
- Csörrr - mondta a skype. Cs volt.
- Pillanat, tele a kezem herével - az óceán túlpartjáról döbbent csönd hallatszott. A szavak súlyosan kopogva érkeztek meg.
- Herével?
- Herével. Meg egy késsel.
- Késsel? - több ezer kilométerről is érződött a tanácstalanság.
- Mindjárt megnyúzom a heréket.
Cs. már meg se nagyon tudott szólalni.
- Aztán kirántom őket.
Erre már válasz se érkezett.
- Bárányhere - kezdtem bele egy reménytelen magyarázkodásba.
Már a bostoni piacon kinéztem a hentesnél a bikaheréket. Akkor végül nem vettem herét. Most viszont egy szupermarket felfedezése közben a máj, vese, gyomor, a fülek, a farkak és valami hosszú tömlős (nyelv!, az nyelv!!) után megláttam a heréket. Igaz, ezek kisebbek voltak, mivel a régi szép időkben egy báránykáról csünggtek (SIC!, tudom, a csüng az egy g, de ha herékről van szó, lehet, kettő, két lábon áll és két here csüngg).

- Nézd, herék! - mutattam a szerzeményemet otthon. A cucc igazából csak Yodát érdekelte, aki valódi feminista buzgalommal látott neki az alkatrészek tanulmányozásának.
Mások reakciója kevésbé volt pozitív:
- Ezt te behoztad ide?
A herék elkészíte egyszerű volt: meg kellett nyúzni őket, bepanírozni és forró olajban kisütni. A nyúzás fontos, mert a nyúzatlan here finom, de rettenetesen rágós.
