Növényi vaj

- Növényi vaj - olvastam és hümmögtem.

- Nincs benne szója, glutén, laktóz, tartósítószer és -a rajz alapján tehén.

Tényleg jó, hogy a glutén-laktóz érzékenyeknek van ilyen termék, de nem hagy nyugodni a gondolat,h hogy az én időmben ezt úgy hívták, hogy margarin.

Megjegyzés: tudom, hogy a margarinban vannak adalékok, hogy kenhető legyen, ebben nincsenek. Ugyanakkor a vaj az tejből készül, tehát ha ennyire szőrszálhasogatók vagyunk, akkor ez nem vaj, mert hát nincs benne tehén. A legközelebbi asszociáció ami eszembe jut, az a kóser szalonna.

Apróvirágú szeder, azaz gyűszűszeder

- Bogyó, bogyó! - kiáltottam és fejest ugrottam a nagy zöld levelek közé (amit egy túrázó oldal emlegetett, mert hogy ha valaki túl sok bogyot eszik és a lábai után megindul a hasa, akkor a levelet is lehet hasznosítani végszükség esetében).

Azért mondtam bogyót a City Creek tetején a Kincsesdobozba menet, mert azt kiabálni, hogy "thimbleberry, thimbleberry" az nekem bonyolult, magyarul meg nem tudom a bogyó nevét.

Egyes helyeken azt olvastam, hogy ez a feketemálna, de hát ez nem fekete (bár málnaféle).  Persze a feketemálna is lehet piros, mert sok verziója van, de latinul a feketemálna az Rubus occidentalis, a thimbleberry viszont az Rubus parviflorus, azaz, mint -szerintem teljesen haszontalan, de kiterjedt kutatásaim során megtudtam a Magyar Nyelvőr 137. évf. 3. sz. július-szeptemberi számából, 359 o. ez az apróvirágú szeder. (Ha valaki "bogyónévpornóra" vágyik, ajánlom ezt a cikket.) Szóval a növény latin nevét fordították le magyarra, pedig a növény formájára utaló gyűszűbogyó vagy gyűszűmálna szerintem sokkal fantáziadúsabb lenne. Természetesen a bevett névadási szabályok szerint a szaknyelvi binóment szokták tükörfordítani, de azért én továbbra is gyűszűmálnának vagy gyűszűszedernek fogom hívni apróvirágú szeder helyett, mert abban sokkal több a fantázia és hát az is egy tükörfordítás (thimble - gyűszű helyi nyelven).

A lényeg, hogy a bogyó olyan mint a málna, csak sokkal kisebb a kohézió a szemek között és óvatlan érintésre az egész apró darabokra esik szét.

Az is lényeges különbség a málna és a gyűszűszeder között (ezt tanusítom, mindkettőből rengeteget legeltem), hogy a gyűszűszeder sokkal fanyarabb és csak édeskés ízű.

Ez a növény Észak-Amerika hűvösebb, nedves helyein terem háromezer méter magasságig. Itt, a City Creek szurdokában nagyon jól érzi magát és több helyen beborítja a hegyoldat és az ösvény két oldalát.

Itt tanultam meg egy másik fontos különbséget: ellentétben a mindenféle szederrel, ez nem szűrós és nincsenek rajta lódarázs karóbahúzására alkalmas méretű tüskék.

Mivel a gyűgyűszeder bogyója ennyire kényes, ilyesmit nem nagyon lehet boltban venni. Az a két-három deci bogyó, amit kísérletképpen leszedtem már masszaként érkezett haza és ment is joghurtba, fagyiba.

Egyes helyeken termesztik, de főleg levárt, dzsemet készítenek belőle, amit 25 dollár egy üveg, ha lehet kapni, de éppen az Amazonon sincs, pedig ott mindent lehet kapni. Mag van, lekvár nincs.

Ettől a gondolattól azonban vérszemet kaptam: milyen lehet a gyűszűszederlekvár?

Elhatároztam, majd felmegyek megint és szedek valamennyit és csinálok belőle lekvárt. 

Biztosan finom lesz.

Óvatosan szolgáljuk!

Ez a klasszikus kétértelmű mondat. 

“Figyeljünk rá, főleg amikor gyereket szervírozunk” vagy a másik verzióban “Figyejünk rá, főleg amikor gyerekeknek szolgáljuk fel”. 

És spanyolul is működik!

Evezés a Little Dell-en

A Nagy-Sós-tó melletti másik közeli hely evezni a Little Dell. Télen már láttuk és egy nyári nap eljöttünk ide megnézni, milyen lehet itt kajakozi.

