A késő éjszaka csendfátylat borított Salt Lake Cityre. Az emberek magukra húzták a takarót és akkor fordultak másik oldalukra, amikor Yodával kiléptünk az utcára.
Tíz óra volt.
Salt Lake Cityben korán fekszenek az emberek.
Ketten bolyongtunk az utcákon, Yoda meg én, Yoda magabiztosan járta be a város elhagyott utcáit. Amikor hazaérünk, be szoktunk számolni arról, hogy hány embert láttunk terepbejárásunk során.
A város utcái ehhez mérten vannak kivilágítva, azaz ehhez mérten sötétek. Ha a lakosság legnagyobb részét este kilenc-tíz között ledöntik az álommanók, felesleges pazarlás lámpák ezreit égetni az utcákon. Eleve, pazarlás lámpákat felállítani. A Hold úgyis világít az év nagy részében. Ha nincs Hold, akkor vannak csillagok. Ha csillagok sincsenek, akkor sincs kinn senki.
Most azonban egy utca végén olyan iszonyatos fényt láttunk, mintha egy nagyvárosban lettünk volna. Letértünk szokásos útvonalunkról és ámultunk és bámultunk.
- Jön a karácsony - bólogattak a rénszarvasok.
- Jön, jön - morzézta a kerítés, miközben elhaladtunk az elektromos fák alatt. Egyik szomszéd a másikra licitálva szórta a lámpákat a kertbe, a házra, a mindenségre.
Yodával álltunk földbegyökerezett lábbal és néztünk a fényt. Aztán persze először a Mester emelte fel a lábát.
Első nap meghitten villogott a karácsonyi dekor. Hogy ne kelljen minden nap kihúzni és bedugni a terasz plafonján lévő konnektorba, még egy időzítő kapcsolót is közbeiktattunk. Sötétedéskor felgyulladnak a karácsonyi fények, tizenegy fele pedig villanyoltás, mindenki menjen aludni.
Piros, sárga, zöld - villogtak másnap a fények. A kék meg égett folyamatosan.
Piros, sárga - fogadott másnap a villogó fény, a többi meg állandóan világított.
Pirosan villogott a dekor a harmadik nap, miközben a többi szín folyamatsan égett. (Szerencsére csak a világított értelemben, van biztosításunk tűzkárra, de akkor is.)
Holnap már semmi se fog villogni - simigattam meg a kínai ipar által gyártott villogó véletlengenerátort.
Tévedtem.
Két szín villogott.
Aztán az összes.
Aztán egy se.
Az egyszerű karácsonyi égősor elképesztően változatos programmal lát el: mindennap megpróbálom kitalálni, hogy fog működni, de sose sikerül. Hamarosan kis füzetkébe fogom vezetni, mikor, mi villog és világít folyamatosan, mert egyre kiváncsibb vagyok, a füzér random, vagy programozott vagy csak egyszerűen hibás.
Optimista énem hisz abban, hogy a négy színben tündöklő kicsi és nagy csillagok az összes lehetséges villogási variációt le fogják játszani karácsonyig. Cinikus énem pedig azt várja, a fényorgonából mikor lesz tüzijáték.
(Megjegyzés: a felső képen NEM a mi égőink láthatók, hanem a szomszéd hetvenéves hölgy díszkivilágítása.)
Közeledik a karácsony - állapítottam meg október végén, amikor a valószínűleg komoly időeltolódástól szenvedő afrikai bevándorlók lakótelepén megláttuk az első fenyőfákat.
Bizonyára van egy kézenfekvő magyarázat arra, hogy miért októberben állítanak karácsonyfát (miért ne?). Mi láttunk olyat is, aki augusztusban kezdett a fa díszítésének, mi pedig idén áprilisig nem szedtük le a fánkat - igaz, négy hónara elutazunk, így bajosan nyúlhattunk volna a fenyőhoz. Április közepén arra is gondoltunk, hogy arra a kis időre nem érdemes leszedni, de végül győzött a konformizmus.
Az első fenyőket követték az első karácsonyi fények. Nem sokkal Halloween után a lila fényben fürdő óriáspókokat elkezdték felváltani a karácsonyi égősorok. Epilepsziára hajlamosak jobban teszik, ha otthonmaradnak.
