2008. március 24., hétfő

Uti elemórzsia


Saslik
Originally uploaded by ribizlifozelek

Mivel nagyon elcsúsztunk a Bryceba indulással, rendesen enni sem volt időnk, kénytelenek voltunk egy-egy hamburgert elfogyasztani, pedig ott volt a sütőben készen a sok-sok finomság.
Pár napja csináltunk saslikot. A saslik készítése a népi mondás szerint nagyon egyszerű: kell hozzá egy sas, azon úgyis van lik.
Mi nagyjábol ezt a receptet követtük, csak sas nélkül:
Vettünk a boltban mindenfélét, ami színes és ehető. Ezt kiegészítettük kockákra vágott csirkehússal, majd készítettünk egy páclét. Olajat, sót, borst, citromlét és sok-sok majorannát kevertünk össze, majd beleáztattuk a húst, a squasht, a piros és a zöld kapiforniai paprikát, a hagymát Ázott a sok cucc egy pár órán át, aztán karóba húztuk, rá a sasliksütő spirálra, majd betettük a sütőbe 40 percre. Csináltunk hozzá egy kis valódi rizst is.

Making saslik

Mivel maradt egy csomó páclé, elővettünk a feneketlen mélyhűtőből egy kis disznóhúst, felaprítottuk és betettük a páclébe. Utána dobtunk pár krupmlit és hagymát. Másnap pedig pár szem retek társaságában húztuk őket karóba.
Megenni már útközben, hideg ettük meg a sertéssaslikot. Így is finom volt. Csak lefotózni nem volt időnk. Persze műanyag ételhordóban nem is mutatott olyan jól.

Nincsenek megjegyzések: