Miért hód? - Tim a MIT-en

- Nincs kabalaállatunk.

- Van pecsétünk, van címerünk, minek nekünk kabalaállat?

- Másnak is van.

A MIT elnöke, Richard C. Maclaurin ezzel meg lett győzve. 1914-ben, egy New York-i vacsorán öregdiákok, támogatók és egyetemi vezetők elhatározták, hogy az MIT-nek lesz kabalaállata.

- Milyen állatot válasszunk?

- Legyen a kenguru! Ugrálva, kisebb, nagyobb lépésekben halad előre, mint az MIT és a tudomány!

- Legyen az elefánt! Okos, keményen dolgozik és ugyanolyan, mint egy MIT-n végzett ember, lehetetlen nem észrevenni.

- Nem jó, ezek nem amerikai állatok.

A sok vezető ezek után a szakirodalomhoz fordult. Felütöttek egy amerikai állatokkal foglalkozó könyvet (William Temple Hornady: The American Natural History: A Foundation of Useful Knowledge of the Higher Animals of North America, 1906), majd kiválasztották a hódot.

A hód az állatvilág egyik legjobb mérnöke. A MIT főleg a természet- és a mérnöki tudományokkal foglalkozik, így a hód ideális választás volt. Ráadásul - tették hozzá - a hód, akárcsak az igazi MIT-s diák éjjel dolgozik.



A hódot idővel nem hivatalosan Tim-nek kezdték hívni. Tim, Facebook oldala szerint a Charles-folyóban lakik, munkáltatója az MIT - ahol jelenleg többek között lézerhűtő technikusként is dolgozik. Tim politikai nézetei világosak és egyértelműek. Szerinte a következő amerikai elnöknk MIT-s diplomája kell legyen.



Az első hódruhát 1957-ben készítették és egészen 1999-ig használták. Ekkor szegény elaggott hódot igazi mérnöki leleménnyel tartották egyben: orra megkopott és a szeme is állandó javítást igényelt. 2000-ben így új hódruhát vettek fel. A ruha modern, irhája alatt van hely jégakkuknak, hogy a "hód" ne kapjon hőgutát a melegben.

A hódruhát az egyetemtől lehet bérelni (ehhez ki kell tölteni egy hódbérleti kérelmet. Csak MIT-s diákszervezetek és tanszékek juthatnak hódhoz és csak az MIT campuson. Aki ilyenkor felölti Tim ruháját, az egyetem képviselőjévé válik és ennek megfelelően is kell viselkedjen. Azaz nem űzhet csúfot a Harvardból.

Timet hosszú pályafutása alatt egyszer érte komoly inzultus: 2009-ben az MIT-en is meghúzták a nadrágszíjat és így a 1.45 millió dollárral kevesebb pénz jutott a diáksportra. Ekkor ismeretlen, műanyagsugárvetőkkel és lézerkardokkal felszerelt álarcosok elrabolták Timet egy diákrendezvényről. A hódrablók felvették a kapcsolatot az MIT-vel és követelték a költségvetés felülvizsgálatát. Az MIT bejelentette, hogy nem tárgyal terroristákkal. Ezt követően a hódot elegedték és Tim ma is lelkesen integet és bukfencezik az MIT rendezvényeken.



Források:
- A Tim-es fényképeket Theplay és JGD JGD készítette.
- Shiny new beaver mascot has debut, Tech Talk, 2000, május 10.
- Shreyes Seshasai, Students Abduct Tim The Beaver, Demand Sports Teams Spared, The Tech, 2009, április 14. (Vol 129).
- Aaron D. Mihalik, School Mascots, The Tech, 1999, május 11.

Hódok az erdőben

Sturbridge szélén valamikor malmok és gyárak tucatjai használták a Quinebaug-folyót gépeik működtetésére. Az egyik régi textilgyárból farmermarket lett. Mögötte háborítatlanul csobog a folyó. A bozótban és a fák között kanyargó ösvény mentén lépten nyomon észre lehet venni az egykori gátak maradványait.

A száz-százötven éves romokat egyre jobban falja fel a természet. Az alábbi képen viszont látható, a folyó partvonala gyanusan egyenes. Amikor kicsit megkapargattuk az avart, durván faragott kváderkövekből épült rakpart maradványait találtuk alatta.



Természetesnek látszó dombokról derült ki, hogy a valamikor vízművek voltak. A gátak, zsilipek, duzzasztók maradványait belepte az erdő. Kidőlt fák gyökerei mögül ódon téglafalak sejlettek fel. A természet visszatért és az ipar távoztával visszakövetelte magának a folyópartot.



Egy mocsaras völgyön szélén gázoltunk. Valamikor a víztározó áteresze lehetett, de mára teljesen benőtte az erdő. A völgy alján egy kevés víz csordogált, majd jókora pocsolyává gyűlt össze. Faágak, bokrok zárták el az erecske útját. Ahogy megkerültük az akadályt, megláttunk egy újabb kidőlt fát.



Egy hód r/vágta ki a fát, hogy majd felhasználja a gát építéséhez. A fatörzsön hatalmas szemfognyomok látszottak: a rágcsáló jóízűen majszolhatta a fát.

Az európai telepesek az ezerhétszázas évek végére kiírtották a mai Massachusetts területéről a hódokat. Az ezerhatszázas évek végén évente nyolcvanezer hódot ejtettek el. Az indián prémvadászokat a holland kereskedők csengő aranyak helyett kagylópénzzel fizették ki. A kagylópénzek az új-amszterdami holland telepesek étkezéséből maradtak vissza.

A huszadik század elejétől kezdve tért vissza az immár védett hód Massachusettsbe. A szorgos rágcsálók gátakat építettek és egyes kutatások szerint a visszahódított területeken csaknem hatvan százalékkal megnőtt a szabad vízfelületek aránya.



A hódok jelenlétének nem mindenki örült. Lexington külterületén pár éve a hódgátak felduzzasztották a patakokat és a víz több kertet is elöntött. Máskor az árvíz kimosta a szennyvizet a csatornából. Egyszer még a kétszer háromsávos Concord Turnpike-ot is elárasztották a nagyfogú vizimérnökök.

A hódvárakat nem igazád érdemes szétrombolni - a hódok sokkal hatékonyabbak, mint akármilyen gyorsszervíz, általában 24 órán belül ismét áll a gát.



A hódok visszatérése azért is meglepő, mert gyakran nem járhatatlan vadonban jelennek meg, hanem közvetlenül az emberi települések mellett. Massachusetts keleti része sűrűn lakott, de óvatos becslések szerint is százezer hód élhet már itt.

Ezentúl erdei sétáink alkalmával majd jobban figyelünk. Annak ellenére, hogy egy észak-amerikai hód harminc kilósra is megnőhet, Yoda is lelkesen várja a találkozást.

Még több hód: Cornelia Dean, Return of the Once-Rare Beaver? Not in My Yard, New York Times, June 8, 2009 és Beavers : A Wildlife Handbook (Johnson Nature Series).