Rozel Point - Spiral Jetty III

Többször is olvastam arról, hogy egyesek restaurálni szeretnék a Spiral Jetty-t. A Nagy-Sós-tó 27%-os sótartalma fehérre festi a vízből kiálló bazaltot. A hullámzás kicsit szétzilálta a kőösvényt. A tó néha évtizedekre elnyeli az alkotást.



Szerencsére azonban eddig még nem nyúltak a Jetty-hez és remélem, nem is fognak.

A Spiral Jetty a táj része. Lassan változik a környezetével együtt. A tóban élő algák néha vörösre festik körülötte a vizet. Néha kiemelkedik a vízből, néha alámerül. Változik és él. A Jetty nem egy statikus, múzeumi szobor, hanem egy önmagáért létező műalkotás.



Ezért is tűnnek műalkotásnak a tó körül elszórt romok. Az elhagyott épületek lassan változnak és apránként lesznek a táj részévé. Lehet, csak én látom őket művészinek.



Hosszú, mesterséges hullámtörő nyúlt be a tóba. Ez volt Rozel Point. Itt - is - kerestek valamikor olajat a tómederben. Olaj nem volt.

Az elhagyott faépületek között jártunk. Yoda végre talált pár fát - de ezek a faoszlopok a vízből emelkedtek ki. A Mester nem szerette őket.



Kimentünk a hullámtörő végére és néztük a rejtélyes alkotmányokat.

Rozel Point tökéletes ebédlőnek tünt. Árnyék ugyanúgy nem volt, mint máshol, viszont láttuk pár nagy, lapos követ. Leültünk, ettünk és hallgattuk a csendet.

UPDATE: Tizenkét év múlva visszatértünk ide.

A Jetty felett - Spiral Jetty II

Meredek ösvény vezett a vízpartról fel a hegyre. Csend volt és meleg. Tűzött a márciusi nap.

A tópartról csak sejteni lehetett a vízalá merült szobrot, ezért is vágtunk neki a hegynek. Reméltük, fentről majd jobban lehet látni a Spiral Jettyt.



Másztunk.

A Nagy-Sós-tó hatalmasnak látszott. Szigetláncok olvadtak bele az égbe a horizonton. A vízpára sejtelmes fénybe vonta be a szigeteket. Kék volt az ég, fekete a bazalt és sárga a fű. Tipikus utahi táj volt.



Egy ház alapjai látszódtak a hegy lábánál. A valamikor beszakadt pincére egy méllyedés emlékezetett.



Nem tudtuk, ki élt itt és miért vagy mikor. Meglepő, hogy egyáltalán valamikor valaki vagy valakik ideköltöztek. Pásztorok lehettek vagy bányászok. A közelben láttunk pár eltömődött járatot. De lehet, csak a Pokol valamelyik elfeledett lejáratát találtuk meg. Valamikor aranyat kerestek erre. Meg olajat. Lehet, valamelyik bányászexpedíció hagyta hátra a kürtőket.



Mi rendületlenül másztunk felfele. Amint felértünk egy párkányra, megláttuk a következő dombot, majd a következőt. A kilátás egyre szebb lett.



Elhagyott csontok fénylettek a fekete kövön.
Könnyen el tudtam képzelni, hogy valamelyik hasadékban a ház lakójának maradványai várják, hogy egy túrázó hasraessen a lábszárcsontjukban. Manapság a Nagy-Sós-tó eme csücske már kevésbé elhagyatott, mint pár évtizede. Elsőnek értünk ide, de apránként más kirándulók is érkeztek a Jettyhez.



Még egy kicsit másztunk felfele.

Száz méterrel lehettünk a tó szintje felett. Lenéztünk és megláttuk a Spirál Jettyt. Hatalmas volt. A kép bal alsó sarkában két ember áll. Így lehetett igazán látni, mekkora is a szobor.



A tó felszínén átszüremlett a Jetty árnyéka. Tökéletesen látszott a csillogó kékségben a spirál.


Ha nem mászunk fel, nem látjuk. Nagyjából harminc centi víz borította a tó mélyébe vezető sós bazaltösvényt.



Innen fenntről azonban hihetetlen volt a látvány. Robert Smithson nagy művész volt.

Mi a Jetty - A Spiral Jetty I

Megjegyzés: a bejegyzés megrázó mondatokkal indít. Gyengébb idegzetű olvasok ugorják át az első bekezdést.


