Kétharmados törvény

Parliament
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egy réges régi, ántivilágbeli történet (vagy kabarémonológ) szerint Magyarországon az egészségügyi ellátás széleskörű, ingyenes és magasszínvonalú. A három elvileg létező elemből azonban kettőnél több nem fordul elő együtt.

Itthon vagyunk Magyarországon és rájöttünk, ez a kétharmados törvény a hazai élet majdnem minden területére igaz.

A megfelelő hivatalos emberek csak nagy vonalakban találták el, milyen papírokra van szüksége Yodának. Nekünk megvolt minden papírunk, de senki se kérte őket. Egy szakrendelő falán találtunk egy táblát, miszerint a háziorvos által SŰRGŐSSÉGGEL küldött betegek nem kerülnek sűrgősen sorra, kérjenek sorszámot a betegirányítóban és azzal a sorszámmal már kaphatnak újabb sorszámot az osztályon és majd valamikor sorrakerülnek.

Aztán eljött a pillanat, amikor közlekedni kellett Budapesten a vasfüggöny lebontásának huszadik évfordulóján. A Fővinform már tavaly is igazolta a kétharmados törvény meglétét. Idén azonban konkrét bizonyítékkal szolgált a törvény létezésére.

Honlapján az szerepelt, hogy az Andrássy utat lezárják a Bajza utca és az Oktogon között szombaton kora reggel. Valóban, az Andrássy utat lezárták szombaton kora reggel, de nem az Oktogon és a Bajza utca, hanem az Oktogon és a Hősök tere között.

Nem.
Nem a Fővinform a hibás.
Ők hozott anyagból dolgoznak.

De szerintem egész Magyarországra igaz, hogy minden hivatalos információnak van egy valóságmagva. Ami igaz. És van mellette egy nagy adag téves információ is.

Abszurdisztán by ribizlifozelek
See bumper sticker designs from zazzle.com

Yoda repül

Can I fly to Europe?
Originally uploaded by ribizlifozelek

Korán érkeztünk a reptérre. Szerencsére Péterék kivittek minket, így könnyebben kijutottunk. Nem kellett taxival vesződni.

Olcsóbb az üzemanyag. A gépel túl vannak tömve. Talán pont ezért, már csak fejenként egy bőröndöt lehet interkontinentális járaton vinni az USÁ-ból ki. Az a bőrönd 51 fontos lehet. A mienk 50 fontos volt. Hiába, pakolni tudni kell.

Yoda aggódva pislogott. Nyárra elbúcsúzott Salt Lake Citytől, le is pisilte a repteret, csak úgy jelzésként.
A bőröndöket feladtuk, Yoda jegyét kifizettük. A papírokat senki sem kérte. Yodára a hölgy rámosolygott, a rengeteg kence és krém és szolárium alatt lapuló lárvaarca ettől meglepően emberi lett. Még nem láttam mosolygó lárvát.

Yoda a felszállást nem szereti. Felszálláskor üvöltenek a hajtóművek, változik a légnyomás, pattog a füle. Amúgy is egy szék alá van beszorítva a doboza. A feszültséget csak a hordozóban materializálódó falatkák enyhítik. Egy ilyen alkalommal kapott a falatka után és, ha már ott volt, egyetlen precíz harapással szétroppantotta hordozójának cippzárját. A cippzár szétesett, a Mester meg elégedetten emelkedett ki főnixként a dobozból. Megpróbáltuk visszagyömöszölni, de a fej mindig felbukkant és jött kifele.



Mire siklerült visszatenni, már a végtelen síkság felett jártunk. A hátralevő négy és fél órában felváltva, előrahajolva, embriópózban szorítottuk össze a doboz fedelét, nehogy Yoda átvegye az irányítást a gép felett.

A kapitány szerint egy órával korábban érünk a JFK-ra. A kapitánynak igaza volt. Csak azt nem látta előre, hogy ezt az órát a reptéren szabad csápra várakozva töltjük.



