Autós karjelzések

(Megjegyzés: a képek illusztrációk, egy nagyon hasonló, de újabb, nagyjából nyolcvan éves autót ábrázolnak.)

A sofőr vízszintesen kinyújtotta karját az ablakon. Valami kattogni kezdett agyamban, régi emlékek igyekeztek a felszínre. Közben egy 45 mérföldes (nagyjából 65-ös), kétszer három sávos úton suhantunk. A sofőr meg ismét kinyújtotta a karját. Inkább az autóját figyeltem - ilyen járgányt nem mindennap lehet forgalomban látni. A kocsi legalább nyolcvan éves lehetett. Horatio Nelson Jackson autózhatott ilyennel idősebb napjaiban.



- INDEXEL! - jöttem rá a megoldásra és lassítottam. Az ősrégi Ford besorolt, vezetője tovább nyújtogatta karját. Az autón egyáltalán nem volt irányjelző.

Lassítottam és néztem az öreg Fordot. Nagyjábból mindenki ezt tette körülöttem.

A Ford vezetője pedig ismét kinyújtotta kezét és még beljebb sorolt.

Talán a minnesotai kreszkönyvben olvastunk először az autós kézjelekről: Vállból kinyújtott bal kéz, balkanyar, könyökből ég fele fordított, ökölbe zárt kéz a jobbkanyar, ökölbe szorított, könykből lehajtott kéz a fékezés és megállás. (Az ökölbeszorított kézből kinyúló középső ujj jelentéséről nem volt szó.)

A jeleket bemagoltuk a vizsgára, aztán a sok haszontalan vizsgaanyaggal együtt elfelejtettük őket. Néha egy-egy kerékpáros így jelezte, merre fog kanyarodni, de a többség a Magyarországból használatos módon teszi ki kezét, a kisebbség pedig nem csinál semmit a kanyarodást leszámítva.

Most pedig láttam, hogy egy autó kanyarodik így.
Nem hittem volna, hogy ilyen régi autót valaha is látok forgalomban. Az egyetemen szokott parkolni egy valamivel fiatalabb Ford, de ez jóval öregebbnek látszott - és sokkal jobb állapotban volt. Az egyik közeli parkban időnként összejönnek veteránautósok húst sütni, de azok az autók alig ötven-hatvanévesek.
Ilyen matuzsálemről el se képzeltem volna, hogy gazdája ki mer vinni egy forgalmas útra.

Teljesen leengedtem az ablakot és integettem neki. A sofőr visszaintegetett, de az is lehet, csak indexelt...