Autós karjelzések

(Megjegyzés: a képek illusztrációk, egy nagyon hasonló, de újabb, nagyjából nyolcvan éves autót ábrázolnak.)

A sofőr vízszintesen kinyújtotta karját az ablakon. Valami kattogni kezdett agyamban, régi emlékek igyekeztek a felszínre. Közben egy 45 mérföldes (nagyjából 65-ös), kétszer három sávos úton suhantunk. A sofőr meg ismét kinyújtotta a karját. Inkább az autóját figyeltem - ilyen járgányt nem mindennap lehet forgalomban látni. A kocsi legalább nyolcvan éves lehetett. Horatio Nelson Jackson autózhatott ilyennel idősebb napjaiban.



- INDEXEL! - jöttem rá a megoldásra és lassítottam. Az ősrégi Ford besorolt, vezetője tovább nyújtogatta karját. Az autón egyáltalán nem volt irányjelző.

Lassítottam és néztem az öreg Fordot. Nagyjábból mindenki ezt tette körülöttem.

A Ford vezetője pedig ismét kinyújtotta kezét és még beljebb sorolt.

Talán a minnesotai kreszkönyvben olvastunk először az autós kézjelekről: Vállból kinyújtott bal kéz, balkanyar, könyökből ég fele fordított, ökölbe zárt kéz a jobbkanyar, ökölbe szorított, könykből lehajtott kéz a fékezés és megállás. (Az ökölbeszorított kézből kinyúló középső ujj jelentéséről nem volt szó.)

A jeleket bemagoltuk a vizsgára, aztán a sok haszontalan vizsgaanyaggal együtt elfelejtettük őket. Néha egy-egy kerékpáros így jelezte, merre fog kanyarodni, de a többség a Magyarországból használatos módon teszi ki kezét, a kisebbség pedig nem csinál semmit a kanyarodást leszámítva.

Most pedig láttam, hogy egy autó kanyarodik így.
Nem hittem volna, hogy ilyen régi autót valaha is látok forgalomban. Az egyetemen szokott parkolni egy valamivel fiatalabb Ford, de ez jóval öregebbnek látszott - és sokkal jobb állapotban volt. Az egyik közeli parkban időnként összejönnek veteránautósok húst sütni, de azok az autók alig ötven-hatvanévesek.
Ilyen matuzsálemről el se képzeltem volna, hogy gazdája ki mer vinni egy forgalmas útra.

Teljesen leengedtem az ablakot és integettem neki. A sofőr visszaintegetett, de az is lehet, csak indexelt...

Közlekedés az iskolák körül

St Mark's School
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár napja kutyasétáltatás közben (Yoda rendes volt és megint elvitt sétálni) egy izgalmas bokor mellett állva végre nyugodtan meg tudtam nézni munka közben a jelzőembereket, csakúgy, mint a múltkor az iskolabuszt.

Nem tudom, hogy kellene a jelzőembereket magyarul hívni, angolul crossing guard e szakma neve, de mivel manapság divat mindent megszépíteni, hívják őket traffic monitor-nak vagy school crossing patroller-nek is. Kis csúsztatással magyarul nevezhetnénk őket bakternek.

Amikor kezdődik vagy véget ér a tanítás, bekapcsolják az iskola környéki zebrákon a sárgán villogó figyelmezetető lámpát.



Az oszlopon felirat tudatja az autósokkal, hogy amikor villog a lámpa, akkor ott húsz mérföldre (harminc km/h-ra) kell lecsökkenteniük a sebességet. Ezt a sebességkorlátozást a zebra után pár méterrel fel is oldják.

A fokozott biztonság érdekében több átjárónál, főleg általános iskolák környékén, megjelennek a jelzőemberek A jelzőemberek lehetnek önkéntesek, iskolai dolgozók vagy fizetett alkalmazottak. Olyan is előfordul, hogy a szülők dobnak össze pár dollárt, amiből alkalmaznak valakit, de néha még öregdiákok is elvállalják - ingyen - ezt a feladatot. Nagyon ritkán a jelzőember egy közlekedési rendőr.

A jelzőember kitesz egy-két szines bólyát az út közepére, felvesz egy fényvisszaverő "kukásmellényt". (A kukásnak itt nincs mellénye, mert általában nem száll ki az autóból.) Néha van egy hordozható stoptábla a kezében, amit meglóbál, az autók pedig megállnak. Azt hiszem, maguktól is megállnának, de jobb vigyázni. A jelzőember, akinek a helyi argóban nyalókabácsi vagy nyalókanéni a beceneve, szépen elmondja a gyerekeknek, hogy körül kell nézni, mielőtt lelépünk az útról.



Aztán, akár egyesével is, átkíséri a gyerekeket, akik boldogan szaladnak tovább.

A jelzőembernek nincsenek hivatalos jogosítványai (hacsak nem rendőr). Annyit tehet, hogy ha egy autós nem tartja be a szabályokat, továbbítja a vétkes rendszámát a rendőrségre.

Azt hiszem, nincs is nagyon erre szükség: jó párszor álltam már hosszú (tíz)perceket dugóban egy közeli iskola előtt, ahol egyesével, de folyamatosan szállingóztak át a gyerekek jobbról balra és balról jobbra.

Az autók türelmesen álltak, senki se próbált átfurakodni, sőt, még csak lassításra se kényszerítették a gyalogost. Megvárták, hogy elmenjen. Persze Salt Lake City egy kisváros, az aglomerációja alig 1.2 milliós, szóval, az emberek nyugodtak. New Yorkban lehet, másként van.