Reméltük, lesz időnk venni egy kutyahordozót. Elvégre New Yorkban minden van.
New Yorkban valóban minden van - a JFK-n azonban nem volt kutyahordozó. Wgy megfelelőnek tűnő műanyagszatyorszerű táskát találtunk 120 pénzért.

120?

Elkezdtem szerelni. Természetesen szúróeszköz az egész reptéren nem volt. Viszont tollammal tökéletesen lehetett perforálni a vastag anyagot, egy cipőfűzővel meg le lehetett zárni. Nagyon profi volt - és tartós.

Yoda ettől kezdve megnyugodott, sétált, mi pedig visszavittük a kistáskát, amit a bolt eladói és tulajdonosa sajnálkozva visszavett.

A Mester pestig pihent.

Ekkor már 20 órája nem pisilt, az utolsó cseppecskéket a utahi reptér beonjára hullatta. Csakúgy, mint tavaly egyikünk kisétálta a kutyadobozzal és a rengeteg papírral.

Magyarországon jelentem semmi sem változott. Továbbra is gond nélkül be lehet hozni kutyát bárhonnan. Senki sem kérdezett semmit. Yoda meg boldogan eresztett kis folyamokat Ferihegy füvére.

Amerikai hatósági állatorvos

Cute dog
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az állatorvos akkurátusan töltögette ki a papírt. Lassan, precízen rajzolta a betűket, majd - mivel a magyar papír megkövetelte, hogy az aláírás KÉK tollal kerüljön rá -, feltúrta fiókjait míg végre talált egy megfelelő eszközt.

Alákanyarította nevét és megvizsgálta a Mestert. Utána mehettünk is.

Következő célpontunk a hatósági állatorvos volt. Még az utazás előtt kértünk tőle időpontot.
A titkárnő előre elmondta, hogy mi kell ahhoz, hogy Yoda Magyarországra jöhessen. Pont azt mondta, amit mi is kigondoltunk.

A megbeszélt időpontban a külvárosi iroda előtt álltunk. Az egész épületet különféle szövetségi szervezetek foglalták el. A harmadik emelet csak mezőgazdasági és állategészségügyi dolgokkal foglalkozott - ezért is díszithették állatos plakátok a falakat.

Az irodában a titkárnő megcsodálta Yodát és megnyugtatta, hogy most csak a bankszámlánkat fogja kínozni, őt nem.
A hölgy joviálisan mosolygott, átnézte a papírokat, pötyögött a számítógépen, ami pillanatok alatt kiírta, mire van szükségünk. (A Magyar Állatorvosi Kamarának van egy hasonló oldala, ahol mindezeket leírják, de hozzáteszik, sok információt hallomásból szereztek be. Ez meglátszik az oldalon, az ott megadott információk némelyike kicsit téves.)

A hölgy elkezdte papírjaink intézését, amikor csöngött a telefonja.

- Egy jávorantilopot?



- Délafrikába?

- Kitömve?

A hölgy gépelni kezdett és a következő pillanatban folyamatosan mondta, milyen papírok kellenek egy kitömött jávorantilop Dél-Afrikai Köztársaságba történő szállításához, a levágás pillanatátót a behajózásig.

Ezek után a titkárnő rátette a domború pecséteket az összes papírra, majd aláirattatta őket a hatósági állatorvossal. Kifizettük a 34 dollárt és már repülhettünk is.

Yoda repülős papírjai

Yoda
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yodának sokféle papír kell ahhoz, hogy eljöhessen repülővel Magyarországra. Tavaly akkurátusan leírtam a blogba, mi mindent kellett beszerezni.

Most elmesélem mindezt mégegyszer, hátha valaki megint szeretne kutyát repülővel az Amerikai Egyesült Államokból Magyarországra vinni. (Kedves olvasó, amit leírok, az kétezerkilences állapot. A dolgok, szabályok, bürokraták, a világ változik! Az egyes országok szabályozásáról most nem írok, erről a tavalyi bejegyzésben volt szó, de tudom,azok a szabályok is változnak.)