A pihenő tehén némán bámult ránk üres szemüregével a bordáin keresztül. A dögevők alaposan letisztogatták a csontváz nagy részét. Pár nap és tizenvalahány kilométerre levó tanyájáról idejön a farmer, felemeli a koponyát és felszereli terepjárójának az elejére.

Hosszú poruszályt húzva magunk után döcögtünk a Spiral Jetty fele. A legelésző tehenek szájából kihullottak a száraz fűcsomók, ahogy utánunk bámultak.

Az aranyszegecs után az út eleinte meglepően jó volt. Aztán nem. Mi pedig poroszkáltunk a Jetty fele.



A Spiral Jetty egy tájszobor.
Robert Smithson 1970-ben építette a hatalmas szobrot a Nagy-Sós-tó egy eldugott szögletébe.

A szobor egy spirál alakú hullámtörő, ami mélyen benyúlik a tó vizébe.

A szobor közel ötszáz méter hosszú, öt méter széles és 6500 tonna bazaltból áll.

A művész billencsekkel alakította ki a szobor körvonalait és bulldózerrel finomított a munkán. Pár nap intenzív munka után elkészült az alkotás.

Nemsokkal az alkotás befejezése után két esemény legendássá tette a Jettyt.


View Larger Map

Robert Smithson egy másik szobor készítése közben repülőgépbalesetben életét vesztette.

A Nagy-Sós-tó szintje megemelkedett egy több évtizedes szárazság után és az emelkedő víz elnyelte a Jettyt.

Szárazabb években a szobor kiemelkedik a vízből, aztán újra elnyelik a sós habok.


Szóval, mi ezt akartuk megnézni.



Minden, ami Jetty (vulgó: forrás): Spiral Jetty.

http://www.diaart.org/sites/main/spiraljetty

Yoda szabályai - vacsorabogyók

Yoda olyan, mint egy bürokrata. Verhetetlen különféle szabályok kitalálásában. Szerintem Yoda napja jelentős részét azzal tölti, hogy két séta között újabb szabályokat talál ki magának.

Vacsoraidőben a Mester megáll a bogyóstálkája mellett. Megnézi a vacsorát. Kivesz négy szem bogyót a tálból.

Leteszi a bogyókat a tálkája mellé.

Megeszi a többi bogyót a tálból.

Megeszi a négy félretett bogyót.

Aztán játszani kell.

Utána pihenés. Szerintem ekkor is újabb szabályokon gondolkodik.

Kínai kel gombával

Mindenféle zöld izéhez való recept keresése közben gyakran botlok fogyókúrás oldalakba. Ezek a leírások gyakran magyar oldalakhoz kapcsolódnak és főként a hölgyeket célozzák meg. Általában komplett életvezetési tanácsokat is tartalmaznak és egy recept ürügyén elmesélik, hogyan kell önsanyargatni a “biztos” siker jegyében. Mivel kiváncsi vagyok, sokszor elolvasom őket, bár a legtöbb egy kaptafára íródott.

Tehát:

Reggeli: barnalisztből sütött kifli csücske.

Tízórai: egy pohár frissen facsart narancslé.

Ebéd: a barnalisztből sütött kifli közepe egy kanál túróval.

Uzsonna: egy alma (ha nem vagyunk vegetáriánusok, lehet benne kukac)

Vacsora: a barnalisztből sütött kifli másik csücske fél pohár zsírszegény tejjel


Ezután egy receptleírás következik:

Kínai kel gombával


- kínai kel(l)
- fél tucat csiperke
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 centi gyömbér
- 1 hegyespaprika
- 2 kaliforniai paprika
- ecet
- szójaszósz
- olivaolaj

1. A kelt szétszegyjük leveleire, a fokhgymát, gyömbért apróra vágjuk. A gombát és a kaliforniai paprikát szeleteljük.
2. Az olajat felforraljuk, beleszórjuk a fokhagymát, a paprikákat és a gyömbért.
3. Beletesszük a gombát és a kelt.
4. Három perc múlva leöntjük ecettel és szójaszósszal.
5. Keresünk egy kecskét és odaadjuk neki az ételt, mi pedig eszünk egy tatárbífszteket bölényből. Ha épp nincs kéznél bölény és kecske, akkor az ételt valamilyen hússal tálaljuk.

