Előkerült üvegek nyomában - Red Wing

Apránként ürítettem ki a szekrényt. Hihetetlenül mély szekrény volt és rengeteg minden volt benne. Ahogy tapogatóztam a szekrény mélyében, egyre újabb holmikat találtam. Az egyik formáján meglepődtem: üveg.

Pici, kecses cukortartó volt a kezemben. Belenéztem a cukortartóba és eszembe jutott Red Wing.



Red Wing volt az első minnesotai városka, amit meglátogattunk. Hat éve költöztünk Northfieldbe. Egy álló napon át köhögve, szipákolva pakoltuk ki a kamiont, cipeltük fel a dobozokat a tetőtéri lakásba. Elfáradtunk. Másnap elhatároztuk, megnézzük a Mississippit.



Red Wing volt hozzánk a legközelebbi folyóparti városka - így odamentünk. Tipikus középnyugati tájon autóztunk elszórt farmok között. Tehenek nézték az autókat a mezőkről, karcsú magtárak jelezték már messziről a fákkal körülvett tanyák helyét.

Lankás dombok közt kanyargott az út, ami hirtelen meredeken ereszkedni kezdett. Megérkeztünk a Mississippi völgyébe.



Red Wing egy tizenhatezer lakosú kisváros volt egész nagy történelmi belvárossal, étkezdékkel, régiségboltokkal és pár múzeummal. A híres red wingi csizmagyár múzeuma nagyon tetszett - a végén még bakancsot is vettünk ott. Jó befektetés volt: a bakancs kopott, de még ma is azt hordom, ha Yodával nekivágunk a hegyeknek.



Red Wing vidám városka volt. Hajók szelték a Mississippi habjait, kirándulók kerekeztek az utcákon.



Valamikor Red Wing egy gazdag farmerközösség központja volt. A farmerek több zabot termeltek itt, mint bárki más az egész Egyesült Államokban. A termést a Mississippin szállították el.



Szabadidejükben a farmerek síeltek. (Minnesotában hideg van.) Skandináv farmerek leszármazottai itt alapították meg az Egyesült Államok első síklubját, itt épült fel az első amerikai síugrósánc is.



A régi dicsőség maradványait manapság különféle régiségboltokban árulják.

A régiségboltok a minnesotai kisvárosok elengedhetetlen kellékei. Mindent lehet itt kapni, amit nyolcvan-száz éve kommunális szemétnek bélyegeztek. Mosolygó horrorbabákat, régi kólásüvegeket, farmberendezést, baltával szabott ágyakat, asztalokat, tanyákon elfekvő limlomot.



Általában ezek a régiségboltok szemérmetlenül drágák. Az egyik red wingi bolt azonban meglepően olcsó volt: nyugdíjas nénikék árultak egy hatalmas hodályban mindenféle kincset. A nénikék földabrosz méretű szabásmintákról veszekedtek és nagyon jól érezték magukat. A bevétel jótékonysági célokra ment és rajtuk és a szabásmintákon kívül szinte senki se volt a boltban. Nem ugrottak elő csábosan mosolygó milimárinak öltözött boltosok, hogy megmutassák pohárgyűjteményüket.

A bolt szerintem inkább klubhelyiség volt - mi nagyon szerettük és többször visszajöttünk ide. Ha vendégünk volt, nekik is megmutattuk a boltot.

Vettünk pár apróságot, egy ecetesüvegcsét dugóval (lehet, hogy parfümösüvegcse?) és a cukortartót, majd. Egy dollár nyolcvan centbe került.

Az egyik hölgy egy régi szabásmintába csomagolta a holmikat. Boldogan sétáltunk tovább, a nénik pedig visszatértek szabásmintáikhoz.



Letörölgettem a cukortartót, gondosan elcsomagoltam és reméltem, a nénikék jól vannak és továbbra is szabásmintákon veszekednek. Abban is bíztam, hogy az új lakásban majd valami szép helyre ki tudjuk tenni a cukortartót.