2023. március 10., péntek

Hét nővér a a Tűz Völgyében

Seven sisters

 - Melyik pihenőt ajánladád ebédelni? - kérdeztem a ranger-t, mikor megvettük az éves bérletet Nevada összes state parkjába. Idén párszor még el akarunk ide jönni.

- A Hét nővér a kedvencem - mondta.

Odamentünk. Még nem láttunk csillagokat az éhségtől, de kezdtünk.

Seven sisters

El is halasztottuk a Hét nővér megismerését és inkább ebédet csináltunk.


Seven sisters

Bár a Valley of Fire nem egy elhagyatott hely, a pihenőhely sokáig csak a mienk volt és nyugodtan tudtunk enni.

Seven sisters

Közben csodáltuk a Hét nővért. 

A homokkő nagyja erodálódott (elerodált?) és csak a hét torony maradt it..

Seven sisters

Evés közben éreztük, valaki néz minket. Nagyon néz.

Egy mókus bámult ránk és Puppey-ra és remélte, hogy valamelyikünk megdobja egy kis finomsággal.

Seven sisters

Később megláttuk az ízlésesen eldugott WC-t is, ami nyugodtan indulhatna a világ legszebb helyein levő WC díjért.

Seven sisters

Ahogy pakoltunk el, egy óriási autó húzott be a parkolóba.

A limuzin végtelenül hosszúnak látszott.

Kiszállt belőle egy boldog ifjú pár és a boldogtalanságig fotózta őket egy hivatásos fotós, majd visszaültek az autóba és elsuhantak egy boldogabb (és remélhetőleg fotográfusmentes) jövő fele.

Aztán jött a következő. Majd a következő.

Mint megtudtuk, ide járnak esküvői fotózni, mert a hófehér ruha jól mutat a vörös sziklák előtt.

Ezárta a fotográfusok lelkesen fizetnek, mi pedig ingyen nézhettük a cirkuszt.

Seven sisters

Amikor már mindent láttunk, amit itt látni lehetett, elindultunk túrázni egy kicsit.

Seven sisters

2023. március 9., csütörtök

Kemping a pálmafák alatt

Henderson Jackpot ultra 2023

A futás helyszínén lehetett kempingezni, de a szervezők által kínált sátrak kicsit zsúfoltan voltak, közparkban, milliós agglomerációban meg amúgy se igazán szeretünk kempingezni.

Ha valaki csak fut, annak ez ideális megoldás, de annak, aki futót hoz és visz, annak nem tökéletes.


Lake Mead

Én egy másik helyet néztem ki az éjszakára.

Lake Mead

Itt volt egy kis hely az emberek között és a reggeli látvány, amint kiléptem a sátorból, elfeledtette a félóra vezetést, ami elválasztotta egymástól a két tábort.

Lake Mead

Annyira belefeledkeztem a látványba, hogy majdnem fejjel előre estem ki hajnalban WC-re menet a sátorból.

Lake Mead

Ráadásul itt az autónak is volt saját helye.

Camp

2023. március 8., szerda

Henderson Ultra

Henderson Jackpot ultra 2023

Negyvennyolc óra + Egy tó + Sok futó = Nevadai kirándulás.

Henderson Jackpot ultra 2023

Mi már előző nap regisztráltunk, hogy a verseny napján ne kelljen ezzel vesződni - nem sejtettük, hogy a chip-et, ami megcsipogtatja a számlálót, csak a verseny napján lehet felvenni, úgyhogy nem szabadultunk meg a másnapi sorbanállástól.

Henderson Jackpot ultra 2023

A hangulat jó volt, tipikus vegasi futásnak néztünk elébe.

Henderson Jackpot ultra 2023

Természetesen ott volt az összes csendesőrült futó, egy napra még Elvis is benézett egy rózsaszín Cadillac-kel.


Henderson Jackpot ultra 2023

A szervezők is komolyan vették a vegasi hangulatot.


Henderson Jackpot ultra 2023

Persze mindenki tudta, ez a futás vidám, de ugyanakkor komoly dolog is, szóval a legtöbb versenyző igyekezett nem elbohóckodni a dolgot.


Henderson jackpot ultra 2023

Felmerült, hogy itt táborozzunk le a tó partján, mert itt jó a hangulat és közel vannak futók és a büfésátrak, de inkább harminc kilométerrel arrébb költüztünk.