Pusztába meredő rakéta

A kopár dombok mögül kibukkanó gyárváros szürreális látvány volt. Ennél már csak az előtt magasodó rakéták voltak meglepőbbek.



Pár éve voltunk rakétabázison Dél-Dakotában, ez azonban más volt: itt egy termékbemutatót láttunk. Az ATK egyik gyára elé kitette mindazt, amit most gyárt és ami többé-kevésbé publikus.



Leparkoltunk a vendégparkolóban és Yodával az élen lelkesen szaladtunk a csövek fele. Alapjábavéve a kiállított rakéták és gyorsítófokozatok óriási csövek olyan feliratokkal, mint Titan, Minuteman, Sidewinder, meg Patriot, meg NASA.



A Tiokol-nak is nevezett ATK mindent gyárt, ami rakétamotor. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb katonai beszállítója a utahi sivatag egy méretes darabját használja különféle hangos és füstös dolgok röptetésére. Egy másik sivatagdarabon pedig ezeket a hangos és füstös dolgokat szereli össze. Egy harmadik darabot jóval hangosabb és füstösebb robbantásokra tartanak fenn.



Az űrsikló szilárd hajtóanyagú rakétájának árnyékából a transzkontinentális vasút töltését láttuk a távolban. A vasút is, a rakéta is csúcstechnika volt a maga korában. Ma pedig lassan enyésző kiállítási tárgyak.

- Nem pisilem le - legyintett fülével Yoda - a végén még rozsdás lesz.

Séta a töltésen - a transzkontinentális vasút mentén II

Nincs lefedettség - összenéztünk.

A gyalogtúra már nem szerepelt a múzeumban vett autóstúrás brossúrában, viszont a látványosságok mellé leszúrtak egy-egy információs táblát. A táblán egy telefonszám volt és egy szám. Fel kellett mobilon tárcsázni a számot és beírni a látványosság azonosítóját és akkor az automata elmondta, mit látunk. Elméletben. Gyakorlatban a látogatóközpont környékét leszámítva itt sehol se volt lefedettség.

Meleg volt. Tűzött a nap. Három lény állt a transzkontinentális vasútvonal töltésén. Ketten haladtak volna, a harmadik szabotált. A szabotőr Yoda volt. Yoda nem értette, miért távolodunk a környék egyetlen fájától és a parkolótól, ahol ebédeltünk.



Egy barlangban hűvöset és régi füstnyomokat találtunk. A munkások itt csinálhattak valamikor gulyást - vagy kebabot vagy itt főztek a wokban.

A Mester innen se akart továbbmenni.



De aztán elindultunk. Fura érzés volt izzadni a pokoli napsütésben, miközben havas hegyek uralták a horizontot. A hó nem a napszúrás eredménye volt. Ott fenn tényleg hideg volt.



Mintha késsel szeleteket vágtak volna a hegybe, olyan volt messziről a pálya. A hűvös völgy már jobban tetszett a Mesternek.


Ahogy kiértünk a bevágásból, megláttuk a töltést.

Az ívelt töltés hatalmas volt.



Egy második sínpár futott valamikor az elsővel párhuzamosan. A fahíd - amit valamikor a világ egyik legrondább hídjának neveztek -, már rég eltünt.

Továbbhaladtunk. Távolban egy hatamas, városnyi üzem látszott. Rakétagyár volt.

Pisiltél már le atomrakétát? - kérdeztem a Mestert.

- Nem? Akkor mire várunk?

Aranyszeg, kőkupacok és töltések - a transzkontinentális vasút mentén I

Az aranyszeg helyén épület egy kis múzeum, egy nagy bolt és egy miniatűr pályaudvar. A pályaudvaron szezonban (értsd: amikor elviselhetetlenül meleg van és a szöcskék röptükben sülnek meg a bazaltkövek felett) két mozdony pöfög fel-alá önkéntesekkel megrakodva.

A boltban kemény egy dollárért lehet venni egy pár oldalas ismertetőfüzetet az autós túráról. A túra két autós és egy gyalogos szakaszból áll. A gyalogos szakasz ismeretetése nem fért bele a könyvecskébe (és ebbe a bejegyzésbe se fog).

Az autóstúra elején gondosan leírják, hogy néha menni (SIC!) is kell a látványosságokhoz és, hogy az útvonal sokszor az egykori vasútvonalon halad, ami egy keskeny töltés. Lakóbuszok nem férnek el. (Senki se essen le vezetés közben!)



