Fura megoldások ösvénye - megint a Jordán mellett

A helyiek sose voltak híresek névadási fantáziájukról. 

A Jordán-folyó mellett most West Jordanban sétáltunk.

A folyó eme szakasza arról híres, hogy a farmok helyét pöffeszkedő házak vették át.

A középen emelkedő nyolcszögletű torony gazdája biztos megmentendő királylányokról ábrándozott gyerekkorában.

Az úszómedencés, kosárpályás istállós, patakos lakókomlexumoknál néha láttunk érdekes megoldásokat.

Nem tudtam rájönni, hogy itt miért hagytak egy ekkora lyukat a falban. Talán mert a kőműves egy kocka volt, aki nem tudta elképzelni, hogy lehet egy ilyen teret kitölteni.

Aztán megláttuk a bekerített  kerítést és végképp nem tudtok, hogy ezt ki és hogy gondolta.

Abban is biztosak voltunk, hogy a fenti ház gazdája szeretheti a háromszögeket és az oromzatokat.

Mi a sétát szerettük és azt, hogy be lehet bámulni mások hatalmas, kivilágított házaiba.

A Jordán mentén - 2100 S-től délre

A kacsás tábla ellenére ez a parkoló kicsit más volt, mint a többi. Elhanyagoltabbnak tünt. Olyannak, mint ami egy nem igazán jó környéken van. Ez a benyomás inkább csak egy érzés volt: a fű itt is harakirit követett el, amint elérte a 6.42 centi magasságot, a játszótér tiszta volt, de valahogy az összbenyomás nem volt annyira pozitív.



Yodát mindez nem zavarta, azonnal felavatta a helyet és sietett a Jordán fele.



A táj itt egészen más volt, mint amihez korábban hozzászoktunk. Nem egy folyóparti galériaerdőben és nem is egy világvéginek látszó nagyvárosi szavannán voltunk, hanem egy csatorna partján egy ipari parkban.



A Jordán-folyó és a Jordán-csatorna itt ugyanabban a mederben folyt. A horizontot itt nemcsak az égbenyúló hegycsúcsok, hanem a remíz épületei is lehatárolták.




- Menjünk - szóltam a Mesternek.
- Lesznek itt fák? - aggódott Yoda.
- Persze.
- Majd ha kinőnek - a Mester nem volt túl optimista, aztán felkapta fejét és megindult a kerítés fele.



- Ott! Ott!

Egy mecset volt. Határozottan és biztosan egy mecset volt. Salt Lake Cityben. Utahban. Mecset.



- Ott! Ott! - igyekezett Yoda. Csodálkoztam. Yoda eddig nem mutatott komoly vallási affinitást.

- OTT! OTT!

- Yoda, eddig téged nem érdekeltek a templomok.
- Nem, én az Erőben hiszek - felelte a Mester és megindult.



Ekkor értettem meg, hova megy. A mecset mögött egy kis ligetben kecskenyáj tömörült rémülten.

Közel a Ramadán - állapítottam meg - Utána lakoma lesz.
Kicskecskék... - suttogta áhítatosan Yoda.



Azért továbbmentünk és hirtelen a villamos mellett találtuk magunkat.



Néztük az elrobogó szerelvényt. A masiniszta még integetett is nekünk.



Egy darabig a kopár folyóparton haladtunk. Átkeltünk egy újabb csatornán és hirtelen egy igazi mocsár közepén találtuk magunkat. Itt kezdődött a hódok és gázlómadarak birodalma. Ez volt a Redwood Természetvédelmi Terület.

A Jordán-folyó mellett 1

Teljesen normális, hétköznapi parkoló volt egy teljesen normális kora őszi vasárnapon. Néha beborult, néha sütött a nap. Negyedóra autózás után érkeztünk meg. Egy hatsávos útról kanyarodtunk le. Kiszálltunk. Ott volt a Jordán.




Ott volt az út is mellette, gyalogosoknak, kerékpárosoknak. Egy valami nem volt ott: a város. A folyót körbenőtték Salt Lake City elővárosai. A házak, gyárak, farmok mellett azonban legnagyobb meglepetésünkre a folyót követő erdőket, széles mezőket és réteket találtunk.



Dombocskákra fel, völgyekbe le vezetett az út. Néha eltávolodott a folyótól, ilyenkor ösvényeken közelítettük meg a vizet.
Yoda kacsákat kergetett és szarvasokkal szemezett. (A kacsák hagyták magukat kergetni. Idővel a szarvasok is elunták a szemezést és csatlakoztak a kacsák taktikai visszavonulásához.)




Pár kilométer után hirtelen újabb úthoz, újabb parlkolóhoz értünk.

- Szerintem innen folytassuk legközelebb - mondta a Mester és meg is jelölte a helyet, hogy legközelebb is megtaláljuk.

A Jordán-folyó

- Megyünk a folyópartra bicajozni - mondta egyszer a pilóta.
- Jó szórakozást! - feleltem, aztán egy pillanatra elbizonytalanodtam.

- Folyó? Itt? Esetleg lefolyó...



Tudtam, hogy van itt egy folyó, de valahogy nem is tudatosult bennem, hogy lehet egy partja. Ahol még bicajozni is lehet. Néha láttuk a folyót autóból. Úgy nézett ki, mint egy nyitott szennyvízcsatorna, ami főleg használt ipari vizet vezet el. Hogy lehet itt bicajozni?

A Jordán-folyó a Utah-tavat köti össze a Nagy-Sós-tóval. A nagyjából hatvan kilométer hosszú folyócska szinte végig lakott területen kanyarog. Ezért sem értettem, miről is van szó.

A Jordán-folyóra gondolva a legjobb esetben is valami olyasmi járt a fejemben, mint a Rákos-patak, ami annyiban emlékeztet egy természetes vízfolyásra, mint egy vécécsésze.



Aztán letisztultak a dolgok: ez a folyó nem egészen olyan volt, mint amilyennek hittem. A folyópart maga ritkán épült be teljesen, egy kicsi ártér mindig megmaradt és a vízpart sosem volt magántulajdon. Ettől még elhanyagolt szeméttelep volt az egész évtizedekig. A kétezres évek derekán kitakarították a folyópartot, építettek mellé egy ösvényt és a központi részét kivilágították esténként.

A ösvény jelenleg durván hatvan kilométer hosszú és egyetlenegy darabja hiányzik a Utahi vásárváros közelében.

Yoda megnézzük? - kérdeztem a Mestert, aki méle lesben várta a postást.
- Meg - felelte Yoda és közben a folyóparton sétáló postásokra gondolt.