2011. november 16., szerda

Vízóra a sivatagban

Calf Creek

Amikor beköltöztünk, az önkormányzati tulajdonú vízművek egy opciót kínált fel nekünk: mivel új lakók vagyunk, annyit kell fizetnünk, mint egy átlagos helyi család az adott hónapra. Aztán pár hónap múlva, ha akarunk, válthatunk valós fogyasztásra.

Bólintottunk. Nem mintha túl sok lehetőségünk lett volna, de a javaslat reálisnak tűnt - amíg ki nem nyitottuk az első borítékot.

33 dollár a szennyvíz?

A vízóra négyezer gallon fogyasztást jelzett a száraz utahi nyár közepén. Ezer gallon víz csatornadíja három dollár harminc cent.

Ekkor kiderült, egy átlagos helyi fogyasztó tízezer gallon vizet használ egy hónapra. Negyvenezer liter.
Tudom, egy nagy család sokat most, egy poligám nagycsalád még többet: a két feleség és a tizenkét gyerek még hagyján, de a teknőc! Az aztán pazarolja a vizet.

Egy valamit tudunk csak elképzelni: az átlag nem családokra, hanem fogyasztóra vonatkozik, azaz a családiházakat egy kalap alá veszik a bérházakkal, autómosókkal és szállodákkal, esetleg még a hegyoldalban terpeszkedő rézbányát is hozzáveszik. Vagy a szomszéd ezermester egy turbinát hajt meg a konyhai csapról és azzal világítja ki a bólogató rénszarvasait.

Most novemberben betelt a pohár. Elhasználtunk ezer gallon vizet az elmúlt hónapban és fizettük a tízezer gallon átlag után.

Természetesen már válthatnak valós fogyasztásra - mondta az önkormányzati ember telefonba - ki is küldöm az adatokat és eldönthetik, akarnak-e váltani.

Akartunk.

Két nappal később landolt az önkormányzat levele a postaládánkban a kitöltött szerződéssel.

Most öt hónapig annyit kell fizetnünk, amennyit fogyasztunk (azaz semmit, mert akkora túlfizetésben vagyunk). Aztán öt hónap múlva kérhetjük, hogy fizethessünk saját átlagunk alapján, vagy fizetjük tovább a valós fogyasztásunkat.

Végre nem érezzük úgy, hogy a WC-n húzzuk le a pénzt.

Winter sprinklers

14 megjegyzés:

Boston2 írta...

Nálunk nem kell fizetnem a vízért. Azt se tudom, mennyit fogyasztok, a bérleti díjban benne van ez is.
Sose értem meg, miért jó ez, ahogy azt sem, miért nincsenek stopgombos vagy szabályozható öblítésű vécék...
Úgy tűnik, hogy pusztán az a tény, hogy valami éppen látszólag bőven rendelkezésre áll, elég ok arra, hogy korlátlanul pazarolják, nem csak a vízre, hanem áramra, fűtésre, légkondira értve.
(A lépcsőházban és a bejárat felett éjjel-nappal ég a villany. Minek? Egy pár dolláros mozgásérzékelő megoldaná...
A cégnél a legtöbb ember hazaindulás előtt nem kapcsolja ki a monitorját, nyomtatóját, néhányan még a gépüket se. Pedig a standby is fogyaszt...)
Az ivóvíz talán még hamar lesz majd probléma, mint az olaj.

ribizlifozelek írta...

WC-be szabalyozot lehet kapni az Amazonon (is).

A haz elott ego villanyt ertem: mivel a kozvilagitas altalaban khm, szegenyes, ezert a lakok biztonsagerzetet noveli az allandoan vilagito lampa.

Azt hiszem, berlakasokban az egyeni ora felszerelese akkor egyszeri kiadas, hogy a tulajdonosoknak nem eri meg.

Es kenyelmes is: nem kell a berlok utan rohangaszni, hogy irjak at, fizessek, stb. Magyarorszagon az egyik legkomolyabb gond a lakaskiadasnal-berlesnel az ora (atiras, atirasi koltseg, fizetes, nem fizetes). Egyszeruen ez itt nem letezik, aminek szinten megvannak az elonyei.

Boston2 írta...

Nem tudom, mennyire lehet ezt beépíteni akárhová. És hát az ember nem nagyon barkácsolhatja át a bérelt lakást.
Máshol meg az az öblítőszelepes tartály nélküli (vagy rejtett?) van...

