Vác főtere és a változások

Szeretem Vácot.

Nemcsak a múmiák miatt.

Mindig jól éreztem magam itt.

Főleg fagyizás közben.

Több éve láttam, amikor készült a főtér felújítása. (Lenn egy 2007-es fotó látható.)

Akkor reméltem egy kicsit, hogy más lesz, mint volt.

Mert a régi főtér - mint annyi más helyen -, szóval a régi főtér mindenütt piactér is volt, ahol mindenhol sátrak, bódék álltak.

Akkor se volt több fa mint ma, de ma - ezt is be kell vallanunk magunknak - Magyarország klímája egyre inkább mediterrán.

Szóval ezek a nagy köves terek nem a legélhetőbbek.

A fás utcák és a szűk sikátorok sokkal alkalmasabbak sétálásra és hétköznapi használatra.

Talán a városok többi részét is így kellene tervezni.

Váci múmiagondolatok

Megjegyzés: Ribizli most ugrál az idősíkok és térbeli síkok között mint egy modern szerző. Utazás közben Ribizli nem írt meg mindent Magyaroszágon és Erdélyben, úgyhogy hol erről ír, hol arról, ami az eszébe jut.

Sok éve tervezem a váci múmiák meglátogatását: valahogy kimaradtak.

Szerencsésebb helyeken sok levéltárazással meg lehet találni a százötven-kétszázötven éve elhunyak leszármazottait. Kiváncsi vagyok, hogy végeztek-e ilyen kutatásokat és ha igen, bemutatták-e a leszármazottakat köbükinek.

A kiállítás tetszett, bár az én filosz lelkem minden feliratot lefordított volna, még a magyart is magyarra, magyarázatokkal, elvégre a "valóban Szűz Virágh" kifejezés (lásd lenti fotó) érdekes értelmezési problémákat vethet fel. Illetve, honnan tudják?

A felirat megható és hozzáértők rengeteg érdekességet mondhatnának róla (és gondolom a többiről is, ami nincs kiállítva): a nyggszik szó az sajtóhiba ("jól van az úgy, úgyse fogják sokan olvasni...") vagy ez egy bevett kifejezés vagy rövidítés volt? És miért két g? És miért Menynek országában? Mert akkor így írták vagy mert a koporsókészítő álneve Fülig Jimmy volt? 

Tudom, én filosz beállítottságú vagyok, de talán másokat is érdekelnének ezek a kérdések és sokkal izgalmasabb így -szerintem- nyelvtörténetet magyarázni, mintsem elmondani, hogy volt egy nyelvújítás amikor újra kitalálták a magyart.

Akkor össze lehetne nézni ezt a -azt hiszem- nyelvújítás előtt szöveget egy magyar klasszikussal: "Már hogy a szoros hitel felállítása s ehhez szükségképp megkívántató aviticitas eltörlése által mindenki nyer, az a mondottakbúl, úgy hiszem, már némileg kiviláglik, s a mondottakbúl, remélem, tökéletes világosságra derülend." 

Érdekes lenne megnézni, hogy mit értünk meg jobban? Széchenyi 1831-es Stádiumából egy vaktában kiragadott részletet vagy egy annál pár évtezeddel korábbi szöveget?

Aztán megláttam a kiállítás talán legjobb részét. 

A cipőket és a ruhákat.

Ezért jöttem.

Milyen jól néznek már ki ezek a cipők?

Én a szuvenírboltban árulnám a modern verzióját ezeknek és tényleg lehetne mondani rájuk, hogy "örök darab".

Hajótemető

Amikor olvastam, hogy a Pajtás hajó a pilismaróti hajótemetőben van, azonnal beindult a fantáziám.

Nem a Pilismarótra.

A hajótemetőre.

Leparkoltunk ott, ahol az út végét sejtettük és egyre keskenyedő földutakon és csapásokon elindultunk a hajótemető fele.

Meglepett, hogy errefele pár napig legálsan lehet vadkempingezni - nem is láttunk egy kempingezőt se. Talán mert nem volt szerencsénk.

A térképen jelölt helyen óriási öböl és üres víztükör fogadott. Ha itt valaha is volt hajótemető, már elsüllyedt.

Vagy elvontatták. (Igen, elvontatták.)

Bár hajók nem voltak, jól éreztüj magunkat, csak azt sajnáltam, hogy nem hoztam függőágyat. Viszont több kiló dunakavicsot gyűjtöttem.

Még lejegyeztem egy helyet: itt még működőképes hajókat tároltak közel a már nem működő szobi révhez.

Amint megláttam az egymáshoz rögzített hajókat, tudtam, jó helyen járunk.

Néztük a hajókat.

Nem hittem volna, hogy találunk ilyent Magyarországon.

Persze ahol hajó van, valahova temetni is kell őket. De akkor is.

Meglepő volt. Csakúgy, mint az élet az "elhagyott" hajókon.

Milyen lehet egy elhagyott hajón élni? És ha valaki el elhagyott hajón él, akkor az a hajó már nem elhagyott?

Örvényes

- Itt Szent István óta mindig is volt víz a patakban.... mostanáig - mondta a molnár - valószínűleg augusztusban már nem lesz - tette hozzá-

Természesetesen előfordulhatott nagy szárazság, amikor nem volt elég víz, de valószínű, ha egy vizimalom csaknem ezer éve működik valahol, akkor ott valóban van víz.

- Tud még vizimalmot?

- Nagybörzsöny - vágtam rá automatikusan. Persze sokkal több vizimalomban jártam, de az a kedvenc.

- Ott rég nincs víz.

- A múltkor még volt - vágtam rá aztán kiszámoltam, hogy a múltkor az harminc éve lehetett. 

Na, azóta nincs ott víz.

Később a Börzsönyben és a Pilisban is láttam, hogy patakok, amikben mindig is volt víz, szárazak és egykor bővizű források épp csak csöpögnek.

Szóval komoly szárazság van és ideje lenne szembenézni a ténnyel, hogy Magyarország klímája már nem annyira kontinentális, hanem valamennyire mediterrán is.

A malmon gondolom minden deszkát milliószor kicseréltek már és az épületet is átépítették pár százszor, de akkor is régi, mint a kedvenc bicskám.

A ma is működő gépek meg gyönyörűek.

Tanultam is valamit a malomkövekről. Azaz gondolhattam volna és hát sose olvastam, hallottam Európával kapcsolatban erről. 

Mondtam a molnárnak, hogy az anaszazi indiánok homokkövön őrölték a kukoricát és harminc éves korukra az kukoricába kerülő kőpor elkoptatta a fogaikat.

Mint kiderült, a mészkő malomköveknél ez tovább tartott: negyven éves kor után kezdett elfogyni a fog.

Ezen a fém örlőhengerek megjelenése változtatott: azok nem koptatják a fogakat.

Az is érdekes kérdés, hogy a gazdagok jobban őrölt lisztet kaptak-e és hogy abban kevesebb volt-e kőpor? Vagy több?

Ha már itt voltunk, megnéztük a temetőkápolnát is, ami azt hiszem, régen a faluban volt, de valamelyik újratelepítéskor a falu leköltözött a lapályra.

Tavaly Aszófőnél sétáltunk egy kicsit (na, azt is meg kell még írnom), most Örvényesen, szóval rengeteg látnivaló van még errefele és jó Ribizli is mindig tanul itt valamit.

Visszatérés a töki templomhoz

Gondoltam, megcsillogtatom kopasz fejem a búzamezőben és megnézzük, milyen most a töki templomrom, ahol tizenkét éve már voltunk egyszer.

A romok ragyogtak a legnyugvó nap fényében és én ezt a ragyogást a már említett napnak tudtam be.

Ahogy közelebb értünk, már világos volt: a templomrom világosodott ki.

Helyreállították.

De ez a mai trenddel ellentétben nem egy betonszarkofág építésébúl állt, hanem a kövek letiszogatásából, a korábbi műemléki helyreállítás helyreállításából: a betonból készült kváderköveket és oszlopokat lecserélték valódi kőre.

