A kertkapu

- Nézz ki az ablakon!

Kinéztem. Valami nem volt rendben. Szomszéd háza megvolt. Fák megvoltak. Udvar megvolt. Kertkapu. "Itt a múltkor még volt egy kapu!" De most nem volt ott. A kertkapu békésen feküdt a légkondicionálón, mintegy kipihenve az elmúlt évtizedeket.

- Mondtam, hogy nagyon labilis!

- Nagyon nagy szél volt - sóhajtottam és reménykedtem abban, hogy amikor kimegyek megnézni a kertkaput, nem fogok egy ház alól kilógó ezüstcipős lábat találni.

Kinn lett egy rosszhírünk és k;t jóhírünk. A jóhír, hogy nem volt ezüstcipős láb és még mindig Utahban voltunk és nem Oz birodalmában. A rossz az volt, hogy valóban kidőlt a kapu félfástól.

- Egyszerű - mondtam - beteszek egy új póznát, visszaakasztom a kaput!

- A többi is labilis.

- Ez? Ez áll, mint a cövek és megpöcköltem egy újjal a következő oszlopot, ami negyvenöt fokban kilengett.

- Hm... akkor megnézem ezt is.

Megnéztem.

A pózna pár centivel a talajszint alatt elfogyott. Fájó szívvel elővettem a szerszámokat és nekiláttam levenni a kerítés következő darabját is, amihez szét kellett szedni az öntözőrendszert, majd biztos ami biztos, megnéztem a következő két oszlopot is. Egyik se tartott. Minden szerszám nélkül egyszerűen felemeltem őket a földről és letettem a ház mellé. Volt kerítés, nincs kerítés.


- Itt az ideje megnézni, hogy mi van alata - gondoltam és ásót ragadtam. Hamarosan elértem a betonig, amit a pózna köré öntöttek valamikor. Rövid feltárás után minden oszlop helyén megtaláltam az oszlopok alját a betonban. Egyiket egyszerűen kikanalaztam és a fekete humuszt, ami valaha fa volt, elteregettem a szederbokor alá.



Az másik egyszerúen eltünt, nyoma se maradt. A harmadiknál egy tuskó beszorult és csak hosszas noszogatásra volt hajlandő kijönni.



A terv nagyszerű volt: új oszlopokat verek le a régi lyukakba és vissszaakasztom rá a kerítést és kész is van.

Az oszlopok a barkácsáruházból jöttek. Ha online megrendelem a tízdolláros oszlopokat, akkor nem hozzák ki őket, de ha ötvendolláros oszlopot rendelek, akkor azt újabb ötvenesért kihozták volna. Inkább megkértem R-t:

- Elviszel pár oszlopért?

Az oszlopokat egy mazdaggal felkötöttük az autó tetejére (!!!!) és már meg is volt az anyag.



Az első oszlopot még brutalizáltam és egyszerűen bekalapáltam a helyére, de máasodiknál már okosabb voltam: vastagon beolajoztam a rudat és a lyukat és mint egy profi pornó-rendező próbáltam betenni az oszlopot.



Amikor megvoltak az oszlopok, akkor már csak fel kellett VOLNA akasztani a kerítéselemeket. De nem lehetett. A legtöbb deszka alja korhadt volt.

Eleinte nem értettem, más, nagyjából szintén húsz éve elkészült kerítés remekül tartott, ez pedig málott. Gondolkodni kezdtem. A házra mi szereltük fel az ereszt, szóval az oszlopokat rendszeresen locsolták az égiek. Szerintem az a jó tízcenti föld se tett nekik jót, ami körbevette az oszlop alját a beton felett.



Az oszlopok köré téglákat raktam, hogy ne érintkezzenek közvetlenül a talajjal, aztán nekiálltam a deszkáknak.



- Levágok alulról nyolc-tíz centit - gondoltam - az volt eleve a föld alatt, a többi része tökéletes. Legfeljebb nem lesz beásva a talajba az alja, az csak arra jó, hogy előbb tönkremenjen.

Levágtam és láttam, hogy a tartódeszkák némelyike is rossz állapotban van. Mire észbekaptam, pár tucat léc támasztotta a falat. Eljutottam a teljes dekompozícióig.

. Hagyd abba - szóltam rám - mielőtt egy fogpiszkáló marad az egészből.



Kicseréltem a használhatatlan deszkákat, léceket, megerősítettem a kaput és elkezdtem mindent visszatenni a helyére. Egyszerű volt. Boldogan néztem a kész kerítést és a kaput.

- Már csak le kell kenni valamivel!



- Az a másik oszlop se valami stabil!

- Nyolc éve az megerősítettem - jelentettem ki magabiztosan és megpöcköltem az oszlopot, ami negyven fokban kilengett...