Az EU nehezen böngészhető oldalai között lapul egy, ami az Unión kivüli országokból behozott állatok helyzetét szabályozza. Alaposan el kell olvasni, nem könnyű olvasmány. (Mondom ezt pár latin nyelvű kódex elolvasása és lefordítása után.)

Ezen az oldalon az EU rengeteg hivatalos nyelvén fellelhető a belépéskor felmutatandó dokumentum kétnyelvű változata. Mi az Állategészségügyi Bizonyítvány magyar-angol változatát töltöttük le. Ezt a papírt ki kell töltetni az állatorvossal, aki igazolja, hogy a kutya be van oltva veszettség ellen, van benne EU-szabvány mikrochip - ami szintén kell.

Az EU-s oldal azt írja, érvényes veszettség elleni oltás kell. Ez megtévesztő, ugyanis a legtöbb amerikai államban a veszettség elleni oltás három évre érvényes. Az EU-ban évente kell szúrni a kutyákat.
Az oltás tehát nem lehet egy évnél régebbi és nem lehet egy hónapnál korábbi. Az erről szóló igazolást pedig az indulás napja előtt maximum tíz nappal lehetett kiállítani és amerikai hatósági állatorvossal hitelesíteni kell. Misztikus okokból emellé jár egy APHIS 7001 nevű sokpéldányos sajtpapír, amit szintén hitelesíteni kell. Az EU elvileg nem kéri, de az amerikaiak adják. Viszont visszafele megkönnyíti a bejutást az USÁ-ba. Elvégre ez az ő dokumetjük. Az APHIS 7001-et az állatorvos adja.

A légitársaságok kérhetnek egy Veterinary Certificate For Domestic & International Airline Travel című papírt. Mi Deltával jöttünk, a Delta csak akkor kér ilyet, ha a kutyát feladják csomagba. Kabinba, az utastérbe nem kell. Mi paranoiásak voltunk és biztos, ami biztos alapon beszereztük a cetlit. Ennek kitöltéséhez elég volt a mi állatorvosunk.

Ez így pofonegyszerű és talán ezért én sehol sem találtam meg így leírva. Mindezek az információk több weboldalon vannak szétszórva. A legtöbb magyar és uniós bürokratát nem az egyszerűségért és a világos fogalmazásért fizetik.
Mi felhivattunk több magyar állatorvost és hatósági állatorvost egyik sem tudta, mi kell vagy egész mást mondott. (Pl igazolás arról, hogy nincs beteg kutya a környéken, stb.) Persze arra semmilyen garancia nincs, hogy az Európai Unió tag Magyarországon valaki is betartja vagy akár csak ismeri az EU előírásait. Vagy hajlandó alkalmazni őket.

Egyetlenegy helyről kaptunk korrekt és - ismereteink szerint pontos - tájékoztatást, az amerikai, utahi hatósági állatorvostól.

San Juan River

San Juan River
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel láttuk, hogy a táborozók jó része vizialkalmatosságait ereszti bele a folyóba.

Ez a rámpa volt az egyik legkényelmesebb hely megkezdeni egy többnapos (hetes) vadvizi evezést a San Juanon. A folyó aztán egyre mélyebbre rágja magát a sziklávba és minden civilizációt elhagy. Átmegy a a liba nyakán, a navajo területeken, aztán a senki földje következett. Az a legteljesebb magány: ott még ennyi ember sincs, mint az országutakon.

Mi Yoda segítségével inkább megsütöttük faszénen kolbászkáinkat. Lassan véget ért az utazás. Ezt a finomságot a végére tartogattuk.



Innen egyenesen hazamentünk Salt Lake Citybe. Hat óra autózás és visszatérünk a civilizációba.
Yoda csodálkozott is este, hogy miért nem állítunk sátrat, de aztán boldogan belefeküdt a padlón felhalmozott szennyeshalomba: az is jó puha és illatos volt.