Hogy ne lógjunk ki nagyon a sorból, mi is nekiláttunk a karácsonyi fények felszerelésének. Egy kicsi, tíz csillagból és százötven kis lámpácskából álló égősort vettünk, a kínai fröccsöntő ipar büszkeségét. Az égősort összeszerelő rabszolga valahogy elfelejtett pár szines égőt belecsavarni és valamiért 1-2 fehér lámpácskát is beszúrt a színesek helyére. Szerintem egy kínai tervhivatalban ma is ül két-három Mao-kabátos bürokrata és igyekeznek megtalálni azt a lehető legalacsonyabb minőséget, amit a hülye nyugatiak megvesznek. Biztos vagyok benne, hogy még nem sikerült megtalálniuk.
Mivel annyira nem bízom benne, hogy komolyan vegyem a “szabadtéri használatra alkalmas” feliratot, a fényárt inkább a veranda belső oldalára szereltem az eresz alá.
Az égősor azonban működik. (Különben is van biztosításunk tűzkárra.) Ronda, ocsmány, de feladatát ellátja: hasonul a többi ronda és giccses karácsonyi dekorhoz. Nem egy Thanksgiving Point, de megteszi.
A Thanksgiving Point karácsonyi fényei annyira híresek Utahban, hogy nekünk is meg kellett nézni őket. A karácsonyi fények vonzóbbak voltak, mint egy újabb karácsonyi képeslap elkészítése a zazzlén vagy a prototukano laringális zárhangkészlet rekonstrukciója.
Elmentünk.
Megnéztük.
Amikor lekanyarodtunk az autópályáról, már láttuk, hova kell menni. Nem a fényeket láttuk, hanem a kocsisort. 7.20 volt. Lassan araszoltunk. A mezőn hosszú, kanyargó fémkígyót vettünk észre - nem a fények voltak, hanem a hozzájuk vezető kocsisor. Lépésben haladtunk, már amikor haladtunk. De leginkább arról volt szó, hogy néha csökkenteni lehetett a nyomást a fékpedálon. Negyven percbe telt, hogy eljussunk a bejáratig. A Thanksgiving Point közönségszervezői mindent elkövettek, hogy szórakoztassanak bennünket: időnként táblákat láttunk, hogy tudjuk, jó uton vagyunk. Amikor már két sorban álltunk, akkor egyszercsak megjelent a Mikukás.
A Mikulás beszélgetett az autóban ülő gyerekekkel, szórakoztatta őket. Mindenkihez volt három kedves szava. Nem több, mert a kocsisor lassan araszolt. Észrevettük, hogy a legtöbb autóban gyerekek ülnek. Némelyikben ment a videó, hogy a fiatalok ne unjálk magukat a hosszú várakozásban.
Háromnegyed óra alatt elértünk a pénztárhoz - jó előre kitáblázták, mi mennyi.
8 dollár egy személyautó. Fizettünk és lekapcsolt lámpákkal behajthattunk a csodák kertjébe.
Láttunk már pár giccses dolgot, de ezt szinte semmi sem múlta felül. Az egész fénykert autós volt. Nem lehetett kiszállni, nem lehetett parkolni, csak menni körbe-körbe és nézni a fényeket, lehetőleg leengedett ablakkal, mert kinn szólt a karácsonyi zene meg a boogie. Mi gurultunk a sorban, lassan, továbbra is a féken állva - hallottam, egyszer se váltott fel az autó, végig egyesben mentünk.
Villanykörte télapók integettek, rénszarvasok bólogattak, medvék stoppoltak, villanyfák világítottak, mi pedig szóhoz sem jutottunk, csak néztünk döbbenten magunk elé a villanykörte mézeskalácsházikók között. Volt egy pillanat, amikor azt hittük, ezt már nem lehet fokozni. Lehetett. Karácsonyi feliratok, képek és jászolok között kanyarogtunk tovább. Egyre inkább attól féltem megdöbbenésemben belecsorgok az előttem cammogóba, ami, tekintve, hogy kistehereutó lökhárítója a mi szélvédőnkkel volt egymagassában, nem tünt biztatónak.
Hihetetlen látvány volt, bár negyed óra alatt körbeautóztunk. Nem álltunk meg rénszarvast etetni, elég volt mára. Elképesztő volt. Ezt látni kellett. Egyszer.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.