A földreszállt UFÓ

A Hotel Vrbak-ot nem lehetett eltéveszteni. Olyan volt, mint egy Alhambrába oltott űrállomás, ami egy patakra szállt le.

Na jó, nem patakra, hanem folyóra.



A helybeliek valamiért a Raskát folyónak hívják. Meg is csinálták szépen a partjait, mint Szarajevóban vagy Szöulban.



Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt nem lehet lemenni a folyópartra. Végül is, minek. A végén az emberek ott még sört innának.



Ezen a patakon terpeszkedik a neomórba oltott szocreál. Vagy mi.

A szálloda azért is rendhagyó, mert a földszintjén nincs semmi, csak a bejárat. (A normál vendégek, mint mi a járdán parkolunk, a VIP-ek az ajtóban. Szó szerint.) Innen egy lift visz fel a recepcióra, ami egy óriási üvegkupolás tér trópusi növényzettel és fejkendős takarítónőkkel.



A hotel valamikor A Szálloda lehetett errefele. Az építészek és belsőépítészek minden fantáziájukat erre az épületre használhatták el. És még sört is lehetett kapni benne Ramadánkor.

Érkezés Novi Pazarba

A gondozott szerb falvak után kisebb kultúrsokk volt beérni Novi Pazarba. Vakolatlan házak, szemét, káosz.
- Maradok Újvidéknél - mondta V - az rendezettebb.
- Ez egy kulturális különbség - feleltem.
- Nem. Ez kosz.

- De hol a központ? - Novi Pazarban a központot jelölô nyilakat alaposan eldugták és csak akkor látszanak, ha túlmentünk az elágazáson. Tévedjen el az ellenség!

- Itt jobbra.

Nem voltam biztos abban, hogy a bazár közepén kell átautózni, de nem volt visszaút. Óvatosan kerülgettem a járókelôk lábujjait, amikor V megszólalt:
- Ott van!

Direkt, morbid kiváncsiságból választottuk ezt a szállodát, a kommunista jugoszláv szállodaépítészet gyöngyszemét.

- Parkoljon a járdára! - mondta a portás és leszedte a járdát blokkoló láncot. Egybôl tudtam, hol vagyok. Tavaly egy focipálya közepére parkoltattak, most a járdára.

Boldogan vigyorogva parkoltam le. A hosszú út és a rengeteg kolostor után megérkeztünk!

Dzsembori - Ramadan - Novi Pazar

A nagyszakállú szónok lelkesen beszélt a fôtéren, az emberek meg itták szavait.
Eszünkbe nem jutott volna ott átgyalogolni, de egy kisebb szakállas jött és udvariasan kiterelt minket.

Közben pár szó megütötte a fülem:
- Narodnij....!!!!! Nacionalnij!!!!!

Hallgattuk még egy kicsit és a szakállember lelkesen ismételgette narodnij meg nacionalnij.

Azt az egy szót nem mondta, hogy sloboda.