Holdfény a San Juan folyó felett

Moon over San Juan River Originally uploaded by ribizlifozelek

Monticello mellett szerettünk volna táborozni. Csúnyán elszámoltuk magunkat. A Semmi átszelése tovább tartott, mint hittük. A navajo területeken az utak is rosszabbak voltak, néha csak hatvannal mehettünk. Monticello és Utah reménytelenül távolinak tűnt. Néha jött egy porvihar. Egy-egy rázós útszakasz. Tanya. Egy út szélén búslakodó tehén már látványosságszámba ment. Monticello akár a Holdon is lehetett volna. Mi is. Utahban kicsit jobb lett az út, de a porviharok nem csillapodtak. Esteledett. Nem tetszett az éjszakai sátorverés gondolata. A San Juan folyó után mintha egy kempingjelet láttunk volna a szürkületben. Utóbb megtudtuk, a helyet Sand Islandnak hívták. Visszafordultunk. Az elmúlt fél órában egy autót láttunk csak. Minden elhagyott volt. A keskeny, aszfaltos út meredek kanyarokkal ereszkedett le a mély folyóvölgybe. Reméltük, kevésbé lesz kopár és mély, mint a Goosenecknél. Senkit sem láttunk. Összenéztünk. Lehet, senki sincs a folyóparton? Egyedül leszünk itt a világvégén? A Marson? Az út elágazott, három választásunk volt: A-kemping, a folyó és a B-kemping. Az A-kempinget választottuk. Tele volt. Emberek ültek a tábortüzek körül, sülő hús illata kúszott be az autóba, Mindenütt csónakok hevertek. A-t már mondtunk, mondtunk B-t. Sok és jó hely volt. Az egyikben megállapodtunk. A bejáratnál levő dobozba bedobtuk a borítékot a pénzzel, tábort vertünk. Yodával megtettük esti őrjáratunkat, lefotóztuk az ezüsthidat a folyón és már aludtunk is. Reggel aztán megláttuk, pontosan hol is vagyunk. A San Juan folyó nappal kevésbé volt titokzatos. Nádasokat, szigeteket láttunk és pár meredek sziklafalat, amint mély völgybe szorították be a vizet. Elhatároztuk, körülézünk.

A semmin túl a kanyon szélén

Canyon de Chelly National Monument
Originally uploaded by ribizlifozelek

A 66-os burger elegendő bátorsággal és kalóriával töltött el minket ahhoz, hogy nekivágjunk az indián rezervátumnak.

A rezervátumban szerintem a semmit, a reménytelenséget és a port őrzik. Mérföldek tucatjain át nem volt semmi, csak síkság, házikók és az út. Amikor végre lett valami, az is egy porvihar volt.

Száz valahány kilométer után a semmit egy kisváros szakította meg. A kisvárosban reménytelen emberek laktak, fújt a szél és nem láttunk a portól.

Talán nehezebb egy ilyen rezervátumból kitörni, mint egy gettóból. Persze lehet, csak egy pow wow kell hozzá.

Az arizonai kormány munkát ígért a navajóknak. A kormány állta a szavát, fiatalkorú korrekciós intézetet, felnőtt börtönt és nevelőintézetett telepített Chinlébe. Minket itt csak a kanyon érdekelt.

Késő volt, porvihar dühöngött, elegünk volt - úgy döntöttünk, csak megnézzük egy részét és ha tetszik, majd még visszajövünk.



Mivel a kanyon és környéke törzsi területeken vannak,, a kanyonban csak helyi -navajo- idegenvezetővel lehet menni. Kutyát még helyi navajo idegenvezető társaságában is tilos bevinni. Ezért nem béreltünk helyi idegenvezetőt (navajót), hanem csak végigautóztunk a kanyon peremén és egy két kilátóból lenéztünk.



