Mókus a teraszon

- Szia Mókuska, miért rágtad ki a madarak edényét?

- Szia Mogyorók Atyja! Azért rágtam ki, mert éhes voltam.

- De én minden reggel adok nektek reggelit.

- Mit adsz nekünk? Banánt! Banánt, érted! Banánt! Mi vagyok én, basszus, majom? Nézd meg, úgy nézek ki, mint egy majom?

- Nem....

- Akkor miért adsz nekem banánt?  Egyáltalán, miért adsz madáreledelt? Basszus, mi vagyok én, kolibri? 

- Nem...

- Hát akkor mi van, he? Tollas a hátam? Mogyorót aggyál. Sokat.

Ebben maradtunk,

Séta a hegyek lábánál

Amikor a higany kiesik a hőmérő alján, mi Puppeyval elmentünk kirándulni.

Az Oquirh-hegység nyugati oldalára mentünk Tooele és Lake Point mellé.

Ritkán, de jártunk már erre, például amikor megnéztük a Ferde Hasábot vagy amikor a Bates Canyonban botorkáltunk. Majd máskor is eljövünk, amikor majd kövületeket keresünk.

Leparkoltuk az autót és elindultunk egy szimpatikusnak tünő úton.

Nem volt konkrét uticélunk, szerettünk volna találni pár geoládát és csak úgy mozogni egy kicsit a megfagyás előtt.

A nagyobbik kincset gyorsan megtaláltuk, aztán meg is fordultunk.

A minusz nyolc fok is soknak, azaz kevésnek tünt.

Puppey azért lelkesen ment és lászott, élvezi a kirándulást.

Szinte harapni lehetett a levegőt, ami olyan hideg volt, hogy beletört a fogunk.

Amikor eluntuk a harapdálást és elfogytak a fogaink, akkor megfordultunk és visszamentünk az autóhoz.

Nem történt sok minden, de az jó volt.

Készítettünk egy videót is, amit itt lehet megnézni.

Valamiért Salt Lake City a neve

Talan mert az autók után sótócsák maradnak…

Rázós reggel

(Megjegyzés: a fényképek illusztrációk.)

Egy iskola mellett parkoltunk le reggeli sétánkra Puppeyval. Ahogy kikászálódtam az autóból, láttam, hogy a mellettünk parkoló autó mellett egy iskolatáska hever.

Mivel az autóban ültek, gondoltam, kiscserkész leszek és megkérdem, övék-e a táska.

A táskát felemelni és sérvet kapni egy pillanat műve volt.

Azonnal a klasszikus jutott eszembe: azt nem tudom, hogy a jövő nemzedék okosabb-e lesz nálunk, de erősebb biztosan.

Remegő kézzel tartottam a táskát az ablakhoz és kopogtam.

Benn Anya és Egy Tinilány beszéltek valamiről.

Az Anya leengedte az ablakot és nagyon kedvesen megköszönte a táskát amit valahogy tudtam tartani, amíg elvette.

- Rázós reggel volt - magyarázta.

Mi bólogattunk Puppeyval és elindultunk egy sétára, ami rövidebb lett a tervezettnél, mert Puppey, a Fiatalúr nem szeret nulla fok alatti hőmérsékletben sétálni.

Tíz perc múlva megfordultunk és elindultunk vissza az autóhoz.

Ahogy közeledtünk, nagy puffanást hallottunk, olyant, mint amikor egy laptoppal teli táska zuhan a földre.

Természetesen a Rettenthetetlen Puppey ezt nem hagyta szó nélkül és azonnal lerohanta a táskát, mert hát ez egy jelöletlen tereptárgy volt.

Épp sikerült kirántani a hátitáskát a célzásra emelt láb alól és ha már ott volt a kezemben, remegő kézzel felemeltem és átadtam a táskát, közben megértően morogtam valamit a "rázós reggel"-re.

Beültünk az autóba és ahogy hátramenetbe kapcsoltam, láttam, hogy a Tinilány erőteljes mozdulattal kirepíti a táskát az autóból.

Úgy tettem, mint aki nem lát semmit és a "de nehéz az iskolatáska" című slágert fütyörészve kitolattam a parkolóból.

Elhagyott hajó

A Marinában mindig jó sétálni.

Itt a Nagy-Sós-tó, itt vannak a hajók, az elsüllyedt hajó, a pókok és az őket evő sirályok, lehet túrázni, megnézni az egykori fürdőhelyeket, nyáron kajakozni, a naplementék általában csodálatosak, szóval a lehetőségek száma meglehetősen nagy.

Most a kikötő közelében megláttuk az elhagyott hajókat, amiket valamikor kiemeltek a vízből, vagy mert épp szárazság volt és elfogyott a víz a kikötőből vagy mert nem akarták őket használni és nem akartak kikötési díjat fizetni.

Kívülről nagyon jól nézett ki a hatalmas hajó. 

Be nem lehetett mászni, mert épp nem volt nálunk létra és a hajó egy meglehetősen magas bakról nézett le ránk.

Mit lehet ilyenkor tenni? Udvarias úriemberek vállat vonnak és elmennek. Mi megpróbáltunk benézni az ablakokon.

Először azt a helyet láttuk meg, ahova a Kapitány is gyalog jár.

