Egy régi ház

"Ha lenne végtelen pénzem, megvenném" - mondtam Puppeynak, aki lelkesen szimatolt és azon ábrándozott, hogy milyen gyorsulási versenyeket rendezhetne a hatalmas hátsó udvarban a mókusokkal.

Én meg azon, hogy ha végtelen pénzem lenne és megvenném, megcsinálnám ezt a mini-erkélyt és minden reggel ott innám a kávémat.

Esetleg ott is dolgoznék és onnan írnám a blogot is.

Aztán megláttam még valamit, amit ma már ritkán látni ezeken a régi házakon: itt-ott megmaradt a régi festés.

Azaz régen, például 1894-ben, amikor ez a ház épült, szorgos mesteremberek gondosan mindent sokszínűre festettek. 

Manapság az ingatlanos és házépítő mantra az az, hogy semleges színeket kell használni. Szürkét és fehéret. 

Itt meg lehetett nyomokban látni, mennyire jól néztek ki a szépen színesre festett korlátok és egyéb díszítő elemek.

Persze akkor nem számláztak annyit a mesteremberek, mint ma.

"És ha végtelen pénzem lenne és megvenném és helyreállíttatnám, akkor minden úgy lenne rajta kifestve csiricsáréra, mint régen."

Erre Puppey gondosan megjelölte a ház sarkát, nem tudom, azért-e, hogy újra megtaláljuk, ha véletlenül lenne végtelen pénzem megvenni, vagy azért, hogy mutassa, bilibe ér a kezem.

Aranyerdő a fenyves szélén - itt van az ősz

A Rémpók nem szegte kedvünket: felmentünk a hegyekbe megnézni, milyen az ősz.

Röviden: Gyönyörű.

A hosszú, száraz nyár csodálatos színkavalkádot hozott.

Nem szeretem a jelzőket halmozni, de a Park City melletti Bonanza flats láttán nem tehettem mást.

A lélegzetelállító színkavalkád nem fog sokáig tartani, csak az első esőig vagy fagyig.  

De már október van.

Mit akarok én? 

Nyarat.

De az majd jövőre jön.

Most egyelőre ezt kell kiélvezni, amíg tart.