Remeteszôlôs jó hely

Örkény telefonfülkéje zseniális. 

A remeteszôlôsi park körülötte szintén az. Eleve, a közterület neve Vénusz utca. Ilyen névvel valami csak szép lehet. 

A könyvcsereberélô szekrény csodaszép és egész jó könyvek voltak benne. 

A lábbal kitapogatható tanösvény, ahol mindenféle anyagra lehet lépni, óriási ötlet. 

A pingpongasztal minôségi. 

A zenélô kút, ami felidézi a környék történelmét szintén pirospontot érdemel. 

Ha ehhez hozzávesszük a patakot és az ország egyik legkisebb polgármesteri hivatalát elmondhatom, hogy ide vissza kell jönni akkor, amikor nem fagy a kalapom a fejemhez. 

Örkény telefonfülkéje

A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsű fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja; ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nő rajta a fű, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott.

A kirándulók, akik erre vetődnek vasárnaponta, nagyon megörülnek neki. Kedvük támad megtréfálni valakit, aki még az igazak álmát alussza, vagy eszükbe jut hazatelefonálni, hogy tegyék a lábtörlő alá az otthon hagyott kulcsot. Belépnek a fülkébe – mely kissé rézsút dőlt a puha talajon –, s miközben az ajtón utánuk hajolnak a hosszú szárú vadvirágok, fölveszik a telefonkagylót.

A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn… A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt.

(Örkény István: Ballada a költészet hatalmáról -részlet-)