Ez csak akkor kerül pénzbe, ha a tájékozatlan turista magára hagyja egy néptelen helyen a telipakolt autóját. Olyankor valahogy eltűnhetnek a járműből a cuccok. Mivel mi tájékozottak voltunk, néptelen helyeken - gyakorlatilag mindenütt -, csak a kilátókig mentünk.

A kilátóknál figyelmeztető táblák jelölték, hány méter függőleges sziklafal választ el bennünket a fenéktől.
A sok lábat nem is mertem méterbe átszámolni. A mélyben levő lovak felismeréséhez azonban a tizennyolcszoros optikai zoom éppen csak elegendő volt.



A hely nagyon tetszett, de sötétedett, lenn, a völgyben tovább tombolt a porvihar és kezdtünk fáradni. A kanyont eltettük későbbre és megpróbáltunk kijutni a törzsi területekről.
Egy tájékoztató tábláról megtudtuk, ezen az úton hétvégente nem takarítják a havat és nem járőröznek a rendőrök. A hótakarítás nem volt aktuális, de a rendőrkérdés szöget ütött a fejünkbe.

Ez jó vagy rossz?

66-os burger

Painted Desert
Originally uploaded by ribizlifozelek

Már megtanultuk, hogy nemcsak akkor kell ennünk, amikor éhesek vagyunk, hanem amikor van hol. Sok mérföld volt előttünk, ami mind a semmibe vezetett. A főzésnek két alternatívája volt: az éhenhalás és a nemzeti park vendéglője.

Egyre jobban fújt a szél és valószínűnek tünt, hogy ez egész nap így is marad: elfújja a lángot, megsózza homokkal az ételt és lelapítja Yoda fülét.



Az éhenhalás és a főzés helyett a vendéglőt választottuk.

A vendéglőbe a múzeumi bolton át lehetett bejutni. Itt tonnaszám lehetett kővévált fát és navajo kézműves terméket venni. A múzeum udvarán valódi indián kiállítás álcája mögött további kézműves termékeket lehetett vásárolni.

Leülni Yodával nem tudtunk, inkább elvittük a finomságokat magunkkal. A Garden burger csalódás volt. Azért volt Garden, mert vegetáriánus volt. A burger az szójából készült és pár zöldség borította. Nem sok, mert sivatagban voltunk.



A 66-os burger azonban remek választásnak bizonyult: volt benne egy csomó grillezett hús, sajt, füstöltsajt és több vegetáriánus burgerre való zöldség. Ha az egészet a két hús között kettévágtuk volna, kijött volna belőle két ebéd.

A burgerekhez pár raklapnyi sültkrumpli és mindenféle szósz is járt. Desszertnek navajo frybread-et kértünk. Ez egy navajo specialitás, a világon senki más nem eszik ilyet, csak a navajók és a magyarok. A frybread megtévesztésig olyan volt, mint egy fánkkal kevert lángos.

Mindent gyönyörűen becsomagoltak kis kartondobozokba, mi pedig nekiláttunk. Lendületünk a navajo kenyérig tartott. Ezt elcsomagoltuk és ismét nekivágtunk a pusztának.

Fogadó a 66-os út mellett

Painted Desert Inn
Originally uploaded by ribizlifozelek

A 66-os útat elnyelte az autópálya, nagy része ne m is létezik. Mellékútként vagy városokban néha felbukkan, de sok helyen elhagyatott és porlik szét.

Az egykori legendás főutat ősi autóroncsok szegélyezik. Egy ilyen matuzsálem mellett álltunk meg. Ennek az autónak szerencséje volt, megtalálták, egy talapzatra emelték ls kinevezték emlékműnek.



Rengeteg hasonló roncsot láttnk mindenfele. Nem tudni ki volt gazdájuk, eljutott-e vágyott céljához vagy ottragadt valahol a pusztaságban.