- Sebaj, csak kikapom az oszlopot, beteszek egy másikat és kész - mondtam és közben sátáni kacajt véltem hallani.

Az ingatlanos és a kapu

Szomszédunk, E árulja házát. (Sajnos. Házat lehet venni, jószomszédot nem.) Már ki is költözött - erről bővebben később - és a ház most eladó és üres. E meg is kért, hogy figyeljünk rá. Nincs nagy mozgás, néha jön egy-egy vevő, de valahogy egy világjárvány-pánik közepén az emberek nem tolonganak házat venni.

Ezért is örültünk, amikor felbukkant egy fickó. Szürkés zakó, sötétkék ing, sárga nyakkendő, olyan élesre vasalt nadrág, hogy azzal elefántok lábát lehetne amputálni, fekete cipő, amiben tükröződtek a házunk elött virágzó fák, arany Rolex, fekete keretes szemüveg. A ruhája értékéből mi autót szoktunk venni.

Markáns arc. Fodrász által mikromiliméterre vágott haj.

Olyan volt, mintha épp kisétált volna valami divatlapból. Vagy divatbemutatóból.

És ott állt a kétlábon járó divatkatalógus és enyhán őrült tekintettel rázta a kerítést. Mint egy őrült, ki letépte láncát. És rázta, mint brazil táncosnő a fenekét karneválkor. És enyhén habzó szájjal tépte a kerítést, mint akit egy pitbull szocializált. E mesélte, hogy az ingatlanosát Pitbullnak hívják. Mert olyan eltökélten adja el a házakart.

Vagy, mert rágja a kerítést.

Néztam az ablakból és azon gondolkodtam, veszett-e.

A tökéletes csomóra között nyakkendő meglazult, mikor a fickó elszabadult Mr Universe-ként leemelte az egyik kapuszárnyat a zsanérról. A Toldi-prdukció értékét alig rontotta, hogy ekkor hátralépve megbotlott és a kapuszárny maga alá temette nyakkendőstül és nadrágostul. A kapuszárny lógott a középső záron és a fickó orrán. De emberünk nem jött zavarba, fekve kinyomta a kapuszárnyat és talpraállt. Ekkorra már mindannyian néztük az ablakból.

- Én vagyok az ingatlanos! Be van zárva a kapu! - mondta.

Én életemben több százezer bezárt kaput láttam, de sose éreztem késztetést, hogy kitépjem őket a helyükből vagy, hogy befeküdjek alájuk. (Oké, oké, nem is vagyok ingatlanos.) Különben is, az a kapu nincs is bezárva.

- Nincs bezárva! - feleltem legkedvesebb oktondi szomszéd hangomon.

- De, be van! - válaszolta a kapuszárnyba kapaszkodva.

- Kinyitom! - mondtam, mielőtt még a kerítésünket is kitépi a helyéből a másik kapuszárnnyel együtt. Nehogy már E kapujával játszon "szeretnemszeret"-et.

Kisiettem a házból átt a szomszédba. Közben a fickó állt a kezében a kapuszárnnyal. Az jutott eszembe, hogy ovodában biztos Botondnak szólították és buzogány lehetett a jele.

- Vigyázni kell az ilyenekkel - mondtam Yodának - virágszirmok letépésével kezdik, aztán kapuszárnyakkal folytatják.

- Mondom, hogy zárva van - felelte a Kékszakáll miközben odaértem.

- Nyitva van - közöltem magabiztosan mosolyogva.

- Ez a szárny igen, de a másik nem! - tudtam, valamelyikünk orbitálisan pofára fog esni és reméltem, hogy az ingatlanos kapuszárnnyal bemutatott salto mortaléja csak az előjáték a többihez képest.

- Ott a lakat! - mutatta a lakatot, amit titánium kábel rögzített leszedhetetlenül. Még Archimédesz se tudná kimozdítani egy biztos pontról. Erre már nem mondtam semmit, csak odaléptem a bezárt kapuszárnyhoz, miközben a nyakkendős tartotta a másik kapuszárnyat a kezében.

Felpattintottam a kapuszárnyra szerelt villát, ami összekötötte a két szárnyat, majd elfordítottam és felhúztam a "bezárt" kapuszárnyat a földöz rögzítő hosszú rudat és egy ujjal megpöcköltem a kapuszárnyat, ami kinyilt.

Azt hittem, elejti a másik kapuszárnyat, miközben kék ingéhez és sárga nyakkendőjéhez egy vörös arc is társult.

- Tartsd, kérlek - és beigazítottam a másik kapuszárnyat a zsanérokhoz és visszaakasztottam és kedvesen elköszöntem.

Ajtók a Körúton

Azaz ajtók a Szent Istán körúton.



Azaz annak egy rövid szakaszán.

Igazán születhene róluk egy nagymonográfia.