Bátorságpróba

Ki meri ezeket megenni?

Én ehhez gyáva vagyok. 

De világképem e látvány hatására megváltozott:

Mostan színes tortákról álmodom…

Légterelő

Az Ezüst-szigeteken eltöltött éjszakán nagyon zavaró volt az ablakon beeső eső, illetve az, hogy az ablakot fel-le kellett huzogatni, hogy ne essen be az eső. Vagy jöjjön be a levegő. Vagy ne jöjjön be a levegő.

A problémának van egy egyszerű megoldása: fel kellett szerelni egy légterelőt. Ami viszonylag egyszerű volt. 

Alaposan letisztítani a megfelelő felületeket, bekenni ragasztóval és rátenni a ragasztós légterelőt. Majd a leírást követve a műanyagot rásimítani az autóra, hogy az esetleges rések eltünjenek.

Simítottam is és csodálkozva néztem, honnan került vörös folyadék a légterelőre. Amikor aztán a ragasztó belefolyt a sebbe, akkor már tudtam, mi történt.

Hirtelen nem is tudtam, hogy szívjam-e ki a sebet és így szipuzzak egy kis ragasztót vagy csak átkozódjak és sziszegjek.

De a légterelők határozottan jól néztek ki és remélhetőleg működnek is.

Másnap az uszodában megfejtettem egy művészettörténeti rejtélyt.

Hogy miért tartja Jézus ujjait olyan pozicióban, amit egy halandó képtelen lemásolni.

Szóval azért, mert próbálják ujjaikat összenyomni, hogy a seb ne nyíljon szét a vízben úszás közben.

Jézusnak ez nem sikerült és inkább gyalog ment.

Két szikla

- De érdekes az a két szikla! - állapítottuk meg szinte egyszerre.

- Nézzük meg!

Leparkoltunk és gyorsan elindultunk felfele.

Ideális kirándulóidő volt és ekkor még úgy terveztük, körbeautózzuk az Ezüst-szigeteket.

El akartunk jutni a Beach-re, a sóssivatag "hátsó" részére, amit már láttunk is az autóból.

Gyorsan felszaladtunk hát a sziklákhoz.

Megérte.

Már a kilátás miatt is érdemes volt ide feljönni.

Azért is, mert észrevettünk egy újabb, gyorsan közelgő vihart.

A másik irányban tiszta volt az ég, de mi óvatos duhajok vagyunk.

Ennyire a világ végén nem akarunk egy tavaszi vihart átvészelni, úgyhogy ismét visszafordultunk.

Majd legközelebb...

Megvárnak ezek a hegyek.

Ezüst-szigetek I

Az Ezüst-szigetek nem szigetek és meglepő módon nem ezüstből vannak és még csak nem is néznek ki ezüstösen.

Ha ezüst nincs is, de vadvirágok most tavasszal vannak.

Ráadásul frissek: egész éjjel rázta az autót a vihar és ha leengedtem az ablakot, beesett az eső, ha felhúztam, meleg volt.

De az eső legalább meglocsolta a virágokat.

A Silver Islands csúcsai a sóssivatag közepén merednek az ég fele.

Most csak két rövid felfedezőutat tettünk itt, de a "szigetek" körbeautózása is tervbe van véve.

Nekem akkor tetszettek meg igazán, amikor az állomások között ingáztunk.

Először csak elindultunk fel vaktában a hegyek fele, a szigetek egyik legmagasabb csúcsa, a Volcano peak fele..

Odáig nem mentünk fel, csak az első gerincig, ahonnan gyönyörűen látszott a sivatag.

Meg az egyre bizarrabb szilkaalakzatok.

Itt el lehetett kóborolni egy keveset, nézni a barlangokat, üregeket és néha felszedni egy-egy érdekesebb követ.

A hegyekből csak az éhség kergetett vissza az autóhoz.

Ekkor másféle, de szintén izgalmas kilátásban gyönyörködtünk.

Oasis

- Ezt nézzük meg visszafele! - néztünk ki az autó ablakán az autópálya mellett elsuhanó elhagyott benzinkútra.

Aztán Metropolis és Wells után megálltunk.

Ez volt az igati, tökéletes "szellemváros".

Nem azért, mert olyan jók lettek volna az épületek vagy a helyszín, hanem azért, mert Oasis-nak a térképen és egy kósza blogbejegyzésen túl semmi nyomát nem találtuk.

Ez volt az igati, tökéletes "szellemváros".