Magányos. Ha a megfelelő időben jövünk, akkor nagyon magányos, ami persze nem baj: megtanultuk, délelőtt "sokan" vannak, négy-hat kajak is kinn van a vizen. Délfele a látogatók száma közelít a nullához és miénk az egész tó. Délután kettő tájt jön a tömeg, olyankor tíz-tizenkét "hajó" is szeli a habokat.

A látogatás maga ingyenes - de ha az alsó parkolókat akarjuk használni, fizetni kell öt dollárt egy napra. Általában akarjuk, mert a kajakot nagy macera lecipelni fentről.

Sokkal úriasabb leparkolni pár méterre a parttól, felfújni a hajót és már lehet is vízreszállni.

Motorizált jármű nem jöhet, csak olyan, amiben benne ül az evezős: úszni se lehetm - sajnos -. Innen van Salt Lake City ivóvizének nagy része, úgyhogy vigyáznak a vízminőségre, ebbe a tározóba csak a halak pisilhetnek bele.

Idén különösen jó itt evezni, mert a víztározó teljesen tele van és be lehet hajózni a végén levő elárasztott erdőbe a visszaduzzadt patak mentén.

Ez olyan,  mint egy természetfilm, amikor a felfedezők (vagy a stáb) behatol az Amazonas őserdejébe.

Szűk csatornában eveztünk felfele az egyre jobban összeboruló fák között. Amikor teljesen elfogyott a hely, hátramentetbe kapcsoltunk és kieveztünk a feltorlódott fáktól vissza a nyílt víz fele.

Itt egyszer ki is szálltunk - ennek az élménynek a hatására vettem egy horgonyt is legközelebbre.

Pont ahol kiszálltunk, ott húzódott a Mormon Trail, ahol Donner-ék és később a moromonok érkeztek a völgybe Mormon Flats felöl.

Evezés közben láttuk, hogy a víz kristálytiszta volt, háromméteres vízbe simán le lehetett látni.

Maga tározó középen úgy hatvan méter mély.

Viszonylag kicsi méretéhez képest egész nagy hullámok tudnak rajta lenni, főleg délutánonként, amikor tarajos hullámok között suhan a kajak. (Ekkor nem fotóztam, el voltam foglalva azzal, hogy evezzek.)

Jó volt megpihenni a fák árnyékában és enni egy szendvicset a vízhatlan zsákból, ahol a kocsikulcsot is tartjuk.

Most igazi magyaros szalámis zsömlét hoztunk.

Lelkesen ettünk a lágyan ringatózó kajakban és erőt gyűjtöttünk arra, hogy széllel szemben visszaevezzünk a kikötőbe.

Nyugodt volt, békés és, leszámítva a visszautat a kikötőbe, könnyű.

Ezért is szeretünk idejönni és jövünk is elég gyakran.

Csak a kajakot pakolná el a szmélyzet a végén, az egy nagy macera.

Csörgőkígyótanfolyam

 - Menjetek egyenesen a csörgőkígyó fele - na, a dolog itt megbicsaklott. Nem azért, mert én nem akartam egyenesen a csörgőkígyó fele menni, hanem mert Puppey nem akart.

Pedig ez a mérgeskígyó egy plexi dobozban volt és nem tudott volna kijönni. Puppeynak azonban sokkal több józan esze van, mint sok embernek és ő nem volt hajlandó a csörögekígyó fele menni. Még akkor se, ha én jártam jó példával elöl.

Pedig közel kellett menjen hozzá, hogy megtanulja az elektromos sokkoló nyakörvvel, hogy a mérgeskígyóhoz akkor se megyünk közel, ha jókedvű.

- Ez egy nagyon jó reakció! - monda a kígyóbűvölő néni, majd hozzátette: - Próbáljuk meg, hogy megszagoltatjuk vele a kígyóbőrt.

Elővett egy levedlett kígyóbőrt és Puppeyval odasétáltunk és az eb boldogan letüdőzte az illatot. Ekkor a kígyók anyja megnyomott egy gombot és bekapcsolta Puppey elektromos nyakörvét, Puppye meg hangos NYIFF-el igazolta a bölcsességet, miszerint tudás megszerzése szenvedéssel jár.

- Most már nem fogja ezt megszagolni és tudja, hogy ezt a szagot ki kell kerülnie! Most sétáljatok a fák fele!

Sétáltunk és a kigyók bűvölője bekapcsolta a bokorba rejtett hangszórót, ami farokcsörgést közvetített az éterbe.

Puppey felemelte fejét és figyelt a csörgésre és zutty, kapott egy újabb áramütést.

- Nyiff - mondta Puppey és igazolta, hogy ő majdhogynem vért izzadt a tanulás során.

