Utahi Békási-szoros

- Érdemes arra menni, nagyon szép - ajánlották a látogatóközpontban.

Elmentünk.



Három kanyaron és egy harapós kutyán túl az út elágazott jobbra, egy oldalszurdokba. Az országút összeszűkült és az eddigi minimális forgalom is eltünt róla. Amíg erre jártunk, összesen két autót láttunk, abból az egyik javította a vadrácsot az úton.

A következú pillanatban az út szinte nekivezetett a sziklafalnak.



Szűk szurdokban kanyarogtunk, mellettünk még valahogy volt hely a pataknak.

- Olyan, mint a Békási-szoros - néztem az összeboruló sziklafalakra.

- Csak kicsit kisebb - tettem hozzá. De valami még hiányzott.



- És nem árulnak benne törölközőket és nincs benne zsibvásár! - csaptam a homlokomra.

Békási-szoros

Meredek sziklafalak még meredekebb sziklafalaknak adtak helyet. Hihetetlen volt, hogy fér itt el egy autó és a szerpentin egyes kanyarjaiban az is fura volt, miért nem ér le az eleje. Vagy a vége.

Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, le fogom csavarni a kormányt a helyéről. A szoros meg folytatódott. Érintetlennek látszó természet vad sziklafalak között, meredek kanyon patakkal.



Aztán varázsütésre kiöblösödött a szoros, már négy autó széles is volt talán és belefutottunk Erdély legnagyobb zsibvásárába.

- Nem unod, hogy állandóan a zsibvásárról panaszkodsz?

- Akkor nézd a sziklákat.

- Te meg az utat.