2009. október 22., csütörtök

Netiquette 3


Yoda and the Macs
Originally uploaded by ribizlifozelek

Most történt meg sokadszor. Picit dühítő. Kicsit nevetséges. És azt mutatja, hogy egy csomó embernek szüksége lenne egy normális, alapfokú számítástechnikai képzésre. Meg józan észre.

Sokszor kapunk olyan hivatalos levelet, amit egy hivatalos-félhivatalos személy megírt Worldben és utána csolt tartalomként elküldött nekünk.

Sokszor ez a Worldben megírt dokumentum egy sablon, ahol csak a nevet cserélik ki. A Worldnek (és sok más szövegszerkesztőnek) van egy olyan szokása, hogy hiába változtatunk meg valamit, gyakran az eredeti szöveg - vagy annak töredékei - is megmaradhatnak a dokumentumban. (Egyszer megdöbbentem vettem észre, hogy miután kihúztam egy tízoldalas szöveg felét, a file nagyobb lett.)

Pici hozzáértéssel ezek a darabkák megtekinthetők.
Állásinterjúnál támpont lehet, ki volt az, akinek nem kellett ez az állás, vagy korábban kit hívtak be elbeszélgetni a világ másik feléről. Egy bizalmas fordításánál szépen kiszedték a prominens vevő nevét és az összeget. Csak hát ez benne maradt a dokumentumban a törlés dacára. (Azóta is ezen mosolygok.)

Szóval, tessék vigyázni azokkal a szövegszerkesztőkkel, adatokkal, körlevelekkel.

És legyen normális interent-számítástechnikai oktatás. Felnőtteknek is.

5 megjegyzés:

Parmezán írta...

Roppant kriptikus történet. Tulajdonképpen mi történt? Legalább annyit írj meg, melyik ország hivatalnokától kaptad az ominózus csatolmányt.

Ziebi írta...

:D

lenne egy tippem :D


amúgy nem kell ehhez nagy számtech tudás...csak néha kicsit igényesebbnek kéne lenni arra hogy mit adnak ki a kezükből, és pl átolvasni. többször.

Parmezán írta...

Hát nem világos. Három évvel ezelőtt nagy port vert fel, amikor az amerikai kormányzat nyilvánosságra hozott egy "top secret" dokumentumot pdf-ben (lejárt az ideje), melyben az előírásoknak megfelelően országok valamint tisztségviselők nevét kihúzták. A kihúzást egy hozzá nem értő végezte, aki a szöveget színét szimplán fehérre változtatta. Amikor kijelölted a részt, az ominózus szavakat ki lehetett másolni. (Eredetileg valaki feolvasatta a dokumentumot, és persze a fehéren írt szöveget is felolvasta a gép.)

Ziebi írta...

Parmezán: erről nem hallottam, jujjjjde kellemetlen :)

Névtelen írta...

A baj ott van mikor ezt a még okosabbak tudatosan kihasználják.Hülyének teteik magukat s ezzel minket hülyitenek.Ebben a gondolatmenetben találták fel a rakétaelháritórakétátelháritó rakétát s igy tovább, jajj fogjanak meg fogjanak meg..!