Weston

Weston belvárosa sem volt sokkal urbanizáltabb az elővárosnál. Igaz, itt találtunk hat házat, amik egymáshoz értek, de azok mind boltok voltak. Ez azt is jelenti, hogy voltak boltok a belvárosban. Nem sokan: egyik oldalon volt ez a hat, a másikon még néhány.

A boltok mellett terült el a városi park (vagy mező), hogy oldja a nagy beépítettség okozta "nyomort".



Az üzletek egy része bank volt, másik része ingatlanos. A kirakatokat böngészve megtudtam, hogy egy átlagos westoni udvarház egymilliótól indul (dollárban). Weston, nem meglepő módon, gazdag városka. Egy westoni család átlagos éves jövedelme jóval kétszázezer dollár felett van - ebből lehet méretes házakat venni.

A központban még lelkekkel kereskedtek: a főutcában állt három templom és a városháza, ami a tizenegyezer lakosú Westonban nagyobb volt, mint a hatvanezres Walthamban.



A belvárost könnyen be lehetett határolni: ameddig tartott a járda, belváros volt. Ahol megszünt a járda, ott végződött a belváros.

A központ a templomtól templomig tartott, kocsma nélkül. Weston 2008-ig száraz város volt, itt nem árultak alkoholt, ha valaki meg akart inni egy üveg sört, autóznia kellett.
Westonon látszott, nyugodt hely. Egy villanyoszlopon láttam egy hírdetést, egy elkóborolt kutyát kerestek. Meg volt adva a tulajdonos két telefonszáma, alattuk egy rövid megjegyzéssel: ha megvan az eb, hívják csak a rendőrséget Ők majd mindent elintéznek.

Temetés és buli

Temetés és gyászmise jobbra - mutatta a kis kézzel írt táblácska. Buli balra - utatta egy másik táblácska a Regis College bekötőútján. Én a parkolót kerestem.

A Regis college egy pici felsőoktatási intézmény Boston peremén túl, viszont hozzánk közel, így pont ideális helyszínnek tűnt a délelőtti sétához.

Regist 1927-ben alapították mint humán katolikus leányiskolát, de 2007-től legények is járhatnak ide. A miniatűr campusnak van pár szép épülete, ráadásul egy erdő szélén fekszik. Én lefotózom az épületeket, Yoda lepisili az erdőt és mindenki boldog.



A vidám bulival párhuzamosan szervezett temetés azonban keresztülhúzta számításainkat. Azt tudtam, hogy a Regis egy pici egyetem, de hogy ennyire kicsi, nem gondoltam volna: a vendégparkolóba négy autó fért, most hat állt bene, gondolom, három jött bulizni, három pedig temetni.

Yoda szomorúan sóhajtozott, miközben céltalan köröket mentem.
Feladtam és elindultam a közeli kisváros, Weston fele.

Westonnak több történelmi, védett utcája van. Ez annyit jelent, hogy a lakók régi, száz-kétszáz éves házaikra kapnak egy táblácskát, miszerint az épület régi és büszkék lehetnek rá. A házikók ára ettől felmegy, csakúgy, mint a tatarozási költségek.



A történelmi negyedek utcáiban még járda is van. Ezeket azért építették, hogy kerékpárral vagy gyalog meg lehessen csodálni a régi házikókat.

Történelmi utca alatt Westonban nem sűrűn beépített, "klasszikus" utcákat értenek összebújó házakkal. Ezek házak valamikor tanyák voltak, szántófölddel, erdővel, mezővel, istállóval, tehénnel. Száz méter séta, egy ház, még száz méter, még egy ház. Idővel a farmerekből felső-középosztálybeli polgárok lettek, a szántóföldeken újra kinőtt az erdő.



Számomra most se világos, miért takarítják ezeket a járdákat télen, talán azért, hogy legyen hol kutyát sétáltatni. A séta alatt egy gyalogossal találkoztam, a hölgy kijött a ház elé, megnézte a járdát, majd visszament, beült autójába és elhajtott.

Nem volt meglepő, hogy kevesen használják a járdákat: nem vezettek sehova. Mi minden lehetséges irányt kipróbáltunk, de a járda előbb utóbb véget ért egy hófalban. A lehetőségek és saját magunkat párórás sétával teljesen kimerítettük. Nem mentünk sokat, de az nagyon hidegben. Hazamentünk.