Missouri State Capitol
Originally uploaded by ribizlifozelek
Lassul az agyam.
Keresztül kasul beautóztuk az elmúlt napokban Missourit. Rengeteg néznivaló marad - szerencsére nem hallgattunk az utikonyvekre és a kedves vidéki városkák antikvitásboltjain kívül is találtunk elég látnivalót -, de kell valamit hagyni legközelebbre is.
A sok megtett mérföld ellenére nekem csak ma esett le, hogy viszonylag sok a francia helynév. Valahogy ezek az információk fennakadtak egy szűrőn az agyamban. Aztán ahogy ott álltunk Missouri parlamentje előtt Jefferson Cityben, megvilágosodtam.
Missouri is Louisiana volt. Meg Nebraska, Észak- és Dél-Dakota, Minnesota, Iowa, Kansas és Új-Mexikó egy része, sőt, még Louisana is. Hozzátéve Wyoming kis darabkáit és pár megyét Saskachewanból.
A San Ildefonsói szerződésben 1800-ban a Spanyol királyság visszaadta Franciaországnak Louisianát. Akarta, nem akarta, Napóleon kérte. Nem volt vita. Lehet, a spanyolok túlerőben voltak az Újvilágban, Napóleon azonban Európában túl közel volt.
Azon a kétmillió négyzetkilométeren úgyse volt senki pár szerencsevadászt, katonát, néhány kisvárosnyi telepest, hittérítőt, rabszolgát és indiánt leszámítva. Üres volt az egész.
Napóleon zseni volt. Látta, az egész messze van. Haitit sem sikerült a lázadó benszülöttektől és rabszolgáktól visszafoglalni, a francia expediciós erőt lemészárolta a sárgaláz. Volt neki elég baja Európában. Tudta, a briteknek kellene az a föld. Vagy az erőviszonyok változásával a spanyoloknak. Esetleg az amerikaiaknak.
Ez utóbbiak New Orleans kellett volna. E kikötőn át tudták a nyugati területek termékeit tengerre, azaz piacra dobni. Azzal, hogy ez a terület hol spanyol volt, hol francia, hol engedték a kereskedőket üzletelni, hol nem, az amerikaiak nagyon rosszul jártak. Jefferson elnök meg is akarta venni New Orleanst, vagy ha nem is a várost, akkor egy kikötőnek való helyet mellette. El is küldött két diplomatát tárgyalni Párizsba és megmondta nekik, van tíz millió dollárotok, osszátok be és vegyétek meg rajta azt a kikötőt.
Napóleon aztán alaposan meglepte a két diplomatát, akiknek idejük se volt előadni, mit is akarnak venni pontosan.
- Adjatok tizenöt millát és egész Louisiana a tiétek. Csináljatok vele amit akartok. Építsetek rá autópályát és ültessétek tele szójával.
Tizenötmillió 19. századi dollár nagyjából negyedmilliárd mai dollár.
Az évszázad üzlete - gondolta a naív diplomata.
A politikus viszont különös állatfajta, a vételnek komoly ellenzéke volt.
- Nincs ott semmi, csak bölények és indiánok - mondták egyesek.
- Ne haverkodjunk a franciákkal, békát esznek - mondták mások - Az angolok bezzeg vesét esznek. Ők jó emberek.
- Alkotmányellenes megvenni az ország kétszeresét - vélték sokan.
- A haza nem megvehető!
Aztán 1803-ban mégis megvették.
A szavazás szoros volt, a vásárlást támogatók 59-57 arányban győztek, aztán az amerikaiak leperkáltak hárommilliót aranyban, a többit államkötvényben adták volna.
- Amerikai államkötvényben? - kérdezte Napóleon - Az mire jó? Nekem lóvé kell, hogy lerohanjam Angliát, nem papír. Ki tudja, mi lesz ebből az Egyesült Államokból. Ész nélkül földet vesznek.
- Mi lenne, ha eladnánk az amerikai államkötvényeket egy jónevű brit cégnek, akik aztán utalnának a franciáknak és már lehet is szervezni az Anglia elleni inváziót? - kérdezte a két gyakorlatias, Párizsba delegált diplomata.
- Jó ötlet! - mondta Napóleon, miközben külügyminisztere Talleryand a fejét verte a falba.
Így is lett. Az angol bankok megvették az amerikai papírokat, elküldték a moneyt a franciáknak, akik elindultak, hogy ezt a pénzt puska-, muskéta és ágyugolyó formájában visszaküldjék nekik.
A világ sosem volt igazán normális.
2 megjegyzés:
Ribizlifőzelék, köszönöm a részletes és gyakorlatias ismertetőt! Valahogy sem az itthoni, sem a kinti történelemórán nem sikerült senkinek így prezentálnia a történetet... Javasolnám a törikönyvek ezen részét lecserélni erre a bejegyzésre! :)
Bee, koszonom szepen!
Megjegyzés küldése