Ribizlifozelek személyes geoládája

Geoládázó körökben óriási megtiszteltetésnek számít, ha valakinek dedikálnak egy eldugott kincset.

Ez olyan, mintha valaki kapna egy díjat vagy egy kitüntetést.

Az ilyenkor a szokás, hogy ezt a kincset más nem is találja meg, megvárja, hogy a kitüntetett keresse meg először és ő legyen az FTF, az első megtaláló, a first to find. Persze ezt a szokást nem mindenki tartja be, vannak, akik nem tudnak róla, mások meg 25 éve minden hónapban találnak elsőként egy ládát és féltékenyen őrzik a sorozatukat.

Ezért is dobbant meg Ribizlifőzelék kicsi szive, amikor meglátta, hogy neki ajánlottak egy ládát a Neffs canyonban.

Ribizli padlógázt adott - ha ezt egyáltalán lehetséges elektromos üzemben - és pár centi autógumit az aszfalton hagyva kilőtt a kincs fele. 

Csikorgó kerekekkel vettem a kanyarokat és Puppey egyenesen belerepült az ölembe és csak kapaszkodott ahogy a gyorsulás az ülésbe préselt.

A Neffs canyonba füstölgő gumikkal érkeztünk és már rohantunk is a láda fele. Ekkor Puppeyban megszólalt a józan ész és minden egyes fát meglocsolt, nehogy kiszáradjanak, miközben Ribizli habzó szájjal nézte, hogy valami amatőr elviszi-e előle a kincset.

A rejtés nem volt bonyolult, a ládát - ami egy pici cukorkástubus, szaknyelven szólva fizzy tube - egy faoduba dugták el. Segítség is volt hozzá: faodú. Igaz, egy erdőben ez nem egy nagy segítség, de azért gyorsan meglett az a faodú az ösvény felett, aminek száját egy kő zárta el.

Levettem a követ és ott mosolygott a nekem dedikált kincs - ami amint levettem a követ, belehullott a fába.

Utána néztem és nem láttam semmit. Bevilágítottam megláttam valahol húsz centivel mélyebben.

Első gondolatom az volt, hogy kivágom a fát, de sajnos épp nem volt nálam balta és minibicskám négycentis pengélye nem igazán volt alkalmas favágásra.

- Esetleg ha felgyújtom? - morfondíroztam.

- Lepisilem és kirohad! - ajánlkotott Puppey én meg megnéztem, befér-e a kezem a lyukba.

Valamennyire be, annyira, hogy beszoruljon.

Szóval ott álltam egy fa proktológiai vizsgálata közepén, amikor pár ember haladt el az ösvényen és érdeklődve nézték, ahogy próbáltam kezem kihúzni a fából.

- NEM VAGYOK ARBOSZEXUÁLIS! Én egy tree hugger vagyok! - akartam mondani, de udvariasan elnéztek másfele.

Ekkorra sikerült kezem legnagyobb részét kihúzni a fából. 

Kerestem pár gallyat és a galllyakat húszcentis evőpálcikákká alakítva elkezdtem matatni a fában.

Ott álltam görnyedten egy faodunál, két kézzel vakon matatva egy-egy húszcentis pálcikával és kerestem a tubust.

Puppey közben unta magát és körbejárta kétszer a fát. Pórázzal a nyakán, úgyhogy már oda is voltam kötve a fához.

De nem érdekelt, mert éreztem, hogy sikerült megmozdítani a tubust. 

Óvatosan emeltem ki két pálcikával és már láttam a tetejét, amikor visszaesett.

Kiszabadítottam magam a pórázból és ismét próbálkoztam és hamarosan kezemben volt a láda!

A ládába tett jegyzökönyvön ott volt a rejtés neve: A fizzy for Ribi, mert hát aki eldugta, mint kiderült, a Ribizlifőzeléket nem tudja kimondani és magában engem leRibizett, mert hát az kimondható.

Miközben feltöltöttem a fát pár kaviccsal és visszadugtam a ládát, arra gondoltam, hogy én vagyok az első magyar a világon, aki örült, hogy azt mondták neki, hogy Ribi...