Jól nézett ki a helyreállítás és még a hely hangulatán is javított, ha ez lehetséges.

Nézelődtünk, sétálgattunk és elhatároztuk, ha már ittvagyunk, megnézzük Zsámbékot is.

Magyar ultra, amerikai ultra

Ha már Ribizli Magyarországon volt, futott egyet. (Kettôt.)

A Szent László ultra közben aztán érdekes felfedezéseket tett, miközben zergeként szökellt (vagy vánszorgott?)  a Vadállókövekre fel. Meg le. 

1. A magyar részidôk keményebbek, mint az amerikaiak. 
2. Kevesebb a nô, mint a utahi ultrákon. 
3. Sokkal kevesebb a 60-as, 70-es futó, mint Utahban. Talán az egyes pont miatt is. 
4. Az ultrafutók itt is, ott is ugyanolyan kedvesek egymással.

Mestermű - Légópince

Budapesten járva sokmindent szeretek fotózni. Szeretem megörökíteni magamnak a kapukat, az szobrokat, a házakat és - többek között - gyűjtöm a légópincék nehéz fém ajtajait is.

Van belőlük pár tucat a Flickr-en.

Ilyet azonban még nem láttam: az ajtón ott virított az ajtót készítő mesterember neve.



Sós Ferenc, Pestszenterzsébet, 6164/III-1939

Az ajtó súlyát valamikor kisatírozták. Lehet, fogyókúrázott.

Örülök, hogy megmaradt és, hogy Sós Ferenc, akárki is volt, túlélte a világégést, csakúgy, mint az a stramm ajtó, amit készített.

A Tabánon át

Nem készültünk a tabáni sétára, spontán úgy alakult, hogy A-ból B-be a lehető legegyenesebben kanyargó úton gyalogoltunk, ahelyett, hogy BMV-vel (busz-metró-villamos) mentünk volna.
Ha már ott voltunk, bekanyarodtunk a régi Tabán egyik leghangulatosabb utcájába. A sikátor időgépként működött az Alexandriai Szent Katalin templomig.



Eddig elhihettük, hogy a régi Tabánban járunk. Pont arról beszéltünk, hogy nincs időnk megnézni a kiállítást a tabáni szerb székesegyházról, amikor Budapest legkeskenyebb háza mellett egy pici park közepén megláttunk egy emlékmúvet.



Ezt az emlékművet még sose láttuk és a mocsárszerű sár dacára megközelítettük. (Tudom, tudom, miért télen nézünk várost és miért nem gumicsizmban).



A rácvárosi szerbek eltüntek, a Tabán eltünt és végül a templomukat is lebontották a háború után. Csak ez az emlékmű maradt.



De itt van a közelében a világ egyik legközpontibb fekvésű transzformátorállomása. Nem volt jó csere.

Besétálok - Szilágyi Erzsébet fasor

Ribizlifozelek nem szeret a parkolásért fizetni. Nem gyártok hozzá olyan ideológiát, hogy az utca mindenki, meg lehúzó banda meg ilyenek, egyszerűen smucig vagyok és nem szeretek dugóban vezetni, ha nem muszáj. Úgyhogy amikor be kellett menni Pátyról a belvárosba, általában leparkoltam a fizető zónán kívül és lesétáltam a Moszkva térre.



A tökéletességben kell az a séta, másképp új nadrágot kell venni.



Jó így végigsétálni a Szilágyi Erzsébeten.



Meg lehet nézni a végre helyükre került politikusokat (a lámpavason).



Rá lehet csodálkozni a fasort szegélyező villákra.



Meg megállni és keresni egy-egy szép részletet. Egy míves kaput.

Vagy kettőt.

Megnézni közelebbről is egy-két pávát.



Egy ilyen séta során fedeztem fel, hogy a Trombitás ház a Trombitás utcában van. (Zseni vagyok!)



Végül így találtam meg újra a Moszkva tér mozaikot is (amin a tér régi neve még a régi helyesírással szerepel).

Emellett rájöttem arra is, hogy a remíztől a Moszkva tér távolság az rövidebb, mint Yoda reggeli kisebb sétája.