt.
A belvárosból villamos döcögött a fürdőkhöz és az emberek napoztak (és nem hallottak az UV-sugárzásról), fürdötek, hajóztak, ettek és mulattak.
A Saltair volt a leghíresebb és legdrágább fürdőhely, de picit messzebb a várostól ott volt az olcsóbb alternatíva is, a Black Rock.
A Black Rock ott magasodott a közelben, úgy nézett ki, egy kisebb iramodással ott is leszünk.
Mondjuk iramodás nem lett belőle, mert kerülgetni kellett a tóba folyó patatkokat és tavacskákat, de ütemesen haladtunk Yodával.
A Mester különben felháborodott. Szerinte a partról hiányoztak a pálmafák. Yoda szerint fák nélkül egy sétának nincs sok értelme.
Egy sziklás félszigeten -ahol valószínűleg a régi villamosvégállomás volt- átvergődve végre Yoda is talált jelölnivaló.
És egy akadályt. A hirtelen felbukkant öblöt is meg kellett kerülni. De már egész jól látszott a Black Rock.
tt
Egy földnyelv végéig mentünk, erre vitt a logikusabbnak tűnő út.
Itt már látszott az egykori fürdőhely molójának a maradványa.
Annyiban számoltuk el magunkat, hogy innen gázolni kellett a partig.
De szerencsére (a tó szempontkából sajnos) nem volt mély a víz.
A vizet ráztuk le a lábunkról, amikor a Black Rock lábánál megláttuk a fürdőhely csekély maradványait. Maradjunk annyiban, hogy tízezer éves épületekből több szokott maradni.
Yoda nagyon nem tünt lelkesnek, így nem másztunk fel a Fekete Szirtre.
Mivel nem akartam megint tapicskolni, inkább a nádas szélén kanyargó régi úton mentünk vissza. Gyorsabban lehetett haladni, bár sokkal kevésbé volt érdekes.
De cserébe hosszabb is volt.
Címkék:
Amerikai Egyesült Államok,
Nagy Sós-tó,
Utah
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)