Henderson Jackpot ultra 2023

Hogy miért?

Henderson Jackpot ultra 2023

2023. február 28., kedd

A macskaalom győzelme

Slippery Ice

- Nem tudok innen elmenni - mondta a szomszéd elakadt, vadonatúj Lexusára bökve.

Semmi butaságot nem csinált, csak el akart menni otthonról és ahogy kiállt az autójával, elakadt a jégen. Se előre, se hátra.

- Toljuk ki!
- Tegyünk alá macskaalmot - mondtam és úgy néztek rám, mint aki viccel.
- Majd én kihúzom! - mondta az enyhén fura szomszéd és hozott egy hegymászókötelet, majd Csodálatos Nalaját megszégyenítve belefeküdt egy hókupacba a Lexus mellett. Mikor jól kipihente magát, átfeküdt egy másik hókupacba és a Subarujára is rákötötte a kötelet, majd elindult és a kötél elpattant, mint bolha a kaméleonról.

- Hozok egy másik kötelet - mondta a következő szomszéd.
- Akkor én hozok macskaalmot.

Azért abszurdban én verhetetlen vagyok.

Előbb értem vissza a macskaalommal, mint a köteles szomszéd, talán mert a fickó enyhén kövér.

Fogtam a macskaalmot és kiszórtam a kerék alá, közben úgy néztek rám, mint aki teljesen megőrült.

Bezzeg amikor a Lexus kirepült jégről, mindenkinek leesett az álla.

- Ribizli, te egy zseni vagy! - mondták.

Nem tiltakoztam.

2023. február 27., hétfő

Szarvasok a hóban

Elk on Jeremy ranch road

- Nem jó - mondta a vapiti bika a vapiti teheneknek - erre sok az autó.

A tehenek megfordultak és elindultak felfele a hóban a dombon.


Elk on Jeremy ranch road

 (Ezzel befejezem az olyan szakszavak használatát, mint bika, meg tehén, meg suta, meg vapiti, meg barcogás meg ilyenek. Az agancsos az szarvas vagy fiú, a többi az lány. Kész.)


Elk on Jeremy ranch road

A pasi udvariasan előreengedte a csajokat, akik lelkesen csörtettek előre a szügyig érő hóban.

- Hova mentek?

- Arra! - felelték a nők, miközben helyet cseréltek, hogy ne ugyanaz legyen az úttörő.

Elk on Jeremy ranch road

Mentek, mendegéltek, aztán a bika elunta a menést a hóban, megfordult és felment a hegyre a köves gerincen, ahol sokkal könyebben lehetett haladni.

A csajok még mentek egyenesen, amikor észrevették, hogy a fickó másfele megy.

Megtorpantak és elindultak utána fel a hegyre.

Hogy ennek mi a tanulsága, nem tudom. Sose voltam szarvas.

2023. február 26., vasárnap

Az oldal bosszúja

Temu

Láttam az újságban, hogy van a Temu nevű új webáruház. Nem nagyon érdekelt a dolog, van pár bejáratott helyünk, azok jók, minek váltsunk.


Temu

Aztán kiderült, hogy a Temu ad ajándékba száz dolláros kupont és hát ilyenkor az ember egyből arra gondol, hogy jó-jó bejáratott helyek... de száz dollár....

Természetesen azonnal kiderült, hogy ez a száz dollár nem úgy száz dollár, hanem száz dollár értékű árengedmény, ha sok-sok mindent veszünk.


Temu

Mi nem akartunk sok-sok felesleges dolgot venni, hogy kapjunk belőle engedményt.

Ekkor a Temu valószínűleg megérezte, hogy nem akarunk sok-sok pénzt költeni náluk sok-sok felesleges dologra vagy az algoritmusnak agyára ment a sok-sok keresés, mert egy különleges ajánlattal próbált engem visszacsábítani.


Temu

2023. február 22., szerda

Hóvihar

Snow storm

Már előző este bezártak az iskolák, egyetemek, uszodák, könyvtárak, mert az előrejelzés szerint nagy viharnak néztünk elébe.

Snow storm

Valóban nagy volt.

Sokáig tartott, amíg kiástam magunkat.


Snow storm

Hihetetlen volt, hogy tegnapelőtt naplementét néztünk és tegnap pedig kirándultunk, ma pedig reggel hat körül ilyen fotókat csinálok.

Snow storm

Sőt, csináltam egy rövid videót is.