Sikeres lett-e vagy kudarcot vallot? Senki se tudja. Autóik ott bomlanak szét a 66-os út mentén. Alkatrészeiket évtizedekkel ezelőtt elhordták. A belsejük jó része fából készült, a száraz arizónai klíma azonban megóvta őket a további enyészettől. Volt olyan, amiben a kormány gumi fogantyúi, a pedálok és a váltókar is megmaradt.



A króm alkatrészek azonban ma is büszkén csillognak és emlékeznek a régi dicsőségre.

Lehet, érdemes lenne egy hosszú utazást szentelni ezeknek a rejtőző relikviáknak.



Pár mérföldre az elhagyott autótól egy másik relikviát láttunk. Erre az épületre készültünk is - mégis nagyon meglepett. Ránézésre több száz évesnek mondtuk volna, pedig nyolcvan sincs.



A Painted Desert Inn a harmincas években épült, amikor nemzeti parkká nyilvánították a megkövült erdőt. A nemzeti park építtette a fogadót a 66-os út közelébe, hogy a park úri látogatói egy elegáns és a helyhez illő szállodában tölthessék az éjszakát.



A park a hetvenes évekre kinőtte a fogadót, az épületet el akarták dózerolni. A nemzeti park látogatói fogtak össze, hogy megmentsék a bezárt fogadót az enyészettől. Ekkoriban a parkot egy hiperkritius vezetőség irányította, nem szívesen állííttattak helyre összedőlő romokat és nem érezték idevalónak az egykori fogadót sem.



A népharag előtt meghajoltak, nem rombolták le a fogadót - hagyták, hogy a természet tegye a dolgát.
A épület viszont csak nem volt hajladó összedőlni, így nyitottak benne egy könyvesboltot.

Fogadónak kicsi volt a ház, de könyvesboltnak nagy. Beletettek egy kiállítást is, de a nagy része most is üres. De legalább megvan és szép.

Gerendák és romok

Log
Originally uploaded by ribizlifozelek

A talaj hol szikes volt, hol füves, hol meg klasszikus sivatagi. Fújt a szél, mindenütt ezt a finom zúgást hallottuk.

Miután több erdőnyi kőfát láttunk, már nem álltunk meg minden egyes gyufaszálért.



Idővel elmaradt a sivatag és jött a préri. Végtelen füves síkságon jártunk, de a síkot mély völgyek szabdalták. Közvetlen közelről is nehéz volt meglátni őket.
Az egyik ilyen völgy peremén valamikor kicsi falu húzódott meg. Pár tucat anasazi élt a házakban, karcolta a sziklát és gondozta a termést.



A pici szobácskákból álló épület egy négyzet alakú udvart zárt körbe. A helyiségekbe a tetőn át lehetett bejutni. A dolgok jelenlegi állása szerint ez volt az anasazik egyik legtovább lakott települése, több évtizeddel a többi falujuk után hagyták el. Mire a spanyolok ideértek, ezek a házak is üresen álltak.

Lehet, lakóik egyszerűen beolvadtak az újonan érkezett indiánok közé. Pár tucat ember egy-két nemzedék alatt eltűnhet.

A ház jó részét még ki sem ásták.
A sziklarajzok másnak látszottak, mint a többiek. Ezekben európai eszemmel, ötszáz év távlatából iróniát láttam. Játékosságot.



Természetesen a kulturális szakadékkal megtámogatott ötszáz év bőven elég e rajzok félreértelmezéséhez. Mindazonáltal én ezt éreztem a béka (vagy emberke) evő gólya (vagy egyéb szárnyas) láttán.

(Szlogen: a gólya nemcsak hozza, hanem meg is eszi.)

Kővévált erdő

Petrified
Originally uploaded by ribizlifozelek

A helyes kifejezés megkövült erdő lenne, de a kővé vált sokkal szebben hangzik és mivel nem szakmabeli vagyok, ennyi költői elirást megengedhetek magamnak.

