Bogaras történet

Olyan volt, mintha egy négyzetméteren finoman felásták vagy meglevegőztették volna a földet. A munka sokkal profibb volt, mint amit én valaha el tudtam volna végezni. A miniatűr túrásokban apróbb lények nyüzsögtek.

Ha mindezt egy erdő / mező / sivatag / hegytető / völgy / jégtábla / rét (a nemkívánt rész törtlendő) közepén történt volna, érdeklődve néztük volna az eseményeket. A kert közepén inkább aggódtunk egy kicsit.

- Lehet, termeszek... - mondta optimista szomszédunk, R.

- Fenn van a nap... - néztünk fel a napra. A termeszek nem járnak nappal.

- Vajon csípnek is?

- Be kell vinni őket az önkörmányzathoz - magyarázta R.

- Az összest?

- Egyet elég.

- Ha megcsípi őket, akkor veszélyes?

Kiderült, az önkormányzatnak van egy szolgáltatása: az aggodó lakó elviszi a házában talált ismeretlen állatot, növényt, UFÓ-t az önkormányzathoz, ők pedig 24 órán belül beazonosítják a betolakodót.

Egy befőttesüveggel levadásztam egy félcentis, dühös idegennek tűnő lényt, majd a zsákmánnyal elmentünk a megyei önkormányzat épületébe, ahol biológusok voltak. A programot az önkormányzat működteti valamelyik utahi egyetemmel közösen.

Az önkormányzatnál iktatták a rovart, majd megígérték, hogy 24 órán belül telefonálnak.

24 órán belül tényleg telefonáltak! Megnyugtattak. Valami helyi méhfaj. Nem termesz. Megnyugodtunk. Kár volt aggódni. Nem termeszek voltak és a kolónia pár nappal később továbbszállt.