- Menjünk - mondta Yoda. Nagyon fellelkesítette a Mestert, hogy reggel a lakóbusz ablakából egy nyulat látott. Most meg akarta nézni a közeli sziklákat, hátha nyúlból vannak.

A reggeli séta alkalmával láttunk egy lakóbusz mellett egy ösvényt, ami bevezetett a sivatagba. Erre mentünk. Erre csak kaktuszok nôttek, de nem voltak tappancsba beakadó tüskék.

Az ösvény hirtelen vízmosássá alakult és olyan lett, mint egy finom porral borított út. A vörös homokkô pora nagyon ragaszkodó valami. Öt éve voltunk Monument Valleyben és még mindig találok az autóban az ottani porból, ha nagyon keresek.
A vízmosás fantasztikus virágok között kanyargott. Bullfrogban most volt tavasz.
A homokos-agyagos felszín hirtelen változott meg. Teljesen kopasz, gömbölyû sziklák emelkedtek ki a földbôl. Ezekre mindig sokkal könnyebb felmászni, mint le, de az itteni dombol lankásak voltak és így csábítottak, hogy nézzük meg a kilátást. Egy baj volt: minden egyes domb elôtt volt egy nagyobb domb, ami szebb kilátással várt.
A sokadik dombtetôrôl végre megláttuk a tavat. Ott kéklett messze a vörös sivatagban. Gyönyörû volt.
Yodát ez és a közeli hajóparkoló is hidegen hagyta, inkább lefeküdt a vörös sziklára és melegedett. Látszott, a nyúlhiány ellenére elégedett a világgal.
Rövid lihegés után a Mester felnézett:
- Nincs nyúlból a hegy.
Bólintottam.
- Nincsenek fák.
Bólintottam.
- Nincsenek szögletes sarkok.
Bólintottam.
- Vacsora lesz?
Bólintottam.