Három éve már majdnem eljutottunk ide, de aztán ezt az egynapos kitérőt kihagytuk utitervünkből, inkább több napot voltunk Mesa Verdében. A reggel azonban, az előző esti bőséges lakoma ellenére már a kővévált erdő közelében talált minket.



Az erdőt nem egy gonosz varázsló, hanem egy vulkánkitőrés változtatta kővé. Sok-sok véletlen kellett sok-sok millió évvel ezelőtt ahhoz, hogy a fákból ne hamu, hanem a valódihoz sokszor megtévesztésig hasonló fa legyen.

A megkövült fa óriási üzlet. A nemzeti park körül rengeteg erre szakosodott boltban árulnak megkövült fadarabokat, illetve rönköket. Ha valakinek az őse egykor jó helyre telepedett le és a birtok tele van ilyen rönkökkel, akkor bármilyen favágónál jobb üzletet csinál.

Gyűjtögetők a nemzeti parkba is járnak,de itt mindenütt szigorúan lesik a látogatókat, nehogy valaki elvigyen akár egy megkövült forgácsot is. Belépéskor nyilatkozni kell, van-e nálunk ilyen kövület. A parkolókban, ösvények mentén kicsi, napelemes telefonokon lehet bejelenteni a gyüjtögető életmódot folytatókat. A szokásos térképhez előre kitöltött formanyomtatványt is adnak, hogy könnyebb legyen bejelenteni a tolvajokat. Természetesen fel vannak sorolva a büntetési tételek is, csak úgy miheztartás végett.



Más nemzeti parkban ilyen készültséget nem nagyon láttunk, de ez érthető is, egy grizzlit sokkal nehezebb zsebrevágni és elvinni szuvenirnek.



Iszonyú szél volt. Ahogy sétáltunk, már-már azt vártuk, mikor kapja fel szél valamelyik farönköt. Néha Yodát pár lépéssel arréb is tette egy fuvallat. Szőre lelapult, farka libegett. Nem szerette a helyzetet.

De legalább itt sétálhatott benn kutya. Ez volt az egyetlen nemzeti park, ahol az ösvények jó részén lehetett kutyával mozogni. Természetesen vittünk magunkkal zacsit, ami megtelve is szabadon lengett a szélben, amig be nem fejeztük jókora körsétánkat a rönkök között.

- Yoda, ezek a fák kétszáz millió évesek - mondtuk. A Mester meglepődött, majd némi tisztelettel emelte fel a lábát.

Rozsda az arizónai kék ég alatt

Road
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egy elhagyott farmnál álltunk meg, hogy Yoda pár cseppecskével járuljon hozzá a kidobott felszerelésnek száraz éghajlaton amúgy lassú oxidációjához.



A talajba apránként visszatérő kombájnt elnézve arra gondultunk, hogy a vidéki Amerika meglehetősen egyszerűen oldja meg a régi járművek megsemmisitését. Egyszerűen kiviszik őket a farm sarkába és hagyják, hogy a természet tegye a dolgát.



A nedves Minnesotában a folyamat gyorsabb, mint a száraz Arizonában, az eredmény viszont hasonló. A birtok határában régi gépszörnyek, vagy akár villamosok haldokolnak szomorúan.

A használható dolgokat általában még kiszerelik belőlük, aztán hagyják, hogy a holmik visszaolvadjanak a talajba.
A szétrohadó járgányok úgy hozzátartoznak a Vadnyugathoz, mint templomtornyok a közép-európai kisvárosokhoz. Nem dobják be őket vizmosásokba, közföldekre, az euthanáziát a birtok sarkában végzik.



Nem jó ez igy.
De azóta igy van ez, amióta a fehér ember betette kerekét a prérire.
igaz, itt az elenyésző autók mellett kővévált fákat is lehetett találni.

A filozófikus pisiszünet után el is indultunk a megkövült erdőbe.