- Most teszteljük Puppeyt a nem mérges kígyóval!

Ez egyszerű volt. A hölgy kivett egy barátságos kis kigyót egy dobozból, letette a földre, Puppey pedig elindult egy másik irányba.

- Ez is nagyon jó! Akkor pihenjetek és utána ellenőrizzük, megtanulta-e a leckét!

Kicsit sétáltunk, közben Puppey haverkodott egy túlméretes komondorral, aki vállamra tette a lábait, lehajolt és megnyalogatta a sapkámat.

- Nem szabad! - mondta a gazdája, mire a kommondor nyelve átkapcsolt ventillátorba - Gyakran jártok erre?

- Nem, csak csörgkőkígyókról tanulunk a kutyával! Valódi csörgőkígyon! - erre a komondorék elmentek máshova sétálni.

Ekkor hívott a csörögekígyók bűvölője, hogy mehetünk: az utasításokat követve egy újabb helyen elsétáltunk a csörgőkígyó doboza mellett. Azaz nagyívben kikerültük, mert Puppeynak, mint mondtam, sok esze van.

Aztán elmentünk egy csörgőkígyószagú bokor mellett, amit Puppey szintén nagyívben kikerült. Aztán a következő bokorból megszólalt hirtelen a csörgés, amire az eb akkorát ugrott, mintha nyolc lába lenne.

- Megtanulta! - örvendezett a kígyószelidítő, mi pedig elindultunk haza remélve, hogy Puppey majd nekünk is szól, ha jön a kilgyó és, hogy hamar kiheveri a tanulást az ismétlő tanfolyamig, ami úgy két év múlva lesz.

Viharban a Lost Creek-en

Lost Creek már nincs elveszve: a törvényhozás megtalálta. 

 Korábban fanatikus horgászok és kajakosok jártak ide: nem voltak sokan és az infrastrukturát a víztározó meg pár pottyantós WC jelentette. Tíz-húsz ember kijött ide, evezgettek, horgászgattak. Motorcsónakot lehetett használni , de csak lassan. 

Vizisíelni vagy jetskyzni (ezt vajon hogy írják?) tilos volt és tilos lesz. A benzingőzös kikapcsolódás hívei így elkerülik és el fogják kerülni ezt a helyet. 

 De a törvényhozás felfedezte és csinált belőle egy state parkot. Lesz majd civilizált kemping villannyal, vízzel, internettel (most a mohilok se működnek). 

Lesznek leaszfaltozott parkolók. Van ami jó lesz, van, ami nem. De a lényeg, hogy több ember tudja majd élvezni a vizet és a hegyeket. A nagy tervekből egyelőre csak egy valósult meg: a fizetőállomás a bejáratnál, ahol 10 dollárt kell fizetni a belépésért. Másért nincs miért fizetni. Nekünk éves bérletünk van az összes utahi state parkba, úgyhogy csak kitettük a kis kártyánkat és mentünk tovább. 

Akartunk egyet evezni, mielőtt civilizálódik a hely, mint a közeli Echo-víztározó, ahol a civilizálódás és a fejlesztés nem sikerült tökéletesen. 

Délután volt - a legjobb helyeket elfoglalták, mi a tó egyik öblének végén találtunk egy elhagyatott helyet. Itt leparkoltunk, felfújtuk a hajót és a kék ég alatt kilapátoltunk az öbölből.

A víztározó egyik nagy öblében voltunk, innen akartunk kinézni a tó fő vízfelületére, amit a fok mögött sejtettünk.

A fog mögött azonban csak újabb fokot találtunk, majd még újabbat.

Közben fekete felhők kezdtek beúszni fölénk és távoli mennydörgés hangját hozta a szél:

- Ne nézzük meg a következő fokot! - döntöttünk és elkezdtünk egyre gyorsabban visszafele evezni. Kellett nekünk a legtávolabbi ponton táborozni!

Csepegett az eső, mire partotértünk és a következő pillanatban már dézsából öntötték a vizet. Eleinte próbáltam szépen összecsomagolni a hajót, de pár perc után úgy néztem ki a jégesőben, mint aki iszapbírkózás után indult egy vizespoló versenyen is, úgyhogy feladtam és az evezőket meg a hajót hosszában bedobtam a Behemótba.

Aztán iszkoltunk is haza - mint később megtudtuk, a viharban egy nap alatt lehullott az egész nyári csapadékmennyiség.

Úgyhogy a többi látnivalóért vissza kell jönnünk és talán sikerül megelőznünk a civilizációt.

Aranynadrág

Hogy a Facebook miért gondolta, hogy nekem ez az aranynadrág kellhet, nem tudom. 

Venni nem veszek, az biztos.