Az elmúlt hatvan év nem tudta eltüntetni a vasút hült helyét. Száznegyven éve kézzel vájták ki a dombokat, töltötték fel a völgyeket, hogy az akkori csúcstechnikát képviselő mozdonyok kis emelkedésű, egyenletes pályán haladhassanak.



A kitermelt köveket kupacokba hordták és a mesterséges kőrakásoknak még nem volt idejük felvenni a természetes formák alakját.



A töltés mellől sziklaív figyelt. Nem volt olyan látványos, mint az Arches sziklaboltozatai, itt az egykori Lake Bonneville mosta ki a sziklát évmilliókkal ezelőtt. Az ív alatt laktak a kínaiak: a nagyhatalmú vasútmágnások kínai vendégmunkásokat is hoztak az építkezéshez.



A görögök, írek és a többi európai bevándorló mellett ők építették az amerikai keletet a nyugattal összekötő vasutat. A kínaiak táborhelyéből mára csak az sziklaív neve maradt meg és a hatalmas munkával épült vasút helye.



Lenéztünk a hasadéknak látszó szűk völgybe. Meglepően keskenyek a bevágások - tényleg nem férne el itt egy behemót lakóbusz. A kitaposott ösvény alapján sokan haláltmegvető bátorsággal a legmeredekebb ponton másztak le, mi inkább megkerültük a bevágást és végigsétáltunk a mélyén és vártuk Butch Cassidy-t és a Sundance Kid-et. De nem jöttek, csak a tücskök ciripeltek a végtelenül üres hegyek között.

Éjszakai zajok

- Kopognak!

- Nem kopoghatnak, mert éjszaka van - adtam tanubizonyságát annak, hogy fejlett következtetési képességeim éjjel is működnek.

- Akkor mi ez a zaj?

Lassan magamhoz tértem.

- A szomszéd kutya ugat - ismertük fel Dakota jellegzetes ugatását. Dakota egyenletesen ugatott. Ugatása betöltötte a csendes kertvárost.

Ránéztem Yodára. Összegömbölyödve aludt. Látszott, Dakota üzenete nem rá tartozik.

- Baj van? - kérdeztem a Mestert.

- Igen. Nem hagysz aludni - felelte és aludt tovább.

- Megnéznéd, mi történik?

Nem akartam megnézni, mi történik. Hajnali fél négykor szerintem nem türténhet semmi. Akar a fene kibámulni a sötétbe.

Megyek, megnézem - feleltem.

Megnéztem.
A gazdi, R jött meg és kutyái boldogan tudatták az örömhírt a világgal. Most már mi is tudtuk.

Az aranyszeg helyén

1869 májusában két mozdony állt egymással szemben a pusztában. A táj olyan volt, mintha a Vadnyugatot próbálták volna meg újraalkotni a Marson.



Bokrok nem nőttek. A fákat a vasútépítéskor használt talpfák jelentették. A kopár dombok addig sose láttak ennyi embert itt egyszerre. A kopár dombok azóta se láttak itt ennyi embert egyszerre.

A két mozdony körül pici városka állt. Pár hét alatt építették barakokkból, hevenyészett sátrakból.

Az egyik vonat késett két napot. Addig az emberek és a másik vonat várt. “Technikai probléma” - magyarázta a főnök nagyvonalúan. Ha egy cég a két óceán között vasutat épít, kétnapnyi technikai probléma elfogadható csúszás. Az igazgató nem tért ki a technikai probléma részleteire: a ki nem fizetett alvállalkozók a vezérigazgató mozdonyát odaláncolták egy sziklához és addig nem engedték el, amíg meg nem jött az átutalásról a sürgöny.

A megoldás tényleg technikai volt: az igazgató sürgönyzött, hogy utaljanak. A bank utalt, a láncok lehulltak és a technikai probléma elhárult.


View Larger Map

A Union Pacific és a Central Pacific képviselői 1869 május tizedikén végül rácsaptak az aranyszegre. Egyes beszámolók szerint a kalapácshoz nem szokott fejesek nem találták el a szeg fejét sem, de ez nem változtatott a lényegen, elkészült az első transzkontinentális vasút. (A ceremónia után az aranyszegeket kihúzták és díszes vasszegekre cserélték.)