Volt fürdőkád, zuhany. 

A mosdón picit meglepődtünk: azért azokat a vízvezetékeket el lehetett volna dugni.

Ahogy a sarokban lapuló rovarírtót (?) néztük, megakadt szemünk a törölközőn.

- Kísértethajó! - mondtuk.

A Kapitány lezuhanyozott, ledobta a törölközőjét, felvette ellenzős sapkáját (és remélhetőleg stráfos nadrágját is) és partrahajózott.

Aztán benéztünk a másik ablakon.

Itt még meglepőbb látvány fogadott.

Nem arra gondolok, hogy a falat kolumbiai kávészsákokkal tapétázták ki. 

Talán a Kapitány kávét csempészett Kolumbiából Mormonlandba a Nagy-Sós-tó titkos óceáni kijáratán át.

Vagy csak úgy gondolta, a kávészsákok jól néznek ki a falon.

Az se lepett meg, hogy a tetőelemek kezdtek behajolni - a hajó regisztrációja öt éve járt le. Azóta állhat itt elhagyatva és ez sok idő.

Minket az lepett meg, hogy a hajót vetetlen ággyal hagyták el. A két franciaágy úgy volt, ahogy utoljára kikeltek belőlük.

A Kapitány felkelt, lerugta magáról a lepedőt, középre odadobta selyem pizsamáját, lezuhanyozott, otthagyta a törölközőt a kád szélén, majd partra tetette hajóját és eltünt, mint egy igazi Bolygó Hollandi.

Ha tudom, hogy visszajövök, rendet rakok.... Ha tudom, hogy nem jövök vissza, megcsinálom az ágyat.... Hátha...

De itt mindent otthagyott, beleértve két láda felszerelést a fedélzeten és elment és itthagyta ezt a hajót.

Lehet, a Kapitány lelke éjjelente kinn bolyong a tavon és ijesztgeti a sirályokat?

A hajó meg várja, várja, hogy visszatérjen a Kapitány és még egyszer kihajózzon a végtelen tóra?

Már sose fogjuk megtudni. De azért érdekel.

Az Antilop-sziget

Eldugult a WC. Ahogy lelkesen pumpáltam mindazt, aminek le kellene mennie, de nem ment, valami csörömpölést hallottam. 

Valahogy betört egy ablak.

Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy aktiválni kell a vészhelyzetek esetére tartalékolt tervet: elmentünk az Antilop-szigetre.

Rengeteget írtam már az Antilop-szigetről és még sose mentem bele részletesen, hogy mi is ez a sziget és leírni, mi is ez a sziget sokkal izgalmasabb, mint pumpálni mindazt, aminek le kellene mennie.

Az Antilop-sziget a Nagy-Sós-tó legnagyobb szigete, bár a szárazság és a tó kiszáradása miatt általában inkább csak félsziget, amit a tó és a sártengerré alakult tómeder vesz körül.

A sziget 110 négyzetkilométere jórészt vadon. A civilizációt a kiszáradt kikötő, a látogatóközpont, a karámok, pár elhagyott tanya és a skanzen jellegű múzeum jelenti. A többi hegy, völgy, bozót és bölény.

Ez utóbbiakkal érdemes vigyázni. A bölényeket én pont ezért csiliben és burgerben szeretem.

Amikor a mormon honfolgalók elértek ide hont foglalni, a sziget az egyházi ménesek, csordák otthona lett. Hamarosan megjelentek az első tanyák is. A legnagyobb a Fielding Garr ranch, ahol a sziget egyetlen bővizű és állandó forrása fakad. Ez volt a legeltető állattartás központja.

Voltak itt rézbányák is a sziget nyugati partján, ahonnan miután kivágták a rezet hajóval szállították a szárazföldre.

A déli szigetcsúcsnál kőbányák voltak, ahonnan a nagy autópályaépítkezésekhez vitték a köveket. Itt épült az első szigetre vezető töltés is. A sziget déli részén még nem jártunk, de ami késik, nem múlik.

Az autópályaépítkezések befejeztével a sziget Utah egyik legjobb state park-ja lett.

Évente többször ultramaratont rendeznek a szigeten. Mi is voltunk párszor ezeket a bölényfutásokon, meg túráztunk is egy csomót, megnéztük a Piskótát is.

Szeretünk ide kijárni.

A sziget gyönyörű és közel van és sokkal jobb program, mint WC-t pumpálni.

A turista és a bölény

- Bikuci! - mondta a turista. 

- Turista - mondta a bölény és kapálni kezdett a lábával és csóválni kezdte a farkát. 

A torreádor tovább fotózott, a bölény meg azon gondolkodott, hogy helyből ugorja-e át a kerítést, mert hát két méter magasság meg se kottyan neki, vagy döntse ki az egészet. 

Ekkor, mint egy nyálas amerikai filmben megérkezett a ranger, aki a Darwin-díj esélyes fickó és az ideges bölény közé parkolt. 

Kicsit később a ranger bejelentette, hogy lejárt a munkaideje és senki se idegesítse a bölényt, mert nincs térerő kihívni a mentőket. 

Ekkor egy másik turista, egy harminc körüli hölgy, aki életében sok mindenből kimaradhatott, megkérdezte:

- Kisfiú? Kislány?