BBQ vacsora

BBQ 1
Originally uploaded by ribizlifozelek

Holbrookban volt az egyetlen kemping, amit lefoglaltunk. Ez a kemping nem állami volt. A sátorhelyet Yoda miatt foglaltuk le, nem volt sok kutyás placcuk.

Supertentnek mondták a sátorhelyet, joggal. Volt saját kiskonyhánk, padunk, asztalunk, mosogatónk, villanyunk, grill, fák, bokrok. Meg wifi.



Rengeteget kellett vezetni idáig.
Amikor állt a sátor, megcsináltuk a Boulder Cityben beszerzett vacsorát.

A gyönyörű húshoz csak parázst kellett csinlálni és megszórni fűszerkeverékkel. Hogy minden gyorsan menjen, eleve valami vegyszerrel kezelt, gyorsan égő szenet (brikettet) hoztunk.
A grill pillanatok alatt bemelegedett, csak rá kellett tenni a hatalmas szeletet és néha forgatni, meg rátenni egy kis fuszerkeveréket.

Paradicsomot, paprikát meg hagymát is pakoltunk a protein mellé. Nagyon finom lett, mindent elfogyasztottunk, az utolsó falatig.

Hoover Gát

Hoover Dam
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Lake Mead partján autóztunk a Hoover Gát fele. Ez is sivatag volt, itt sem volt semmi, csak pár leágazás a tó fele és rengeteg útépítés.

Nem akartunk még egyszer bemenni Las Vegasba, így a Hoover Gáton át mentünk. Ez talán lassabb volt, de kényelmesebb.



Boulder Cityben megálltunk vásárolni - véletlenül pont ugyanott, ahol pár éve. Vettünk ebédet és vacsorára valót.

Boulder Cityt csak azért építették, hogy legyen hol elszállásolni a gáton dolgozó munkásokat. A városkát én picit olyannak éreztem, mint egy kapitalista mediterrán Dunaújvárost.

Előző utunk alkalmával láttuk az éberség jeleit: a legtöbb gáton áthaladó autót alaposan átvizsgálták. Hozzánk is benéztek, de a rengeteg csomag dacára csak intettek, menjünk tovább, a több hét kempingezés után kialakult káosz magáért beszélt az autóban. Most csak lassítani kellett, Yoda egy szemöldökráncolása minden gyanút eloszlatott.

Szeptember 11 után meggyorsították a gát felett átívelő híd építését. Három éve még csak pár betonpálcika nőtt ki a földből.



Mostanra az épülő híd két szára már majdnem összeért. Szürreális volt látni a két, egymás fele nyújtózó ívet.



Kutyát a gát belsejébe nem engednek be, így ezt a túrát most kihagytuk. Sokáig tartott volna megmagyarázni, hogy a Mester egy igazi lovag és nem fogja szétrágni a turbinákat.

A gáton óriási dugó volt. Lassan araszoltunk és legalább így megcsodáltuk az Art Deco díszítést.



Eredetileg egy puritán, teljesen dísztelen gátat építettek volna ide, de a költségvetésből később jutott pénz arra, hogy art deco külsővel ruházzák fel a betonmonstrumot.
Tovább tartott a gátat kitalálni, mint felépíteni. A tervezés és főleg a politikai egyeztetés majdnem tíz évet tartott, míg a Colorado folyó megzabolázása öt évet vett igénybe. A hatalmas generátorok áramtermelésükkel ötven év alatt behozták az építési költségeket és önellátóvá tették a létesítményt.



Nem látszott mekkora. Régen és most se tudtuk igazán felfogni a gát méretét. Egyszerre volt iszonyú nagy és - viszonítási pontok hiányában - kicsi.



A hídon mediterrán volt a hangulat. Mindenki felszabadultan mászkált az úttesten, fotózott, nézelődött. Csak lépésben lehetett haladni. Fura volt ebben a rendezett országban ez a nagy rendetlenség - tetszett is noha alaposan lelassított minket. Jó ótába telt, mire átjutottunk Arizonába.