Szakadt a hó.
Esett az eső.
Sütött a nap.
A Nagy-Sós-tó felett lógott az eső lába, de a szél elfújta a felhőket és lehetetlen színekbe burkolta a völgyet.
Jó idő lett.
A napfény csilingelve szikrázott a múzeum rézborításán.
Elképesztő volt az épület, ahogy belesimult a hegyoldalba.
Az emberek sorbaálltak, hogy bemehessenek. Sokan időpontot foglaltak.
A hatalmas üvegfelületeken át a kiállítótér belenyúlt a hegyoldalba. Őslénycsontvázakat lehetett apró ecsettel kiásni. Yoda mindenáron el akart fogyasztani egy őselefántot, de szívtelenül azt se engedtük meg a Mesternek, hogy megjelölje a szó szerint ásatag maradványokat.
Az ide vezető ösvények valóban az épület szerves részének tüntek. Az épület egyszerre tünt idegennek és idevalónak.
Legközelebb megnézzük belülről is.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
2 megjegyzés:
De fura! Olyat lehet mondani, hogy nekem nem tetszik? Nekem inkább nem oda való!
Lehet :)
Megjegyzés küldése