A közvilágítás is nem rossz és ha az is lenne: minek ég a villany éjjel-nappal? Az ajtó felettihez egy szürkületlapcsoló, a lépcsőházihoz egy mozgásérzékelő és már meg is van oldva.

Kényelmesnek kényelems, ahogy itt minden arra megy ki, hogy kényelmes legyen, még ha hosszú távon és összességében ez rengeteg fölösleges pazarlást jelent is...

A villanyt itt is át kellett íratni. 5 perces telefonhívás volt az NSTAR-ral, az előző lakó és az én részvételemmel. A tulajdonosnak semmi dolga nem volt vele. Ennyi.
Mi ebben olyan bonyolult?

Névtelen írta...

Boston2, miert kell mindenben a hibat keresni? Fokent arrol irt ribizlifozelek, ha jol ertem, hogy pl Magyarorszagon az atiras bonyolult. Amerikaban egy hivassal elintezheto (a villany ugy, mint a viz es a gaz, ha azt is at kell iratni), de ha egy ora van, akkor a tobblakasos hazakban a tulajdonos / ugyintezo fizeti a vizet. Ez igy van, kulonbozo okok miatt igy alakult ki. A futes, benzin, olaj, stb nagyon olcso volt, ezert a szigeteles sok helyen hianyzik, a vizzel nem kellett takarekoskodni, ugyhogy nincs viztakarekos vece, stb. Ez igy van. Lehet mondani, hogy de hogy miert nincs maskepp. Igy van, es kesz. Nekem kontraproduktivnak es furcsanak tunik az, ahogy tobbszor viszonyulsz a dolgokhoz.

Névtelen írta...

Meg egy: ugy tudom, Amerikaban az atalakitott es az uj hazakban sokszor hatekony a szigeteles, nagyon jo ablakok vannak beepitve, az oblites viztakarekos (es tobbszor esovizet hasznal), a kazan 95%-os hatasfoku, stb. Regen ez nem mindenhol volt szempont.

Boston2 írta...

Névtelen:
Nem tudom, hogy ez mennyiben kontraproduktív.
Belecsöppentem egy életformába, amiben alapvető ellentmondásokat veszek észre és olyan hozzáállást, ami az én értékrendemmel nincs összhangban.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az én értékrendem feltétlenül helytálló.
De az ellentmondást valahogy fel kell dolgoznom és egyik módja, hogy elmondom, ha valahogy szóba kerül. Én meg ilyen vagyok, nem fogom megváltoztatni a személyiségem azért, mert ideiglenesen egy más országban élek és dolgozom.
De adott esetben mások reakciója - a tiéd is - módosíthatja a véleményem.
Próbálok itt úgy élni, hogy minél kevésbé kelljen interakcióba kerülni azokkal dolgokkal, rendszerekkel, amivel nem értek egyet, de nem mindig sikerül.

Műszaki emberként bosszant, ha egyszerűen és olcsón megoldható dolgokkal nem törődnek itt.
Szeretem, ha valami jól és hatékonyan működik, és itt sok dolgot nem ez jellemez, amivel találkoztam. Főleg, ha elsősorban a hozzáállás miatt nincs változás.
Ha valamit jónak találtam, azt is el szoktam mondani.
Nem keresem a hibát, hanem találkozom a hibákkal és feltűnnek, zavarnak, ezek szerint jobban, mint másokat. Magamban is, a saját munkámban is igyekszem megvizsgálni ezeket és tenni ellenük. Ezért is írom le ezt, mert közben próbálom átgondolni, és még fogok is gondolkodni azon, hogy igazad van-e és én vagyok a mumus... :)
És nem utolsósorban azért is, mert otthon sokan azt hiszik, hogy itt szinte minden sokkal jobb és mennyivel jobb itt élni, én meg úgy gondolom, nem árt, ha felhívom a figyelmet a negatívumokra.

ribizlifozelek írta...

Ezek a régebbi épületek - főleg a bérházak - szerintem olyanok, mint nálunk a panelházak, ahol szintén ablaknyitással lehetett szabályozni a fűtést és az egyéni mérőóra csillagközi utazáshoz hasonló utópia volt.

Abban a korban se KEurópában, se Amerikában nem számított az energiatakarékosság. Más szempontok vezették a tervezőket, döntéshozókat.

Ma változik a világ és ezért mindenhol kezdenek új megoldások megjelenni.


Szerintem a környezetvédelemnek nem az a járható útja, hogy a szolgáltatások magas árán magán- és állami cégek extraprofitot termelnek és azt utána nem környezetvédelmi célokra fordítják.

A környezettudatos nevelés szerintem sokkal hatékonyabb lehet.
Mi, amint lesz időnk, be fogjuk szerelni a víztakarékos izét a vécétartályba (ha beszerelhető), ha pedig nem, akkor az esedékes felújításkor fog bekerülni.

Névtelen írta...

Ribizlifozelek: Eleg sok ilyen van. Pl (es csak az amazonrol):

http://www.amazon.com/ONE2FLUSH-Conversion-improved-existing-efficient/dp/B002IYNBH0/ref=sr_1_7?ie=UTF8&qid=1321551921&sr=8-7

http://www.amazon.com/BlueSource-HYR270-HydroRight-Converter-MJSI/dp/B002NKRR7Y/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1321551921&sr=8-1

Boston2 írta...

Az előbb írtam egyet, de eltűnt...

Otthon nálam házi szennyvíztisztítót telepítettünk és az abból kijövő vizet gyökértéri öntözéssel osztjuk szét a telken. Nincs csatornadíj, nincs környezeti terhelés.
És még öntözni se kell :)

Boston2 írta...

Névtelen:
A cégnél a fejlesztők nagyon nagyra értékelték azt a tulajdonságomat, hogy valahogy én vonzom a hibákat, vagy érzékenyebb vagyok rájuk, vagy könnyebben észreveszem és jobban zavar, ráadásul nem elégszem meg annyival, hogy közlöm, hanem igyekszem kielemezni és reprodukálni, hogy könnyebben javítható legyen. Rengeteg olyan bugot vettem észre a szoftvereikben, amit a többiek nem találtak meg, vagy csak sokkal később... :)
Ebből a szempontból éppen nem kontraproduktív. :)
Látod, ennek is van másik oldala. :)

ribizlifozelek írta...

Boston2, megtalaltam az elveszett kommentedet:


Névtelen:
Nem tudom, hogy ez mennyiben kontraproduktív.
Belecsöppentem egy életformába, amiben alapvető ellentmondásokat veszek észre és olyan hozzáállást, ami az én értékrendemmel nincs összhangban.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az én értékrendem feltétlenül helytálló.
De az ellentmondást valahogy fel kell dolgoznom és egyik módja, hogy elmondom, ha valahogy szóba kerül. Én meg ilyen vagyok, nem fogom megváltoztatni a személyiségem azért, mert ideiglenesen egy más országban élek és dolgozom.
De adott esetben mások reakciója - a tiéd is - módosíthatja a véleményem.
Próbálok itt úgy élni, hogy minél kevésbé kelljen interakcióba kerülni azokkal dolgokkal, rendszerekkel, amivel nem értek egyet, de nem mindig sikerül.

Műszaki emberként bosszant, ha egyszerűen és olcsón megoldható dolgokkal nem törődnek itt.
Szeretem, ha valami jól és hatékonyan működik, és itt sok dolgot nem ez jellemez, amivel találkoztam. Főleg, ha elsősorban a hozzáállás miatt nincs változás.
Ha valamit jónak találtam, azt is el szoktam mondani.
Nem keresem a hibát, hanem találkozom a hibákkal és feltűnnek, zavarnak, ezek szerint jobban, mint másokat. Magamban is, a saját munkámban is igyekszem megvizsgálni ezeket és tenni ellenük. Ezért is írom le ezt, mert közben próbálom átgondolni, és még fogok is gondolkodni azon, hogy igazad van-e és én vagyok a mumus... :)
És nem utolsósorban azért is, mert otthon sokan azt hiszik, hogy itt szinte minden sokkal jobb és mennyivel jobb itt élni, én meg úgy gondolom, nem árt, ha felhívom a figyelmet a negatívumokra.

Boston2 írta...

Köszönöm és elnézést a hosszú offtopic-ért. Igyekszem visszafogni magam ezentúl és nem szólni, ha nem muszáj. :)

ribizlifozelek írta...

Ne :)
Azert (is) van a blog, hogy aki akar, hozzaszoljon.

Unknown írta...

Még mindig jobb igy, mert legalább nem veszett el amit eddig befizettetek! Itt meg azzal idegelik az embert, hogy oda-vissza számolják a vizet Watt-ba, a watt-ot köbméterbe, hogy egységes számlát adjanak ki. Ez azért jó, mert senki nem érti, szerintem már aki kitalálta ezt a hülyeséget az sem.

Igy aztán jó nektek! :)))