2008. március 1., szombat

IKEA


Error
Originally uploaded by ribizlifozelek

A tervek szerint délután bevittük volna a cikkeket tartalmazó dobozokat a tanszékre, utána mentünk volna az IKEÁ-ba.
Tavaszi idő azonban hirtelen őszi esősbe fordult, mi pedig a posta után inkább az IKEÁ-ba mentünk, mondván, hogy a cipekedés ráér. Első lépésben két gyárilag elméretezett polcot vittünk kicserélni. Pár napja guberáltam az IKEA “szemetesében” egy könyvesszekrényt, amiben nem volt polc. Akkurátusan lemértem a szekrényt és megkértem a boltban vásárló Péteréket, vegyenek már nekem pár ilyen polcot. Vettek.
Otthon láttam, hogy a polc jó négy centivel kisebb, mint ahogy azt a ráragasztott cimke állítja. Vissza kellett vinni. Persze nem volt hozzá blokk, de nem ez nem jelentett gondot - le lehetett vásárolni az árát.
Előre kinéztem, hogy mit szertnénk: könyvespolcot a kisszobába és egy fiókos szekrényt a konyhába. Mindkettőt elég gyorsan megtaláltam, bevásárlókocsiba dobtam (csak egy ujjamat passzírozta össze a 20 kg polc), aztan már csak a két polcot kellett megtalálni.
Itt kezdődtek a gondok: nem volt sehol a polc. Elmentem az információhoz, ahol épp le volt rohadva a rendszer. Nem tudták megmondani, hol a polcom. Tanácsot viszont adtak: menjek el a konyhaszekcióba és ott kérdezzem meg. Visszamásztam az emeletre és megpróbáltam lerövidíteni a kacskaringós utat a polcrengetegben. Ez a vártnál is jobban sikerült: pár pillanat múlva a bejáratnál álltam - mehettem vissza.
Nagy nehezen megtaláltam a konyhát, a konyhában a keresett szekrénysort, majd a polcokat, amiket az eladótól kellett kérni. Tőle kértem: kaptam egy papírt, amit a kasszánál kellett bemutatni és kifizetni, majd az árukiadóban a papírért cserébe megkaptam a polcaimat.
A polcokkal, szekénnyel és kerekes hokedlivel megpakolva indultam az autóhoz, amit alig találtam meg a szakadó hóban. Az autópályán néhol csak pár méter volt a látótávolság, azt hittem, sose érünk haza.
Valahogy hazaértünk, de ekkor már nem volt kedvem behurcolni a cikkeket az irodába. Reggel átvittem a dobozokat a kisszobából a nappaliba, délután - a nappalira szükségünk volt - a nappaliból a hálóba. Még jó, hogy két szobás a lakásunk, mi lett volna ha egy nagyobb hajlékot bérelünk magunknak?

2 megjegyzés:

Ziebi írta...

Szóljatok ha kell pakolászni, dobozokat cipelni, abban jó vagyok :) Pyry

ribizlifozelek írta...

Ne felj, szolunk :)

a