Nem azért, mert olyan jók lettek volna az épületek vagy a helyszín, hanem azért, mert Oasis-nak a térképen és egy kósza blogbejegyzésen túl semmi nyomát nem találtuk. Pedig ez volt az egyetlen valami a térképen Wells és két Wendover között.

A Wells Conservation Camp-nál vígasztaltuk volna magunkat, de ez egy félreértésnek bizonyult. Azt hittem, a Conservation Camp, az egy Roosevelt korabeli Civilian Conservation Corps nevű tábor maradványa. 

A CCC-ben a világgazdasági válság idején közmunkások dolgoztak és kerestek pénzt családjuknak.

Ez azonban másféle camp volt. Azaz nem is camp, mert a camp az nem állandó dolog. Ez egy apróbörtön volt, ahol az apróbb bűnökért elítéltek tűzoltással és közmunkával mulatták idejüket.

Szóval ott nem fotóztunk, hanem mentünk vissza a sóssivatagba.

Elmagyarosodás

- Gyulai kolbasz - olvastam és nagyon nyeltem. 

- Kolozsvari - kerekedett el a szemem és kezdtem fuldokolnk nyálamban. 

- Karaj - hörögtem nemzeti büszkeséggel és termelődő gyomorsavval telten. 

Az orosz bolt, ami igazából örmény, teljesen elmagyarosodott. 

Kicsit szezonon kívül, de a szaloncukor is megjelent. 

Meghódítottuk Amerikát. 

Metropolis temetője

- Puppey, ez az első metropolis, ahova eljutottál!

Puppey megilletődve nézett körül.

Metropolisba meglepően könnyen jutottunk el.

Az út jó volt és eltévedni se sikerült.

A városszéli temetőt is könnyen megtaláltuk.

Puppey meglepődött némely sír láttán:

- A nagyvárosokban így közlekednek a kísértetek?

- Ugyan, csak rágcsálók - legyintettem.

Abba nem akartam belegondolni, hogy mit is rágcsálnak.

Itt a város lakó és az ő leszármazottaik nyugszanak (ha a rágcsálók hagyják őket).

Főleg azok, akiknek sikerült átváltani a növénytermesztésről a legeltető állattartásra.

Az is lehet, hogy a csizmáshalott - Pioche temetőjében tanultak alapján - erőszakos halállal halt (csizmában) és ezért van lábbelije a sírján.

Az, hogy valakinek a kalapja volt a sírja mellé téve, azt nem tudtam mit jelent.

Talán nem fért bele a kalap a koporsóba.

Vagy elfelejtették betenni.

Skizofréniás centrifuga

"Elköltöztem! Az öltözőkben megtalálsz" - olvastam. Szóval a centrifuga beköltözött az öltözőkbe. A nőibe és a férfibe.

Mindkettőbe.

Szóval ez egy tudathasadásos centrifuga.

Metropolis

Metropolis alapítója mert nagyon álmodni. A massachussetts-i és utahi befektetőka huszadik század eleján úgy gondolták, hogy a Great Basin északi részén, közel a transzkontinentális vasúthoz egy mezőgazdasági város csak siker lehet.

Az üzletemberek majdnem mindenre gondoltak: hétezer embert álmodtak új városukba és ehhez mérten hatalmas iskolát (lásd felső két fotó) és szállodát építettek (lenti két fotó). Idevezették a vasutat és a San Franciscói földrengés romjaiból vásárolt diszkonttéglából gátat emltek a Humbolt-folyóra.

A városi telkeket és a környező mezőkön földet árultak.

Jöttek is a bevándolról, hogy kemény munkából új otthont teremtsenek maguknak.

Első évben a prérifarkasok elkezdték megenni a farmerek csirkéit és ezért a városlakók hajtóvadászatot indítottak a ragadozókra és kiírtották őket.

Ettől elszaporodtak a nyulak (mint a nyulak) és megették a termést.

Mielőtt kiírthatták volna a nyulakat is, beütött a krach.

Kiderült, mit felejtettek el a befektetők: megszerezni a vízjogokat.

A folyó alsó részén levő települések felháborodtak és pereltek, mert Metropolisban elzárták a csapot.

Metropolis veszített.

Többé nem használhatták víztározójukat.

A telepesek megpróbálkoztak szárazműveléssel, ami  két-három esős évben működött ia, de a sáskák megették a termést.

Aztán elfogyott a víz.

És elfogytak a lakók.

Bezárt a vasút.

Bezárt a posta.

Az emberek elmentek, meghaltak.

Páran maradtak, akik állattenyésztésbe kezdtek, ők és leszármazottaik ma is itt élnek Metropolis közelében és ma is ide temetkeznek.

Ha meg nem haltak.