A mókus és a macska

 

 (Megjegyzés: a felső fotó nem most készült.) Az ablakba a nappaliban felszereltünk egy madáretetőt. Azért is, hogy ne kelljen a kertbe bámulva mozizni, lehessen a nappaliból is. A kertben csupa izgalmas dolog történik, öt-hatféle énekesmadár szotyizik, mókusok ropogtatják a tökmagot és a diót, macskák nézik a músort... Jobb, mint a tévé. A mókusok időnként leszedik a madáretetőt, mert úgy könnyebb hozzáférni. Az elasztikus mókus két hátsó lábával belekapaszkodik a szárítóba, két mellső lábával leemeli a madáretetőt a kampóról és egy mozdulattal ledobja a földre. Nem szeretem, mert a macskákat máshol etetem. A mókusokat nem féltem, ők tudnak magukra vigyázni, de a madarak könnyebb prédát jelentenek. 

 

Előre elmondom, az ablakra felszerelt madáretetőt valami leszedte. Gondoltam, ezért vannak a biztonsági kamerák, visszanéztem, mi történt. Szóval az etetőt olyan gyorsan szedték le, hogy a fénynek nem volt ideje elérni a kameráig (khm, nem is, valamiért nem kapcsolt be a kamera), de azt, hogy utána mi történt, sikerült megörökíteni. A mókus békésen eszeget a kép jobb alsó sarkában, amikor megjelenik a macska. A mókus két ugrással eltűnik, a macs csodálkozik és minden megy tovább.

 

Madárkák - egy tanulságos történet

Etetjük a madarakat a kertben.
Kiteszünk nekik egy kis szotyit, a madárkák pedig eszegetnek az etetőből.

Mindenféle madár jön: verebek, galambok, vörösbegyek, kékszajkók tülekednek az etetőnél és fürdenek a medencében. (A medence egy perverz dolog, egy elöregedett serpenyőt neveztünk ki madármedencének. Éhínség esetén csak rá kell tenni a serpenyőt madarastul a gázra és már kész is az ebéd.)

A madarak rossz hatásfokkal esznek: rengeteg mag lehullik a földre, amit a madárkák otthagynak és csak a kényelmes etetőből zabálnak két csőrre. A fa alatt kis napraforgóerdő nőtt ki. Végén oda jutottunk, hogy felmarkoltam a rengeteg magot, héjat, törmeléket és visszatöltöttem az etetőbe. A reciklált mag egyre gyorabban fogyott, ahogy egyre kevesebb szotyi volt az edényben. A madarak azonban szó szerint tojtak a fa alatt heverő magokra.

Tegnap leesett az első hat centi hó és a hidegtől halálra rémült (és fagyott) madárkák pillanatok alatt kizabálták az etetőt és ekkor olyat tettek, amit eddig még soha: elkezdték kikaparni a hó alól a lehullott magokat.

Ránéztünk az ablakból a szorgalmasan kutató tollasokra és felsóhajtottunk:

- Milyen emberiek.