Czetz János a Rómain

Amikor először megláttam Czetz Jánosnak lovasszobrát a Rómain, első gondolatom nem az volt, hogy az erdélyi örmény tábornoknak, aki 1849-ben az erdélyi hadsereg főparancsnoka is volt és később Argentínában megszervezte a katonai oktatást, miért pont a Római parton van lovasszobra.

Nem.

Az én kérdésem az volt, hogy valóban szőrén üli-e meg a lovat.

Szó szerint.

Séta a másik hidon

- Még le van zárva! - csodálkoztunk rá a hídra és Á-val azonnal bementünk az úttest közepére, csakúgy, mint az Erzsébet-hídon.

A többség konformista volt és továbbra is a járdán közlekedett kivéve az apukát kisfiával, aki valószínűleg életreszóló élményt adott az ifjú bicajosnak.

Mi lelkesen mentünk a híd közepén és merészségünk újabb jutalomra talált: egy forgalommal szemben, rendőri felvezetéssel haladó villamosra.

Már megérte erre járni!

Be lehet menni... - Párisi udvar

- Húsz másodperc - mondta Á, mikor megálltunk és vártuk, hogy valaki leültessen.

Tizenötnél jöttek és leültettek egy jó asztalhoz.

A kávé tökéletes volt. A felszolgálás is.

A passzázs gyönyörű lett.

Az üvegkupolára felnézve hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a teteje az kifele vagy befele dudorodik.

De hiányzott a 3D-s cápa a kirakatból, ami az óvatlan járókelőkre leste fogát.

És persze a Párisi udvar nem volt tökéletes - pont az a szerepe veszett el, hogy ez egy passzázs, ahol az emberek átsétálnak egy épületen belül egyik utcából a másikba.

Zeneakadémia

- Láttad már a felújított Zeneakadémiát? - kérdezte Á, miközben sétánk tizennegyedik kilométeréhez közeledtünk.

- Nem! Nagyon rég voltam itt!

- Gyere, nézzük meg!

Ilyeneket nekem nem kell mondani.

Bementünk.

- Áááááá - mondtam.

Tudtam, hogy a Zeneakadémia Budapest egyik legszebb szecessziós belsője, de ezt más tudni, más emlékezni rá és más látni.

- Csodaszép! - mondtam - Pont olyan, mint amire emlékeztem!

- Te mikor voltál itt utoljára?

- Azt hiszem, Ferencsik vezényelt.

Finger és fia

Nagyon szeretek Budapesten sétálni. (Azt hiszem, ez nem újdonság.)

A séták alatt mindig találunk valami újat, szépet, érdekeset. 

Tegnap egy házon megláttam egy régi feliratot (ez se meglepő): Finger és fia. 

Fingerék (Gyula és Sámuel) egy bizományi üzletet és rézügynökséget üzemeltettek a Hajós utcában, de írtak olyan izgalmas kiadványt is, mint az Utasítás alumínium és fredal anyagok autogénhegesztésére. 

Néztem a büszke cégnevet és azon morfondíroztam, ezt lehet-e ghost sign-nak mondani. (Ha valaki nem akarja követni a linket és elolvasni a hosszú bejegyzést, a ghost sign egy már nem létező cég falra festett reklámja.)

A felirat bámulása közben attól a -meglehetősen hülye-gondolattól nem tudtam szabadulni, hogy vajon hogy becézték id. Finger fiát? Esetleg Kisujj?

A romantikus Budapest

Álltam a boltban és a pénztáros fülében és orrával több karikával, mint ahány ujj van családomban rámnézett:

- Milyen volt a hétvége?
- Család megy Európába, nekik vásárolok, én maradok, vigyázok a kutyára.
- Hova mennek?
- Magyarországra.
- Csak Budapestet ismerem. Gyönyörű. Ott voltam nászúton. Ott a világ legjobb konyhája.
- Miért Budapest?
- Dédanyám cseh, de Magyarországról került oda. Nagyanyám azt mondta, Budapest a legromantikusabb hely nászútra.

Mestermű - Légópince

Budapesten járva sokmindent szeretek fotózni. Szeretem megörökíteni magamnak a kapukat, az szobrokat, a házakat és - többek között - gyűjtöm a légópincék nehéz fém ajtajait is.

Van belőlük pár tucat a Flickr-en.

Ilyet azonban még nem láttam: az ajtón ott virított az ajtót készítő mesterember neve.



Sós Ferenc, Pestszenterzsébet, 6164/III-1939

Az ajtó súlyát valamikor kisatírozták. Lehet, fogyókúrázott.

Örülök, hogy megmaradt és, hogy Sós Ferenc, akárki is volt, túlélte a világégést, csakúgy, mint az a stramm ajtó, amit készített.

A legendává váló piszoár

Dracula megvolt. De mi nem hagytuk abba a keresést.

- Itt kell legyen!
- De hol van?

Piszoárt kerestünk a Vajdahunyad vár mellett. Tudom, hogy ott egy óriási park mögött, de nem azért, mi nem vagyunk olyanok. Nem olyan piszoárt kerestünk.

- A fal mellett kell legyen.
- De a másik oldalon.

És valóban, ott volt Kolodko mester másik alkotása, a Duchamp-ot és az ő csészéjét megszégyenítő brunz, bocsánat, bronz miniwécé.



Még folyadék is volt benne, de szerencsére csikk nem úszott a lében, ami, szintén szerencsére, víz volt.



Remélem, nyáron a ligeti sörkertek vendégei nem fedezik fel az általuk ihletett műalkotást.

Drakula a Vajdahunyadvárban

A Vajdahunyad váránál levő Drakula-szoborról évek óta szerettem volna fotót készíteni. Most végre eljött az alkalom és minden feltétel adott volt a szoborfotóhoz: Budapesten voltam.