A vonatok egy darabig megálltak az itt létesített emlékhelyen, de mert itt se víz, se fa nem volt, a megállót áthelyezték Ogdenbe. A városka eltünt és csak az emlékoszlop maradt.

Pár évtizedig a vasút északról kerülte meg a Nagy-Sós-tavat. Utah vezetése a vasútépítés idején kétségbeesetten lobbizott, hogy Salt Lake Cityn át vezessék a vasutat, a mérnökök és a vállalkozók akkoriban azonban még beinthettek a politikusoknak és az optimális nyomvonalat válaszották, Salt Lake Cityt pedig egy szárnyvonal kötötte össze a transzkontinentális vasúttal. A szárnyvonal idővel megnyúlt, elért Las Vegasig, majd Los Angelesig. Ma is megvan, de utasokat nem szállít. (Las Vegasban a személypályaudvar helyén ma pályaudvarnak látszó kaszinó üzemel.)

A technológiai haladás pár évtized múlva, 1904-ben lehetővé tette, hogy a vasútvonalat átvezessék a Nagy-Sós-tón. Az iszonyatos munkával, kézzel épített pályát elhagyták. A sinek békésen rozsdásodtak a semmiben 1942-ig. A kiváló minőségű fémet ekkor felszedték, beolvasztották és csatahajókat csináltak belőle.

A vasút hült helye azonban még megvan.

Ezt a hült helyet mentünk megnézni a tűző márciusi napon.

Az aranyszegecs felé

Az út megkerülte a Nagy-Sós-tó mocsarait és mászni kezdett. Itt láttuk az utolsó falut. A települést falunak mondjuk, bár az elhagyott vasúti csomópontra, néptelen ipartelepekre inkább a rommező kifejezés illett volna.

Pár ház azonban meglepően jó állapotban volt. Sőt, még egy kisvendéglő is nyitva volt az út mentén.

Elmaradt a falu és mentünk tovább az egyre nagyobb és nyitottabb semmiben. A semmit egy kanyar után egy hatalmas Walmart raktár törte meg. Szabályos mértani test volt a sziklasivatagban. Aztán ismét semmi.


View Larger Map

Amikor már semmilyen ember-készítette tárgyat sem láttunk, tudtuk, közeledünk. Több, mint száz éve nem járnak erre vonatok. Hetven éve felszedték a síneket. Negyven éve visszatettek két kilométer vágányt mutatóba.

Az aranyszegecs helyét mentünk megnézni, itt ért össze 1869-ben a transzkontinentális vasútvonal.

A rózsaszínbomba nyomában

1944-ben egy titkos utahi bázison egy bombázó gyakorolt. A hely titkosabb volt, mint az, ahol az atombombát ledobó személyzetet képezték.

A bombát a Harmadik Birodalom és Japán ellen akarták bevetni. A terv kiötlői preciziós csapást kívántak mérni a kísérleti fegyverrel a japán és német legfőbb vezetésre.

A fegyver a rózsaszínbomba volt. Egy gyakorlórepülés alkalmával a bomba prototipusát hordozó bombázó eltévedt egy homokviharban és a pilóták végső kétségbeesésükben megszabadultak szörnyű terhüktől.

A rózsaszínbomba telibetalálta Mrs Backers édességboltját. A vezérkar halálrarémült tábornokai szemrevételezték a helyszínt és az embertelen kísérlet befejezése mellett döntöttek. Ha kitartóbbak és a bomba célbaér, hamarabb véget érhetett volna a háború.

Legalábbis így írtuk át a történelmet Mrs Backers cukrászdája láttán.



A hely tényleg olyan, mint ahol felrobbantottak egy rózsaszín bombát. Vagy egy barokk rózsaszínbombát. Ha valaha is meglátogat minket egy hercegnő, ide fogjuk elvinni.

Mrs Backers családja kétszáz éve foglalkozik süteményekkel és közel hetven éve üzemelteti a cukrászdát a South Temple-n.



Minden habos. Minden fodros. Minden rózsaszín. Talán még a csokitorták csokoládékémje is.

Pár modern kritikus Mrs Backers szemére veti, hogy süteményei édesek. Való igaz, többször úgy látszik, hogy a torták léte egy ürügy, hogy valamire rá lehessen tenni a tejszínhabot és a cukormázat, ennek ellenére Mrs Backers süteményei jók. Nagyon jók.



Én majd többször visszamegyek és igyekszem nem nézni a dekorációra.