
A Hálaadás a sok evésről is szól. A köretekről, a töltelékről (amit a legjobb a pulykán kívül tartani és elkészíteni) és a pulykáról.

Az ember azonban hamar elunja a banánt, azaz a pulykát. Ilyenkor fogja magát és elmegy enni egy kis alligátort.

A rengeteg Hálaadási pulyka nem szegte kedvünket, lassan elfelejtettük, hogy abból madárkából nyolc napon és közel húsz étkezésen át lakmároztunk. Megint elővettünk egy pulykát a hűtúből.
Ez a pulyka nem egész volt, hanem csak egy kis darab az eredeti dromedárhoz képest. Ráadásul csonkított pulyka volt. Valljuk be, egy két kilós mellecskét használtunk.
Miután kiolvadt az állat, bekentünk egy krémmel. A krémet margarinból (15), tárkonyból (2 k), zsályából (2 k), három gerezd fogkhagymából és borsból készítettük. A recept mondott valamit sóról is, de mivel itt a margarin és a vaj gyárilag sós, ezt kihagytuk.
A pulykán vastagon állt a kence. Hogy ne legyen egyedül, a csonkolt pulyka rekeszeibe citromkarikákat tömtünk, majd a maradék fél citrommal lelocsoltuk a madarat. Szórtunk még rá egy kis borst, icipici sót és másfél órára 371 F-os sütőbe tettük. Egy óráig fólia alatt, fél órát alufólia nélkül volt benn.
Amíg a sütőben volt a madár (törzs), addig csináltunk egy kis polentát.
Mire elkészült a polenta és a mosogatás, megvolt a madár is. Miniparadicsommal, polentával és késsel villával fogyasztottuk.
Fel kellett dobni valamivel a pulykát, a madár ugyanis már egy kicsit kezdett egyhangú lenni.
Fogtunk egy kilo (helyi nyelven két font) édesburgonyát és betettük 425 F-ra a sütőbe 51 percre. A burgonyákat összetörtük, fahéjat, 2/3 cup rikottát és sót, borst, lisztet kevertünk hozzá, majd kicsi labdacsokat csináltunk belőle.
Valami ősi szokás azt diktálta, hogy a pogácsákat megjelőljük villával. A megbillogozott 2x2 centis gnocchi-kat lobogó vizbe hajítottuk, majd lehalásztuk.
A lehalászott gniocchikat, forró, zsályalevelekkel ;s fahéjjel ízesített és juharsziruppal felöntött vajban kisütöttük.
Innen egyenes út vezetett az asztalhoz és a pulykához. Hogy jobban fogyjanak a maradékok, még egy kis tölteléket is hozzátettünk.
Megtörtént. Bevégeztetett. Elfogyott. (Majdnem, de a megmaradt csontocskák fedezékében megbúvó kis húscafatok már nem elegendőek egy főétkezésre.)
Megettük tehát.
Tíz nap. Tizenkét étkezés. Három fogyasztó. Egy madár.
Kivégeztük a pulykát.
Az egész hálaadási menüből a pulyka elkészítése volt a legkönnyebb. A boltban megvettük a hétkilós madarat, otthon levettük róla a műanyag ruhácskáját, a bendőjéből kiszedtük az ott tárolt nyakát. Szerencsére a lábainak a végét egy előzékeny alkalmazott (vagy gép) összefogta és bedugta a saját nyakbőre alá, így nagyon kötözni se kellett. A pulykához még egy madzagot is adtak, azzal meg lehetett kötözni a meztelen madarat és könnyebben lehetett felemelni, mozgatni, mivel erre már önmagától nem volt képes.
Megsóztuk, borsoztuk, rozmaringoztuk és zsályáztuk, aztán megtömtük a csácsogó madárkát a töltelékkel. Innen egyenes út vezetett a 355 F fokos sütőbe. Időnként megspricceltük olajjal, hogy jobban tudjon napozni, majd négy órán át izzadt benn a csöppség. Időnként kihúztuk és hőmérőt döftünk bele.