Átsétáltunk az udvarokon, hallgatózás közben megtudtuk, mennyit ér egy ingyenes túra és már ott is voltunk az egyik leghíresebb magyar, Blaskó Béla Ferenc Dezső szobránál. Blaskó Béla Ferenc Dezső szülei nem sejthették (?), hogy gyermekük karrierje érdekében nevet változtat és szülővárosa nevét veszi majd fel, hogy Lugosi Béla néven lesz világhírű.

Drakula szobra is egy gerillaszobor, egyike az első budapesti gerillaszobroknak. Picit újabb a kommunista rendszer áldozatainak emlékművénél. Lugosi Béla 2003 óta várja gyanutlan áldozatait a vár Liget felöli oldalán. A szobrot Harmut Zech német szobrász készítette és állított fel egy sötét éjjelen (remélem, teleholdkor) barátaival teljes titokban. Az alkotó neve úgy három éve ismert, akkor bukkant fel a Köztérképen egy megjegyzésben.

Most végre úgy találkoztunk, hogy Drakula mozdulatlanul nézett és nálam volt egy fényképezőgép. Drakula lelkesen pózolt, én pedig kattintottam, mielőtt denevérré változott volna.

A Tabánon át

Nem készültünk a tabáni sétára, spontán úgy alakult, hogy A-ból B-be a lehető legegyenesebben kanyargó úton gyalogoltunk, ahelyett, hogy BMV-vel (busz-metró-villamos) mentünk volna.
Ha már ott voltunk, bekanyarodtunk a régi Tabán egyik leghangulatosabb utcájába. A sikátor időgépként működött az Alexandriai Szent Katalin templomig.



Eddig elhihettük, hogy a régi Tabánban járunk. Pont arról beszéltünk, hogy nincs időnk megnézni a kiállítást a tabáni szerb székesegyházról, amikor Budapest legkeskenyebb háza mellett egy pici park közepén megláttunk egy emlékmúvet.



Ezt az emlékművet még sose láttuk és a mocsárszerű sár dacára megközelítettük. (Tudom, tudom, miért télen nézünk várost és miért nem gumicsizmban).



A rácvárosi szerbek eltüntek, a Tabán eltünt és végül a templomukat is lebontották a háború után. Csak ez az emlékmű maradt.



De itt van a közelében a világ egyik legközpontibb fekvésű transzformátorállomása. Nem volt jó csere.

Álcázott emlékmű

Évekig mentem el mellette nap mint nap és azt hittem, hogy egy szellőzőkürtő. Most felfedeztem, hogy egy nagyon jó szobor!

Azoknak az emlékműve, akiknek az életét tönkrette a kommunista rendszer. A szobrot Makovecz Imre készítette Rázsó Edit pécsi patikus megrendelésére 1995-ben. A szobrot minden engedély és mindenféle ceremónia nélkül állították fel 1996-ban. Jótt egy darus teherautó, letette a szobrot és elment. A szobrot felszenteték és azóta ott áll az Krisztina körút és az Attila út között a Vár alatt.

Engedélyt nem kért senki. Budapest egyik első "gerillaszobra" nyugodtan áll, csak egy-egy falfirkász zavarja meg nézha nyugalmát.

Ahogy elnéztem a szobrot a betonfalak mögött, sajnáltam, hogy nincs nálam egy mikrodrón, hogy lefotózzam felülről.

A vajdahunyadi oroszlán

Néztem az oroszlánt Vajdahunyad vára előtt. Néztem. Néztem. Valami nem stimmelt. Aztán rájöttem: mintha növényevő fogsora lenne!

Free tour

Vajdahunyad vára egy elvarázsolt hely. Jó dolog itt sétálni egyet. 

Most csak egy csoport zavarta meg a hely csendjét. (Általában sokkal több.) 

Egy ingyenes csoport, ahol a túra végén az idegenvezető borravalót kap (ha kap) és más javadalmazásban nem észesül. Egyes helyeken viszont bevételtől függetlenül, mindig kell tejelniük a túrát szervezőnek. A free tour-os idegenvezetők a legritkábban a szakma gyöngyei, hogy finoman fogalmazzak. 

Állt az idvez a vár udvarán és lendületes argentin kiejtéssel mutatta be a helyet. 

- Ez az épület - és a jáki kápolnára bökött - ez Szlovákiában van! Ez - mutatott a Vajdahunyad várára - Romániában! 

Kettőből egy, néztünk össze. 

- Ez pedig - folytatta a barokk palotával - Ausztriában!

A barokk palota valójában ausztriai barokk stílusban épült, de nem valós épületet mutat be, kivéve a kupolát, mert az Gyulafehérvárról származik. 

Valljuk be, egy ingyenes túrán az utas azt kapja, amit megfizet. 

A Kockásfülű Nyúl

- Ez, ez nem így nézett ki... - mondtam megdöbbenve. Tudtam, hogy beépítették a Karmelita kolostor melletti placcot és elvitték onnan Kodályt, de más ezt látni és más ezt tudni. 

Továbbsiettünk és elhaladtunk a galambokkal küzdő szobor mellett és már ott is voltunk a Kockásfülű Nyúlnál. 

Mekk Elek után most ez lett a kedvenc szobrom. Csak sála nem volt szegénynek. Ha még járunk erre télen, pótoljuk. 

Mekk Elek

A Moszkva téren találkoztunk, hogy megnézzük Mekk Eleket (és kipróbáljuk a könyvautomatát).

Mosolyogva néztük a Mestert, akire egy gondos rajongó színes sálat kötött. 

Egy idősebb hölgy is a szobrot csodálta, arca mosolyra derült, köszöntünk egymásnak, fotótzunk, majd mentünk tovább. Minket várt a Kockásfülű Nyúl.