Most is csend volt.
Camp Topázban mindig csend van és fúj a szél.
Megpróbáltam a múzeumban nemrég látott barakokat ideképzelni.
Nagyjából ott állhattam, ahonnan az alaprajz látszott.
De állhattam volna bárhol máshol: a tábor bezárása után minden mozdíthatót eladtak. A deltaiak megvették a barakokat, építőanyagot, mindent.
Még Salt Lake Cityben is találtak Topáz bélyegzővel ellátott építőanyagot.
Mi kagylókat találtunk - pedig a táborban élő gyerekek -is- előszeretettel gyűjtötték a több mint tízezer éve kiszáradt tóból visszamaradt kagylókat.
A porcelándarabokon azért jobban meglepődtem.
Legalább hetvenkilenc éve törtek el ez a tányérok.
Ilyen cserepeket láttunk a múzeumi vitrinekben is.
Azok is innen kerülhettek ide.
Elképesztő, hogy az internált japán fiatalok közül sokan önként jelentkeztek az amerikai hadseregbe a háború alatt.
Valahol itt kezdődik a választott haza elfogadása és az új identitás kialakulása. Elvégre Camp Topazt, ahogy Recsket sem a "haza" építette, hanem politikusok.
Bár nehéz ezt elválasztani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése