Mondjuk a Dunapart az azért jó régóta van, szóval az nem új, de a sétány az igen. Dunaparton jó sétálni. Dunát jó nézni. Szóval elindultunk megnézni, milyen is az a Dunapart a pesti oldalon a Margitszigettel szemben.
Az Árpád-hídnál már-már manhattani felhőkarcolótömeg fogadott. A különbség az, hogy New Yorkban már nincsenek ikertornyok.
Aztán ott is álltunk a Vizes VB híres palotája előtt.
Itt megnéztük a facsemetéket, amiből remélhetőleg majd egyszer öles fák lesznek. Kivételesen örültem, hogy a Mester Utahban maradt. Simán kipisilte volna a csemetéket a helyükből.
A következő látványosság dunaparti csövesfürdő megvolt, mi pedig visszafordultunk a Rákos-pataktól: onnan tovább nem volt út a Duna mentén, remélem, majd itt is lesz sétány és híd.
A Margitsziget ilyenkor is szép, még késő-téli gúnyában is.
A Holokauszt-emlékmű most is nagyon jó.
Minden irányból.
Az új Moszkva tér az nagyon vicces, hogyha a régi Moszkva tér (alias Széll Kálmán) monumentalitásával hasonlítjuk össze. A régi jobban illett Moszkvához.
Azt nem néztem meg, hogy vannak-e itt frissen elültetett nyírfácskák, így a világ megnekült attól a kataklizmától, hogy elénekeljük az áll egy ifjú nyírfa a réten című slágert.
A sétány Lipócia mellett már a szokásos aszfalt-kavics-beton volt, itt nem szeretnék nyáron sétálni. Mondjuk el lehetne adni ingyenes zsírégető programként.
Jó volt, szép volt, krémessel zárult, ahogy kell.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.