Amikor úgy ítéltük meg, hogy kész, kivettük a sütőből és egészen mostanáig ettük.
A pulyka belülről üres. Mivel a természethez hasonlóan nem szeretjük a vákuumot, elhatároztuk, hogy kitöltjük a pulyka barlangöblös gyomrát.
Már jóval korábban kiválasztottam egy töltelék receptet. Azt is megtanultam, hogy ha a masszát pulykába tömöm, akkor az angolul stuffing, ha pedig ugyanezt süteménybe teszem, akkor az filling.
Az a töltelék, amit kiválasztottam, önmagában is megállná a helyét kiadós egytálételként. A recepttel egy baj volt, 32 személyre szólt. El se merek képzelni olyan háztartást, aminek van kapacitása 32 személyre pulykát és egyéb finomságokat főzni. A receptoldalon be lehetett állítani, hány személyre készüljön az étel, de ekkor a mennyiségek lehetetlen mértékegységekben jelentek meg:
- Végy egy pohárnyi és három leveseskanálni és két kávéskanálnyi hagymát...
Szépen mindent felkerekítettem és nekiláttam összekészíteni a hozzávalókat:
- 1/4 pohár és lét kanál mazsola
- 2/3 pohár narancslé
- egy pohár apróra vágott zellerszár
- fél páhár hagyma
- negyed pohár vaj
- 16 uncia darált olasz kolbász (na, ezt tessék átszámolni!)
- 2 alma
- 1 pohár húsleves
- 1 kanál kakukkfű
- bors
- szárított kenyérkockák
- negyed pohár apróra vágott pekándió
Miután mindent akkurátusan kikészítettem, felforraltam a narancslében úszó mazsolákat. Egy serpenyőben vajon megpároltam a hagymát, a zellert..
Belekevertem a darált kolbászt és addig sütöttem, amíg a kolbász meg nem barnult. Amikor kész lett, felöntöttem még egy pohár narancslével, beleszórtam a pekándiót, az almát, egy kis vajat, kakukkfüvet, húslevest, borst és a kenyérkockákat, hogy majd felszívja ezt a sok-sok lét.
Áttettem a vizenyős masszát egy jénaiba és 325 F fokos sütőbe tettem egy órára. Amint letelt az egy óra, levettem róla a fedelet és 11 percig fedetlenül hagytam még sülni.
Ekkor kész volt. Önmagában is finom volt, de mi inkább beletömtük a pulyka hasába, hogy adjon egy kis ízt a madárnak.
Ki kellett takarítani a fridzsidert, mert rengeteg régi dolog volt már benne. Szerintem a mélyfagyasztott húsoknál annyira nem számít a kor, elvégre Verne hősei is ettek - azt hiszem - jégből kiolvasztott mamutot. Persze arra a bestiára nem nyitogattak rendszeresen ajtót. A nálunk lapuló combok különben már héthónaposak voltak, úgyhogy tényleg ideje volt velük kapcsolatban a tárgyra térni.
Kiolvasztottam a combokat a jég fogságából, majd egy kis hagymán megsütöttem őket. Amikor pirulni kezdtek volna, körberaktam őket almával, majd leöntöttem fehérborral és jó hosszan hagytam párolódni.
Végül megettük őket.
A pulyka még lábatlanul, szárnyaitól megfosztva is nagy volt. Nem nagyon akartuk már így enni, négy napon át átlag másfélszer madár - hááááát... Finom-finom, de ez a madar sok két embernek, még akkor is, ha egy éhező kutya segít nekik. Valamit tenni kellett a pulykával.
Még az ünnepek előtt vettünk turnip-et. A turnip sokak szerint marharépa. Mások szerint nem marharépa. Csak azt tudom, hogy olyan a husa, tapintása, mint a reteknek, az íze pedig sütőben sütve fennséges.
Első körben a pulykát sültkrumplival és turnippal ettük, de még mindig jókora húshegyünk maradt. Egy reggel aztán fogtunk minden maradékot, pulykát, turnipot, sültkrumplit, ráütöttünk néhány tojást, beszórtuk sajttal, aztán egész nap csak emésztettünk.